Muszka Sándor: viccesen is komolyan

Muszka Sanyi zseniálisan vegyíti bele a székely nyelvi fordulatokat a mindennapi beszédébe is – amikor a beszédre terelődik a szó, alap, hogy ő nem szeret „szót fosni”, illetve „nyeletlenkedni” vagy „fonákolni”. Származását tekintve a lehető legszékelyebb, hiszen pontosan negyven évvel ezelőtt született Kézdivásárhelyen – szülővárosát földije és jó barátja, Fekete Vince múlt ősszel megjelent kötete óta az irodalmi berkekben már Vargavárosnak is hívják.

A nyolcvanas években volt gyermek – hozzáfűzi, inkább amolyan „betongyermek” volt, mint falusi legény. Az iskolában a román nem ment, ahogy másnak sem:

egyszer a reggeli himnuszéneklés után letérdepeltették sokadmagával, mert nem tudta az aznapra felhagyott román szavakat.

Kapott tenyerest, pofont, körmöst, nem volt kivétel semmi alól sem – a makarenkói nevelési módszerek mellett azonban sok jó élményt is szerzett az iskolában, például hogy lehetett a pad alatt olvasni, így több száz könyvet szívott magába ezzel a módszerrel.

Tom Sawyer kalandjai alapnak számítottak, akárcsak a Nagy Indiánkönyv, de Jules Verne művei is. S mivel sokat olvasott, ihletet nyert az íráshoz is:

Verne egyik ismert műve, a Grant kapitány gyermekei annyira megihlette hősünket, hogy elkezdte átírni, illetve továbbgondolni a történetet.

Keressék a teljes cikket a Liget mellékletben.