Vécéművészet: egy nyilvános illemhely átmeneti metamorfózisa

Antal Erika 2021. november 11., 18:25

Naponta sokan áthaladunk a téren. Reggel munkahelyre sietünk, délután haza, de még délelőtt is keresztezzük, ha kiugrunk az irodából a sarki boltba egy kifliért vagy az aznapi ebédünkért. Már annyira ismertek a házak, a kapuk, a járdaszegély, amelyre úgy lépünk fel, hogy már nem is nézünk a lábunk elé, hogy egyszerűen tudomást sem veszünk arról, ami ott van.

A modern művészet a helyszínválasztás valószínűtlenségével is meghökkent •  Fotó: Rab Zoltán
A modern művészet a helyszínválasztás valószínűtlenségével is meghökkent Fotó: Rab Zoltán

Ugyanilyen öntudatlan vagy inkább mélyen bevésődött rutinnal kerüljük el a két rácsos lejárót is, ami a tér közepén, a járdaszigeten helyezkedik el. Megszoktuk, annyira, hogy, ha valaki megállítana és megkérdezné, hova vezet az a ráccsal bekerített, lánccal lezárt lejárat, mi is elcsodálkoznánk, hogy tényleg, hová is? És mióta is van itt? Mikor került ide, hiszen már ezer éve koptatjuk a teret, de eddig még soha nem vettük észre.

A tér története

Egy marosvásárhelyi legenda szerint a várból egykor titkos alagút vezetett le a térre, illetve egészen a Barátok templomáig, hogy ha menekülni kellett, akkor az ostromlók elől biztonságban kijuthassanak a vár lakói. Azonban a legenda csak egy városi legenda marad, a történészek alaptalannak tartják, az ásatások során nem találták nyomát a titkos alagútnak.

A Petőfi tér •  Fotó: Rab Zoltán
A Petőfi tér Fotó: Rab Zoltán

A Petőfi tér korábban Bem, illetve Kálvin nevét is viselte. A házaknak, amelyek körülölelik, külön-külön történetük van, mindegyik valamilyen érdekességet tudhat magáénak: a Haller-házban a Terényi-féle cukrászda vonzotta az édesszájúakat, a Csiki-ház, vagy ahogy sokáig emlegették: Bornemisza-ház előtt állt a távolsági buszok állomása, a plébánia egykori üzletsorában egy híres kalapkészítő műhely is működött, a sarkon állt az Európa kávéház, a Teleki-házhoz toldott épületben működött a Kispipa vendéglő. Az egykori Görög-házban alakult meg az első marosvásárhelyi takarékpénztár Knöpfler Vilmos orvos jóvoltából. Ott szállt meg az emeleten Petőfi Sándor, mielőtt elindult volna a végső csatába. A Bernády György egész alakos szobra mögötti Teleki-házban szállásolták el Bem tábornokot, aki állítólag megpróbálta lebeszélni a fiatal költőt, hogy elinduljon Segesvárra.

A terek átlényegülnek

Diana Gherendi éveken át itt vitte gyerekét iskolába. Amíg arra várt, hogy a lámpa zöldre váltson, figyelte a teret. Az épületeket, a járdaszegélyt, a járdaszigetet és a lerácsozott lépcsőket. Még arra is időt szakított néha, hogy lehajoljon és bekukkintson az ablakon. Mert ahhoz kicsit le kell hajolni. Ahhoz már kíváncsinak kell lenni.

Lenézett, és látta, hogy üres, használaton kívül van. Tele szeméttel. Ennyi. Semmire nem használják. Egy üres helyiség, ami jó lenne valamire.

Amúgy is helyiséghiányos ez a város – gondolta. Vagy nem gazdálkodik észszerűen a helyiségeivel. Az alkotónak pedig térre van szüksége, helyre, hogy alkosson, és hogy kibontakozva megmutassa az alkotásait.

Az egykori illemhely lejárata és a vár egyik bástyája. Létezett titkos alagút? •  Fotó: Rab Zoltán
Az egykori illemhely lejárata és a vár egyik bástyája. Létezett titkos alagút? Fotó: Rab Zoltán

„Sokszor elmerengtem azon, mit lehetne kezdeni egy ilyen, nem túl nagy, de nem is túl kicsi térrel. Berendezni galériának, kifesteni, átalakítani, használni valamire. Évekig ezen törtem a fejem” – mesél Diana, aki az előző városvezetéshez több kérvényt is intézett, adják oda, használhassa művészi célokra, mert fantáziát lát benne, mert némi kreativitással kezdeni tudna valamit. „Soha nem kaptam választ. Se igent, se nemet. Mintha nem is kértem volna” – teszi hozzá.

Ablak a térre/perspektíva •  Fotó: Rab Zoltán
Ablak a térre/perspektíva Fotó: Rab Zoltán

Aztán megtörtént a vezetőségcsere, és Dianának megint eszébe jutott, itt egy új alkalom, új emberek a város élén, talán érdemes próbálkozni. És azonnal rátalált arra az emberre, aki igent mondott neki, és kisebb-nagyobb nehézségek, erőfeszítés, kínlódás árán sikerült kitakarítani, a felgyülemlett szemetet elhordatni, majd egy új alternatív galériát berendezni. Két hétre. A helyiségben se víz, se villany. És érthető, hogy fűtés sincs. Viszont annál nagyobb hideg van, és a falakból folyton alápergő por, homok. Tehát bent nem lehet sokáig tartózkodni, éppen annyi ideig, amíg az ember végignézi a „kiállítást”, amelyet két hét után Diana leszedett, a volt illemhelyre pedig visszatette a láncot és a lakatot. Egyelőre zárva marad. Nyárra viszont új álmok, tervek, ötletek várják, hogy megvalósulhassanak.

Street-art, vagyis utcaművészet

Napjainkban egyre gyakrabban találkozunk a street-art kifejezéssel, és aki nyitott szemmel jár, ennek a megnyilvánulásával is. Ez nem a falfirkákat jelöli vagy az épületek homlokzatát elrútító mázolmányokat, hanem hivatásos művészek által készített alkotásokat. Városi házfalakon, általában tűzfalakon, vagy egyéb hasonló felületeken jelennek meg ezek a falfestmények, amelyeket többnyire megrendelésre, vagy mindenképpen engedélyezve készítenek hivatásos művészek. Innovatív stíluságazat, amely gyönyörködtet, elgondolkodtat, öltözteti a csupasz falakat.

Minden átalakul •  Fotó: Rab Zoltán
Minden átalakul Fotó: Rab Zoltán

Diana Gherendi úgy jellemzi, hogy „egyelőre törékeny dinamika a Petőfi-téri egykori nyilvános vécé, kísérlet egy szokatlan tér újrakonfigurálására, ahol sok folyosót, beugrót, apró helyiséget, de egyfajta intimitást is talál a látogató”. Naná, ha itt nem, akkor hol – teszi fel a kérdést, hogy válaszoljon is rá: „A valóság és a tér elképzelt lehetőségeinek kutatása, hogy valami fenntarthatót találjunk jövőbeli projektek számára” – fogalmaz az alkotó, majd így folytatja: „Egy performance jellegű perspektíva, ami hosszabb idő alatt történik, miközben állandóan átdolgozza ezt a nem könnyen szelídíthető teret.

A tér a kiállítási kezdeményezés ürügye és tartalma. Festészet, installáció, fotográfia, tárgy, kollázs, videó, stb. mindezek lehetséges médiumok, amelyekkel megpróbáltam kiemelni a tér lehetőségeit.

Ez az összebarátkozás perspektívája is, eltéríti várakozásainkat, amikor lemegyünk az egykori földalatti nyilvános illemhelyre. Megpróbáljuk újrafogalmazni a teret”.

A nyilvános illemhelyek rövid története

Négyezer éves múltra tekint vissza a nyilvános illemhelyek története. Eredetük egyidős az emberiséggel. Nem ritkán környezetszennyezést vagy járványt okozott a felhasználó közösség soraiban. Míg évezredekkel és századokkal korábban természetes trágyának használták az ott összegyűlt „anyagot”, a modern korban egyre inkább mint környezetszennyező tényező okoz gondot.

Diana Gherendi •  Fotó: Rab Zoltán
Diana Gherendi Fotó: Rab Zoltán

Az ókorban, a rómaiak által működtetett nyilvános illemhelyekről tudunk a legtöbbet, a régészeti feltárásoknak köszönhetően az ókori városok romjai között láthatók azok a latrinák, amelyek egyfajta teret adtak a polgároknak, hogy a szükségük végzésük közben is megvitassák a napi politikát vagy a piac kínálatát. Diocletianus császár idejében Rómában 144 nyilvános árnyékszék volt, amelyeket többnyire bérlők kezeltek. A közismert mondás is abból az időből származik: „A pénznek nincs szaga” – mondták, és bevezették a közvécék a megadóztatását.

A középkorban visszalépés történt ezen a téren. Majd következett az újkor, amikor Angliában feltalálták a ma is ismert vízöblítéses vécét, 1778-ban. A 00 számozás a 19. században született, amikor a szállodákban a lift vagy a lépcsőház mellett helyezték el a mellékhelyiségeket.

Átalakult az egykori nyilvános illemhely •  Fotó: Rab Zoltán
Átalakult az egykori nyilvános illemhely Fotó: Rab Zoltán

November 19. a WC világnapja. A szingapúri székhelyű WC Világszervezet (World Toilet Organization) nyilvánította annak.

Egyik jelmondata a szervezetnek az, hogy minden embernek joga van megfelelő minőségű vécéhez. Az emberiség egyharmadának még latrinája sincs.

Vásárhelyi (köz)vécé történet

Marosvásárhelyen Bernády György polgármestersége idejében, a 20. század eleji  városrendezési tervezés során épültek, jöttek létre a nyilvános illemhelyek. Benne volt a városiasítási törekvésben, hogy a köztisztaság megőrzése, a járványok megelőzése végett, a csatornázás és vízhálózat kiépítése mellett a város különböző forgalmas tereire vízöblítéses közvécéket építettek.

•  Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán

Az elején ezek a felszínen álló építmények voltak, amelyeket a város működtetett, és nyilvános árlejtésben (pályázaton) bérbe adta. A Szentgyörgy téren, a vártemplomhoz vezető lépcső mellett voltak például ilyen kis építmények, amelyeket egy újabb urbanisztikai törekvés során sorra-rendre lebontottak, és helyüket átvették a föld alatt kialakított illemhelyek. A Főtéren, a Kövesdombon, a Vársétányon, a Színház-tér alatti aluljáróban, a Petőfi téren működtek, de aztán idővel ezek is bezártak, évtizedek óta nincs nyilvános illemhelye Marosvásárhelynek.

•  Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
•  Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
•  Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
•  Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
•  Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
•  Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.