A fénysugarak bűvöletében: Hátszegi Ákos

Hátszegi Ákos kisgyerek volt, amikor a csíkszeredai Tanulók Házába elektronika szakra kezdett járni. A legelső készülék, amelyet összerakott néhány alkatrészből, egy villogó volt. „Amikor kipróbáltam, és működött, egyből megtetszett ez a dolog. Aztán később csináltam szabályozható sebességű villogókat, amelyeket sulibulikban használtunk még a ’90-es évek közepén. Ott kezdődött nekem ez az egész. A fény, fénysugár önmagában tetszik nekem, ahogy átsüt például a faágak között, vagy a kocsi alatt, amikor egy olajfolt szivárványszínekben játszik.

– mesélte, amikor leültünk beszélgetni.

Középiskolás korában sulibulikban volt DJ, ott ismerkedett meg a diszkófényekkel. Az interneten kutakodott, hogy milyen fények vannak, melyik fény mire képes. Később Tusnádfürdőn lett lemezlovas. „Ott még több fény volt, szerveztünk országszerte is néhány DJ-partit, ott is ismerkedtem a fényekkel, de inkább az interneten volt lehetőség részletesebben utánaolvasni. Aztán négy évet Budapesten dolgoztam mint műszerész, és ott kezdtem vásárolni saját célra diszkófényeket. Eleinte volt hat darab, ma már több mint száztíz van.”

Ákos 2010 óta dolgozik világosítóként a Csíki Játékszínben, mondhatni megtalálta a hivatását. „Többféle szakma van a fénytechnikán belül. A kisebb színházakban egy emberre hárul minden ezzel kapcsolatos feladat.

Tehát, hogy tudjon átadni különböző érzéseket, hangulatokat, vagy el tudjon mesélni egy történetet a fények által” – magyarázta. Hozzátette, többnyire a rendező mondja meg, hogy mit szeretne, de előfordul az is, hogy a rendező rábízza egy előadás megvilágításának koncepcióját, és együtt nézik át a végeredményt.

„Nem kapcsolódunk be elejétől fogva a próbafolyamatban, hanem csak a közepe vagy a vége felé. Megnézünk egy próbát végig, hogy tudjuk, mi történik a színpadon, mi a témája, ha nem ismerünk egy adott előadást, hol vannak járások, milyen hatásokat kellene elérni stb., és akkor összeírjuk, hogy milyen technika, milyen eszközök kellenek és hová. A rendezővel és a díszlettervezővel is folyamatosan kell egyeztetni. Miután ezeket meghatároztuk, akkor beszereljük a szükséges dolgokat, utána beállítjuk a fényeket, hogy hová világítsanak, milyen színnel, mekkora csóvával. Amikor be van állítva a fény, akkor kezdődhet a programozás, ami egy hosszú folyamat.

Ugyanakkor vannak olyan fényváltások, mikor nagyon pontosan kell váltani, ha lekéstem akár két másodpercet is, már elrontottam a jelenetet. Van olyan is, hogy nagyon gyorsan kell reagálni és dönteni, hogy mi történjen, érnek meglepetések, erre mindig készülni kell” – avatott be.

Hangsúlyozta, fontos, hogy a rendező koncepcióját megértse a világosító, és hogy ezt a koncepciót a technika nyelvére le lehessen fordítani. „Szerintem a világítás a koreográfia és a díszlet után a legfontosabb alkotói tevékenység, ami nagyon meg tudja határozni egy előadás minőségét. Nagyon sokat hozzá tud adni, vagy sokat el is tud venni, ha nem megfelelő a világítás.”

Ha nem a színházban van, akkor is fényekkel, lámpákkal, világosítással foglalkozik Ákos. Koncerteknek, esküvőknek, különböző buliknak, táncelőadásoknak, kiállításoknak tervezi és valósítja meg a világosítását, hisz, mint rámutatott, minden eseményhez kell fény. „Leginkább a táncelőadásokat szeretem, nagyon szép dolgokat lehet ott csinálni. De ugyanúgy a koncerteken is, csak másféleképpen. Ott inkább a látvány a lényeg. A legelső »külsős« munkám 2005-ben volt Boldizsár Szabolcsnak a Tenger című koncertjén. Azóta már többszáz eseményt sikerült megvilágítani. Évről évre bővült az eszközparkom, folyamatosan fejlesztem, folyamatosan fektetek be, mivel ha nem lennének megfelelő eszközök, nem tudnám megvalósítani az elképzeléseimet, vagy kölcsön kellene kérjek technikát. De azzal, amit kölcsön tudnék kérni, nem biztos, hogy a koncepciónkat meg lehet csinálni. Folyton abban gondolkodok, hogy amit szeretnék bizonyos eseményeken, azt hogyan lehet elsősorban művészileg, majd technikailag megoldani. Leginkább a »művészi« oldala érdekel a világításnak. Mindig ezzel kezdődik a tervezés, aztán a többi kialakul.”

És hogy kiknek ajánlaná ezt a szakmát? Csak annak, aki szereti a fényt – válaszolja. Hiszen aki nem szereti, az úgysem tud boldogulni, nem lesz sikeres benne. Ugyanakkor, ha valaki szereti, előbb-utóbb ott találja magát a koncerteken a vezérlő mellett. „Nem feltétlenül egy családbarát szakma, nagyon sok időt elvesz.

Sok mindent kell egyeztetni és felmérni. Például hogy az adott helyszínen miképpen lehet felszerelni a lámpákat, milyen az áramellátás, mire van szükség, mikor lehet szerelni vagy bontani. Nagyon sok ágaboga van. Komplikált szakma, van benne pszichológia, elektronika, informatika, mechanika. Folyamatosan tanulok én is. Az eddigieket magamtól tanultam a munkák során, illetve angol szakkönyvekből. Színházi kollégáktól is el lehet lesni trükköket, de lehet tanulni profiktól is.”

Tervben van, hogy jövő év elején indít egy képzést, hogy akiket érdekel a fénytechnika, tudjanak tanulni. Mert ha valaki ebben a szakmában szeretne dolgozni, szórakozóhelyeken, színházakban, tévéstúdiókban, koncertekkel foglalkozó produkciós cégeknél is el tud helyezkedni – mutatott rá Ákos.

„Tulajdonképpen a fénytechnika, a világítás segít abban, hogy elmeséljünk egy történetet, vagy kifejezzünk érzéseket, gondolatokat. A fény is egy kifejezési forma, és formálja a tárgyakat. Nem mindegy, hogy honnan jön, milyen szögből, milyen fénnyel. A fény irányítja a figyelmet.

Számomra ez egy hobbi, otthon is ezt csinálom, a színházban is és azon kívül is. Próbálok mindig valami újat, valami mást csinálni, mind a megszokott. Ugyanakkor ez az egyediség kihívásokkal is jár. De elsősorban szeretni kell mindezt. Soha nem mentem be például úgy dolgozni, hogy jaj, de utálom. Volt, hogy bementem rutinnal, de hogy utálattal bemenjek, olyan soha nem volt. És ilyen szempontból szerencsés vagyok” – zárta a beszélgetést Ákos.