Ahol az írott tojások mesélnek

Viasz illata lengte be a termet, amikor beléptünk a gyimesfelsőloki kultúrotthonba, ahol szorgosan jártak a kezek, kacagások csendültek fel, idősek és fiatalok jó hangulatban írták a tojásokat. Összeültek, mint régen, igaz, most szervezett formában, a helybéli Tankó Edit ötlete nyomán.

„Írjuk a tojást, beletesszük a kesicét a viaszba, húzzuk a mintát. A minták neve egyiknek egyik, másiknak másik, például töltött rózsa, ötcsillagos, tükörrózsa, cserelapi, ibolya, kankós stb. Amikor készen lesznek, beletesszük a festékbe, letöröljük, és ahol meg van írva, fehéren marad. Így írják a csángó fehérnépek a tojást. Vannak, ahol férfiak is írnak, mindenki törekszik, hogy minél szebb legyen. A tojásírás nálunk kézimunka. Régebb is összeültünk, nem csak hímes tojást írni, hanem kézimunkáztunk és viccelődtünk. Adja a Mária, hogy működjünk még, hogy tőlünk is jobban teljen s a fiatalok tanuljanak” – fogalmazott Tankó Anna néni, miközben biztos kézzel meghúzta a viaszba mártott kesicével a kakukknyelv-minta vonalait a tojáson. Mint mondta, ő az édesanyjától és az ángyójától tanulta meg a tojásírást.

A vele szemben ülő Simon Piroska szerint igaz, hogy ma már sok mindent meg lehet vásárolni az üzletekben, viszont amit az idősebbektől átvesznek, annak bárminél nagyobb értéke van. „Mindenkinek meg kell tanulni továbbvinni a hagyományainkat, úgy az én kicsi lányomnak, mint majd az ő lányának, hogy tudjuk azt, mi az, amit az őseinktől örököltünk. Hegyek és völgyek között élünk, nincs sok minden Gyimesben, de a hagyományainkhoz hűek kell maradjunk. Fontos, hogy a csángó nép megtartó ereje megmaradjon” – hangsúlyozta.

Rámutatott, amikor elkezd írni egy tojást, már tudja, milyen mintája lesz annak. Az már „meg kell szülessen az ember agyában”, amikor a tojást kézbe veszi. Lehet, hogy elsőre nem fog sikerülni az elképzelés, de úgy véli, nem is az a lényeg, hogy tökéletes legyen a mintha, hanem hogy mondanivalója legyen. „Sok mindentől függ, hogy mi a mondanivalója. Például az ember lelkiállapotától is, ha azt vesszük, hogy milyen mintát szeretne írni vagy mi az, ami rákerül a tojásra. A mondanivalója egy tojásnak az, hogy mindazt tükrözze, ami a Gyimesekhez köt minket. A mintákban benne van a táj szépsége, az, amikor tavasszal virul a természet. Elsősorban azokat a mintákat próbáljuk leutánozni, ami a természetben van, ugyanúgy, ahogy annak idején beleszőtték ezeket az ágyterítőkbe, viseletekbe.”

A Nap, a Hold, a tavasz, az ősz, az emberek élete, ugyanúgy, ahogy a csángó ruhákra felkerült, a hímes tojásokról is leolvasható – magyarázta Galaczi Beáta, amint egy másik asztalhoz léptünk, hogy ellessük a tojásírás mikéntjét. „Mi már nem nagyon tudjuk, hogy a töltött rózsa miért töltött rózsa, ezt már lekéstük, az ősök elmentek »haza«. Vagy, hogy az útvesztő mintája mit is jelentett számukra. Ugyanúgy, ahogy a csángó bunda virágainak is megvolt a maga jelentősége, ugyanúgy a tojásmintáknak is”.

Gyimesben írják a legszebben a tojást – hangsúlyozta Fikó Nelli, aki azért vett részt az összejövetelen, hogy a fiataloknak átadja a tudását. Ő is a nagymamájától tanulta a tojásírást, akárcsak a hímzést. Tőle tudjuk meg, hogy húsvét másodnapján a fiatal lányok megmosakodtak a piros tojás levébe, hogy szebbek legyenek. „Szép pirosak lesznek, kivirulnak, a tojás a termékenységet jelképezi, a piros szín pedig Jézus piros vérét, amely lecsepegett a földre. Ezért fessük mi pirosra a tojást. Mert mi hívők vagyunk, a régi szokásokat tartjuk, örököltük és tovább kell adni. Nekem még nincs unokám, de a falubeli fiatalokat szeretem tanítani. Hímezni is tanítanám, de nem nagyon jönnek.”

Egy másik asztalnál Vaszi Virágot kértük, hogy avasson be a tojásírás technikájába. Kiderült, megfelelően kell fogni a tojást és a kesicét, és ha a tojást „sirítjük” és nem a kesicét, pontosabb vonalak jönnek ki. Ő is a nagyszüleitől tanult meg tojást írni. Náluk a nagyapja írta, a nagyanyja festette, törölte, volt, hogy eladásra is készítettek. „Azt mondják, a kutyának se sikerül az első kölyke, így nem kell elcsüggedni, ha nem sikerül elsőre” – biztatott, majd ő is a minták neveit kezdte sorolni: kakukknyelv, töltött rózsa, békasegge...

A csángók nem akarnak sárga, kék vagy zöld tojást festeni, a piros a hagyományos – emelte ki Bodó Magda, aki csángó viseletben érkezett. Mint mesélte, ritkán öltik magukra manapság a viseletet, templomi ünnepekkor vagy ha valamilyen összejövetel van. A hétköznapokat ott üli a szekrényben, ezúttal gondolta, kicsit „kihozza”, hogy a levegő járja meg.

„A vékonyabbak fel tudják venni, de a vastagabbak már nehezen, kinőttünk belőle” – vette vissza a szót kacagva Vaszi Virág. „Régebb nem voltak kövér emberek, vagy nagyon ritka volt. A férfiak is vékonyak voltak, a csángó szíjú összeszedte egy kicsit, s a nőket is az öv. Most nagyon sok az elhízott ember, mert nem hordják a viseletet. Régebb minden nap ebben jártak, hétfőtől szombatig, volt az ünneplő viselet, azt vasárnap vették fel. Igaz, az étrend is másabb volt, mint most.”

Fikó Márton a kesice készítésének fortélyait mutatta meg az érdeklődőknek. „A kesice úgy készül, hogy vannak borotvapasztás és fogpasztás tubusok, amelyek most már kezdtek nejlonra változni, de még lehet kapni lemezből készültet. Ezeket megégetjük, kivágjuk méretre, megpucoljuk, meghajtjuk, megfaragjuk a lapockát, rákötjük, és lehet írni a tojást. Ezt általában férfiak csinálták. Az a csövecske, amit hajtunk, minél vékonyabb kell legyen, mert annál vékonyabban ír, és annál szebb lesz a tojás. Nem tudom, írnak-e még valahol olyan tojást, mint Gyimesben. Az eredeti, gyimesi csángó tojás piros. Vannak férfiak is, akik írnak, az asszonyok festik, mindenkinek megvan a maga fázisa. Így lesz kerek az egész” – magyarázta, miközben egy kesicét faragott.

Elmondta, volt olyan év, hogy 250 darabot készített. Kiderült, a vele szemben ülő Tankó Péter is szokott tojást írni. „Egyik nagynénémtől és édesanyámtól tanultam. Ők egy héten keresztül írták, szomszédoknak, barátoknak. Összegyűlt négy-öt asszony, jobban telt, a régi mókákat elkacagták. Aztán még hazudozni is kellett, hogy jobban fogjon a festék. Elámították az emberiséget, hogy ezzel az van vagy azzal az történt, azért, hogy fogjon a festő” – avat be a titokba.

Tankó Edit is annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy a mintákat, azoknak a jelentését tovább kell adni. „A hímes tojáson és a csángó viseleten levőnek is megvan a jelentősége. Az ördögtérgye a rossz eltávolítása, a töltött rózsa azt jelenti, hogy tovább folytatódik az élet. A gereblyés az egyik legrégibb minta, a gyimesi csángók munkájára utal – magyarázta. Időközben a megírt tojásokat piros festékbe mártották, majd meleg ronggyal letörölték róluk a viaszt. Előkerült a szalonna is, hogy bekenjék a tojásokat, majd gondosan kosarakba rakták ezeket.

„Nálunk ez egy hagyományos dolog, szeretjük ezeket. Mi misére járók és hívők vagyunk. Sokan nem ismerik már Jézus feltámadását, nem is tudják, hogy van-e, mert nem hisznek. Mi még hiszünk itt, Csángóföldön. Hála Istennek, a fiatalok többsége is szeret misére járni. Már nagycsütörtökön megkezdjük a sütést, főzést, kenyeret, kalácsot, bárányt eszünk húsvétkor. Aztán másodnapján ki mit akar, vagy kinek mit rendelt ki a Jóisten. A legények elindulnak locsolni, a leányok pedig várják őket. Ahol leány van, ott a legények is jönnek. Húsvéthétfőn járnak locsolni, minket, ha öregek vagyunk is, meglocsolnak, nem száradunk ki. És ha az Isten megtart, még jövő évben is megélhetünk. Rózsavízzel locsolnak, így mondják a kölnit régiesen, avval szoktak locsolni, más figurákat nem csinálnak, verseket mondanak. Csángóföldön így zajlik a húsvéti menet” – összegzett Tankó Anna.