Aki nem csak könyvekből tanulta a növénytermesztést

Együtt jártak egyetemre, de még jó pár év eltelt, amíg közösen kezdtek gyógynövényeket termeszteni, feldolgozni.

„Ernővel évfolyamtársak voltunk a biológia szakon. 1961-ben érettségiztem, először néptanácsi ösztöndíjjal az orvosira felvételiztem, és úgy jöttem ki, hogy hely nélkül sikerült. Egy fél évet egészségügyi technikumban voltam Udvarhelyen, akkor indult az asszisztensképző, de nem nagyon tetszett. Inkább Udvarhely vonzott, mert ott volt egy nagynéném, akit nagyon szerettem, és ő biztatott, hogy kerüljek oda. De magát a képzést nem szerettem, a kolléganőket sem, akik ott voltak, viszont a tanáraimat annál többre becsültem. Akkor még senki nem tudta, hogy mi fog kisülni az asszisztensképzésből, csak annyit tudtunk, hogy mi fehér köpenyt viselünk majd, és az ápolónők világoskéket. Az egészségügyi technikumtól nehezen szabadultam meg.

Én nem tudtam románul semennyire, mert akkor Kézdivásárhely környékén nem voltak román anyanyelvűek, és nekem a románt egy nyugdíjas francia színésznő tanította, ő maga sem tudott jól románul. A technikumban román osztályba kerültem, és nem találtam a helyemet, de mivel előzőleg aláírtam a szerződést, hogy három évig kapom az ösztöndíjat, elköteleztem magam, hogy bizonyos évet ott fogok dolgozni, ahová helyeznek. Ez a kötöttség is idegesített engem, mert még egyszer megpróbáltam volna az orvosira. Biztatott is az akkori igazgató, mondta, ha ők küldenek, akkor nem az az aktacsomó fog kísérni, amivel felvételiztem korábban. Megmutatta nekem az aktákat, és bizony nem jó dolgok voltak ott beleírva a származást illetőleg. Apám tiszt is volt, tanító is volt, nem volt sem mezőgazdasági munkás, sem gyári munkás. És ez volt az egyik feltétele, hogy valaki megkapja a néptanácsi ösztöndíjat annak idején” – eleveníti fel Dénes Emese.

Édesapja akarata ellenére otthagyta a technikumot, felbontotta a szerződést, visszafizetett egy bizonyos összeget, és elment tanítani. A kérésére két helyre kapott kinevezést, Gyimesközéplokra és Illyefalvára, de mivel az előbbit nem ismerte, és az utóbbi közelebb volt szülőfalujához, Lemhényhez, hát ezt választotta. Közben éjjel-nappal tanult és következő évben nagy médiával jutott be a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem biológia szakára. Itt ismerkedett meg Macalik Ernővel, még padtársak is voltak.

Az útviszonyok is olyanok voltak, hogy a betegnek egy lószekérben ágyat vetettek matraccal, párnával, takaróval, és addig döcögtették, amíg eljutottak az orvoshoz Kézdivásárhelyre. Ugyanakkor a háború után nem volt gyógyszer, és ilyen körülmények között rá voltunk utalva, hogy a gyógynövényekben keressük a gyógyulást.”

Mint meséli, az egyetem elvégzése után nem akart városi iskolát választani, inkább hazafelé, Háromszékre vonzódott. „Én egy megkésett gyermek voltam, a szüleim idősek voltak. Az egyetlen élő testvérem, a nővérem képzőművészetit végzett az Andreescun, és tudtam, hogy ő falun nincs mit keressen, én kellett hazamenjek. Kovászna megyében volt három hely, az egyik Kézdiszentléleken, a másik Ozsdolán és a harmadik Lemhényben, az én szülőfalumban. Mintha csak nekem hirdették volna meg, kaptam is az alkalmon. De akkor még nem tudtam, hogy a lemhényi állásnak annyi ága-boga van, három faluból áll a község, három iskola működött ott. Az iskola, ahova felvettek, a szülőházamtól pontosan öt kilométerre volt. Ezt az utat kellett megtennem sokszor combközépig érő hófúvásban. A nemere úgy üvölt, hogy szinte kibírhatatlan, taszít le az útról, és úgy néz ki a hófúváskor a hó, mintha folyó lenne. Hömpölyög, és közbe-közbe úgy csapja az embernek a szeme közé, hogy fáj a hókristálynak az ütése.”

Az első év tehát nem volt könnyű, gondolkodott is, hogy máshová menjen, de aztán jött a tavasz, és látta, hogy milyen gyönyörű a környezet, az iskola közel volt az erdőhöz, és szinte minden órát kint tartott kint. A gyerekek is megszerették, ő is őket, később pedig mindig beneveztek a Pro Natura-mozgalom versenyeire, számos díjat is kaptak.

„Akkor már egy idő után azt mondtam, ha kérdezték, hogy hová való vagyok, hogy testileg alsólemhényi, de lelkileg felsőlemhényi. Ezért haragudtak is a szülőfalumban levő ismerősök. Még az tetszett nekem, hogy

amikor biológiaórán a gyógynövényekről tanítottam, mondtam a gyerekeknek, hogy hozza be mindenki, amit a házipatikába a szülők begyűjtöttek. És olyan anyag gyűlt be, hogy elámultam rajta. Behívattam a szülőket is, tőlük is tanultam. És így lettem a gyógynövények megszállottja.

Sok Pro Natura tábort szerveztünk, sok kedves kollégával találkoztam ott és jól megtaláltam a helyem köztük. Ernő akkor már elvégezte a fitoterápia képzést, de megszakadt köztünk a kapcsolat. Aztán ő a hetvenes évektől foglalkozott gyógynövényekkel, de mélyrehatóbban, ismerte a vegyi összetételüket, szakemberekkel tartotta a kapcsolatot. Én megmaradtam azon a szinten. S egyszer a kilencvenes években ismét találkoztunk. Akkor én már egyedül voltam, és így újult fel a régi barátság” – avatott be.

Lemhényben nagyobb területen kezdtek gyógynövényeket termeszteni, majd, miután nyugdíjba ment, Karcfalvára költözött. „A szomszédban volt egy nagyon aranyos néni, Marcella néni. A lánya Csíkszeredában lakott, és mondta, hogy az édesanyja már nem bírja a veteményt gondozni úgy, ahogy kellene, és az egész területet bevethetjük gyógynövényekkel, legalább lássák, hogy az öreg édesanyja nincs egyedül, és valaki még mozog az udvaron. Ott kezdtük, most is van egy bemutatókertünk, majd később meg is vásároltuk a néni házát. Nagyon szerettem őt, a lakást kicsit felújítottuk és elhatároztuk, hogy fel fogjuk írni, hogy Marcella-lak. Nekem nagyon sokat segített, akkor veszítettem el az édesanyámat, és ha ő nem jön közbe, nem is tudom, hogyan lett volna, mert akkor utáltam az egész világot, nem találtam meg az egyensúlyomat.

A termesztés nem volt idegen számomra, mert otthon én inkább paraszti életet éltem, földjeink voltak, és már egész pici koromtól anyukám kapát adott és gereblyét a kezembe. A veteményeskertben nekem és a testvéremnek is kijelölte az ágyást, ellenőrizte, mit vetünk oda, kinek szép, kinek csúnya, mit kell lecsípni, hogyan kell a paradicsomot kacsozni. Nem tankönyvből tanultuk, a palántálást, a kapálást, mindent tudtunk.”

Jelenleg mintegy harmincféle gyógynövényt termesztenek, sokat behoztak a spontán flórából. A gyakrabban használt gyógynövények pedig a bemutatókertben is megtalálhatóak. És hogy melyik a kedvence? Mindenik – válaszolja. „Van, amelyikre rácsodálkozok, mert tényleg látványos a hatása, ilyen például a valeriána. Most is rájövök dolgokra, termesztés közben olyan dolgokat tanulunk meg, amelyeket a szakkönyvekben nem találtam írásban, de rájövök, hogy azt jövőben nem úgy, hanem másképpen csinálom. Az idén nagyon sokat küzdöttünk a gyomokkal. Az Olt árterületén van egy elég nagy terület, mert itt a falu be van szorítva a hegyek közé, úgyhogy itt a háztáji veteményesek elég szűkösek, és sokan oda járnak veteményezni még a szomszédos falvakból is. Öregek jönnek, és mondják, hogy »tanár úr a falu csúfjára ne maradjon ott a darab földem, legyen szíves, ha tudja, vesse be«. Maradnak a földek parlagon, és olyan növények jelennek meg, hogy áll meg az eszünk. Olyan gyökérzete van és millió-számra termeli a magokat. Kigyomláljuk, mire végeztünk, alig mondjuk ki, hogy milyen szép, két-három nap múlva már ki van nőve. Annyira agresszívek, hogy volt olyan, hogy elveszítettük a fél mentaültetvényünket, pillanatok alatt felnőtte a gyom. ”

Szép a gyógynövényekkel való foglalkozás, de munkás is, mindig van dolog a gyógynövényes ültetvényeken, minden nap és az év egészében van bőven tennivaló. Ősszel elvetik azokat a magokat, amelyek bírják a hideget. Ezeket, miután tavasszal kikelnek, felnevelik palántának, közben előkészítik a talajt, és kihordják elültetni.

Nyáron állandóan gyomlálni, kapálni kell, és nemigen találunk munkaerőt. Ősszel jön a betakarítás. Minden növényt a maga sorrendjében. Általában a mentát virágzás előtt szoktuk, a virágos növényeket napsütésben kell beszedni, ne legyen harmatos. Eleget szenvedünk a melegtől, de beletartozik a pakliba. Hol a hidegtől, hol a melegtől. Sarlóval aratunk, aztán van, amit tőosztással ültetünk vissza. Van, amit magról, van, amit behozunk és újonnan fogunk termesztéssel, hogy ne kelljen a határt járjuk. Télen pedig feldolgozzuk. A kuncsaftkör is bővült, már alig tudták kivárni, hogy az új termést megfogjuk.”

Dénes Emese úgy véli, mindenképp jó ismerni a gyógynövényeket, hogy megfelelően alkalmazhassuk őket. „Van olyan, aki jön és mondja, hogy milyen gyógynövényekből szeretne keveréket, mert interneten megnézte. Például a májra vagy valamelyik betegségre, köhögésre, grippére is több olyan növény van, amit lehet alkalmazni. De azokat össze kell válogatni, nem mindeniket összekeverni. Fontos az is, hogy a fajtát jól ismerjük, mert van, hogy kicsi a különbség a fajták között, és jó, ha szakember állapítja meg, hogy melyik mire jó” – mutat rá.

Távozásomkor megcsodálom a ház előtti virágoskertet. „Szokták kérdezni, hogy ez milyen gyógynövény, és én mondom, hogy ez a lelkünket gyógyítja” – mondja, miközben nagy csokor virágot vág le ajándékba.