Fekete gólya, sárga tavirózsa. Nálunk is vannak kipusztulóban lévő állatok, növények

Péter Beáta 2019. május 31., 14:48

Veszélyeztetett állatok, növények, kipusztulóban levő fajok – szinte hetente olvasunk, hallunk ezekről a problémákról. De mi a helyzet Székelyföldön ilyen téren? Demeter László biológust kerestük meg ezzel kapcsolatban. Kiderült, nálunk még jó a természet állapota, de ne bízzuk el magunkat: sokkal környezettudatosabban kellene éljünk.

Demeter László biológus szerint mi még jó helyzetben vagyunk a környezet szempontjából Fotó: Péter Beáta

Nálunk nincs akkora baj – szögezi le mindjárt az elején a szakember. A biodiverzitás hanyatlása a legdrasztikusabb a trópusokon, ahol óriási mértékű az élővilág változatossága is, meg a pusztítás mértéke is. De folyamatosan károsodik, pusztul az óceánok élővilága, a korallzátonyok. A pusztulás mértéke akkora, hogy sokan a hatodik kihalási hullámról beszélnek. A Föld történetében ismertek nagymértékű kihalások, amilyen például a dinoszauruszok kihalása is volt, ehhez hasonlítható mértékű az ember okozta biodiverzitás csökkenése napjainkban.

„Európán belül Nyugaton látványosabb az élővilág hanyatlása, mert a gyors fejlődés, az iparosítás, a mezőgazdaság intenzitása az utóbbi néhány évtizedben nagyon súlyos károkat okozott. Másfelől ezeket a változásokat Nyugat-Európában nagyon alaposan dokumentálják, a változások számszerűsíthetőek.

Kelet- és Dél-Európában sokkal jobb állapotban van a természet, viszont Kelet-Európában sokkal gyengébben is dokumentálják a problémákat. Nekünk a 19. századból a természet állapotára vonatkozó információink csak elszórtan vannak. Az erdőkről vannak, például a harmincas években óriási erdőirtások voltak, valódi rablógazdálkodás, de hogy pontosan hogyan változott mondjuk Székelyföld élővilága, arra vonatkozóan még az utóbbi ötven évből sincsenek részletes adatok, inkább csak elszórt információk. Vannak fajok, amelyekről jelenlét-hiány információk vannak. Például négy keselyűfaj is jelen volt Erdélyben, de a hatvanas években kipusztultak. Van néhány állatfajunk, amelyekről mérhető információk állnak rendelkezésre. Ilyen a fehér gólya” – magyarázta Demeter László. Mint mondta, az első ilyen jellegű részletes felmérés a hatvanas években történt, akkor a Csíki-medencében 80-90 pár gólya költött. Következett egy hullámvölgy, számuk a hetvenes években csökkent, ez az afrikai Szahel-övezetben, a gólyák telelőhelyein jelentkezett aszálynak tulajdonítható, Európa-szerte csökkent a gólyák száma. Viszont a 90-es évek végétől folyamatosan nő a Csíki-medencei gólyaállomány, ma már körülbelül 150 gólyapár költ itt. Tehát

gólyák szempontjából javult a helyzet Székelyföldön.

Vidékünkön a legdrasztikusabb változás az Olt szabályozása miatt következett be a hetvenes-nyolcvanas években. De mivel nem mérték fel részletesen a szabályozás előtti élővilágot, csak sejtéseink vannak a vízi élővilág, a csíki halállomány óriási pusztulásáról. Vitos Mózes említi az 1890-es évekből, hogy nagyon sok mocsári teknősbéka élt az Olt mentén, mára már kipusztultak. Orbán Balázs a Székelyföld leírásában Csíkból a fehér gólyát nem is említi, csak a fekete gólyát Szentimrénél, a sárga tavirózsával benőtt Olt partján, de mára mindkét faj gyakorlatilag eltűnt a medencéből. Fekete gólya vonuláskor tűnik fel, 1-2 példány, sárga tavirózsa pedig egyetlen, pár négyzetméteres helyről ismert Csíkban.

A Csíki medencében is változik a környezet. Fehér gólya szempontjából például jobb a helyzet Fotó: Demeter László

A biológus rámutat, a medencének jelentős volt a halfaunája mennyiségileg is, és a helyi lakosság ezt fogyasztotta is, fogta hagyományos csapdázással, varsázással, kosárral, kézzel. Erre még az idősek emlékeznek. „Ez a világ nagyon összezsugorodott, most kezd egy kicsit helyreállni. Volt körülbelül egy kilencvenszázalékos csökkenés – pontos szám nincs – s most kezd helyreállni a kommunizmus után, csökkent az ipar és a bányászat okozta szennyezés, kezdtek helyreállni a folyóvizek. De a halfaunát nem csak a folyó tartotta fenn, vagy a patakok, hanem a mellé társuló vizes területek, mocsarak. Nagyon sok halfaj sekély vízben ívik, például a csuka, és mindig kihasználják, ha tavasszal vannak áradások. A szabályozott, töltések közé szorított folyó ezt csak jóval kisebb mértékben teszi lehetővé, bár Csíkban viszonylag rendszeresen kiönt az Olt, ez ellen másképpen kellene védekezni, a középkorban, újkorban sokkal jobb megoldásokat használtak az emberek a folyóvizekkel való okos gazdálkodásra”.

A szakember hangsúlyozta, ha az ember alaposabban figyeli a természetet, sokkal árnyaltabb képet tud alkotni a változásokról. Noha a gólya esetében javult a helyzet, a békák esetében drasztikusan romlott. Demeter László a kilencvenes évek végétől dokumentálja ezt számokkal. A gyepi békák – népies nevén kecskebéka – száma mintegy nyolcvan százalékkal csökkent a medencében.

A mocsári béka pedig annyira megritkult, hogy ha a tendencia folytatódik, teljesen el fog tűnni.

A gyepi béka hanyatlása valószínűleg a vizes területek visszaszorulásának, a folyószabályozásnak egy-két évtizedes eltolódással jelentkezett következménye, a mocsári béka esetében erre még ráerősítenek kisebb klímaeltolódások, a több éven keresztül jelentkezett száraz, hideg tavaszi periódusok. Pozitív példaként viszont a hódot említi a biológus. A hód Székelyföldön is kipusztult, Európában sok helyen mint látványos és érdekes fajt visszatelepítették, ez a hullám elérte a kétezres évek elején Romániát is. A brassói vad- és erdőkutató intézet telepítette be az Olt vízgyűjtőjébe, Vargyas-patakába és a Feketeügybe, és onnan a hódállomány újrakolonizálta az Olt felső vízgyűjtőjét. A hód problémákat okoz a lakosságnak. Az érintetlen területeken, vadonokban nem zavar senkit, de nálunk az emberi jelenlét és a hódok élőhely-igénye nagymértékben egymásra tevődik.

A békák már kevesebben vannak Fotó: Demeter László

„Természetvédelmi szempontból egy sikertörténet a hódok visszatelepítése, de sokkal komolyabban kellene foglalkozni azzal is, hogy a lakosság ezt ne kárként élje meg. A természetvédelem nemcsak a vadvilágról, hanem az emberről is szól, és az ilyen fajokat fokozott figyelemmel kell kezelni.

A medveállományról is elmondhatjuk, hogy egy sikertörténet, ha természetvédelmi szempontból nézzük, de azt is kell látni, hogy ezek a fajok jelenleg csak beavatkozásokkal, nagy odafigyeléssel kezelhetőek úgy, hogy az elfogadható legyen a társadalom számára.

A két világháború között nagy erdőirtások voltak, sokkal kisebb volt akkor az erdős terület, mint ma. Viszont ha 250 évet megyünk vissza az időben, az Osztrák-Magyar Monarchia első katonai felmérésének a térképanyaga szerint az erdők mindenhol Székelyföldön a települések közvetlen közelében voltak, az 1800-as évek végére kialakult a maihoz hasonló állapot. A Gyimesekben is az utóbbi kétszáz évben alakult ki ez a nyílt táj, azelőtt erdőség volt. Szerencsére nálunk az erdők visszaszorulása nem járt katasztrofális erózióval. A trópusokon a talajban nagyon kevés a tápanyag, sok a csapadék, és ha kivágják az erdőket, akkor elveszítik a talajt, nem tud regenerálódni teljesen. Nálunk kevesebb a csapadék is és a talajban sok a tápanyag, így az erózió kevésbé pusztító, nagyon gyorsan regenerálódnak az erdeink.”

Az erdős területek is megváltoztak Fotó: Demeter László

A növényekről szólva kiderült, hogy a Csíki-medence legrégebbről részletesen dokumentált természeti értéke a jégkorszaki maradványnövények, ezeket már a 20. század első felében tevékenykedő botanikusok felismerték, és ennek köszönhetően született meg a harmincas években Csík első természetvédelmi területe, a Borsáros. A jégkorszaki maradványnövények elterjedése a lecsapolásoknak köszönhetően szintén nagymértékben csökkent, sok ilyen faj a kipusztulás szélén áll Csíkban. De most épp abban a szakaszban vagyunk, hogy annyira visszateltek a hetvenes-nyolcvanas években lecsapolt patakok medrei, hogy kezdtek ismét elmocsarasodni. „Természeti szempontból ez egy nagyon jó folyamat, az ember szempontjából kevésbé. De valahogy úgy kellene gondolkodjunk arról, hogy hogyan használjuk a természeti vagyont, mint a 19. században. Sokkal inkább azon kellene gondolkozzunk, hogy hogyan alkalmazkodjunk a természet működéseihez, mintsem azon, hogy hogyan változtassuk meg azokat. Ilyen szempontból visszafejlődés történt. A természeti tőke a legfontosabb, egy alaptőkénk, ami ha sérül, akkor a gazdaság is megrendül. Gondoljunk a termőtalajokra, vagy a méhek számára fontos virágokra, táplálékforrásokra, vagy az erdőkre. Olyan dolgokat végeznek, olyan szolgáltatásokat nyújtanak nekünk ezek az ökológiai rendszerek, amelyeket lehetetlen megfizetni, amelyektől az életminőségünk és létezésünk függ. Ezeket mi úgy könyveljük el, hogy ingyen vannak. Ha kivágjuk az erdőt, lehet, csak azt mérjük, hogy mennyi faanyag van, de ha belegondolunk, nem csak azt a faanyagot vesszük el, hanem az erózió csökkentő hatást, a helyi klíma szabályozó hatását, az élővilágot, stb. Egészen másképpen kellene gondolkodni. A 19. században még nem álltak rendelkezésre ilyen szuperhatékony eszközök a természet megváltoztatására, mint napjainkban. A népesség a Csíki-medencében ugyanakkora volt, mint jelenleg, de a helyi erőforrásokat kíméletesen használták és alkalmazkodtak a természethez, ezt a filozófiát kellene újra magunkévá tegyük.”

Demeter László rámutat, sokan beszélnek arról, hogy ha az ökológiai egyensúly felborul, fajok tűnnek el, akkor annak negatív következményei lesznek. Ez nagy léptéken, globális szinten igaz, de helyi szinten, főleg ritka fajok esetében, túlzás kijelenteni, hogy ha eltűnnek, akkor ott valami katasztrófa következik be. A változás nem az egyensúly felborulása, hanem környezetünk szegényedése, és a természet szolgáltatásainak romlása.

„Ez egy hamis érvelés. El akarjuk érni azt, hogy a nagyközönség fogékony legyen a természet pusztulására, a valóságban azonban azt tapasztaljuk, hogy eltűntek fajok és az élet megy tovább nélkülük, igazából mi lettünk szegényebbek. A Csíki-medencében azt látjuk, hogy volt egy óriási folyószabályozás, az élőhely nyolcvan-kilencven százalékban elpusztult, de igazából nem történt katasztrófa. A talajok sem fogytak el, ezeken a területeken lehet gazdálkodást végezni. Viszont lehetne sokkal okosabban is csinálni a természet használatát, a természeti értékekkel való gazdálkodást.”

A szakember a folyószabályozás kapcsán kiemeli, a tudásalapú társadalmakban ma már nem azon gondolkoznak, hogy hogyan lehetne minél kisebb helyre szorítani azt a vízfolyást, vagy hogy hogyan lehet a száraz szubtrópusi erdőkben megszüntetni az erdőtüzeket, hanem a természetes folyamatoknak, megfelelően tervezett körülmények között, utat kell engedni, kell hagyni, hogy bizonyos területekre kiöntsön az a folyó.

Az élővizeink is folyamatosan változnak Fotó: Demeter László

A természetet nem úgy kell védeni, hogy kizárjuk az embert, hanem a természetes folyamatokhoz alkalmazkodva, jó gazda szemléletével használjuk. A szükségtelenül nagymértékű lecsapolásoknak lehetnek káros hatásai, például csökken a talajvízszint. Megoldódott ugyan, hogy nem ömlik ki a patak, viszont kiszárad, aszályos lesz a környező terület és akkor öntözni kell. Nem lesz a kutakban víz. „Megoldottuk azt, hogy nem önt ki a patak, de nem is lehet hozzáférni, mert mindenhol olyan mély és meredek sáncot csináltak neki. Régen használták azt a vizet itatásra, még akár főzésre is. Most mintha egy megtűrt kellemetlenség lenne, hogy van egy patakunk, amelyik keresztülfolyik a településen, igazából nem használják semmire. Nem lehet hozzáférni itatni, tehát saját magunk elől elvettük a többfunkciós használat lehetőségét.”

A lágyszárú természetes növényzet szempontjából elmondható, hogy nagyon jól állunk, nálunk vannak egész Európában a legkiterjedtebb fajgazdag gyepterületek, elsősorban kaszálók

– emeli ki a biológus. És erre lehet és kell is gazdaságot építeni. Az erdők állapota is viszonylag jó, legalábbis Székelyföldön, mert nem volt kapacitás rá, hogy durva beavatkozásokat végezzenek az erdőgazdálkodásban, monokultúrákat hozzanak létre. Viszont a tudással, hogy hogyan kellene fenntarthatóan használni a természeti erőforrásainkat, és mi is azoknak a valódi értéke globális szinten, eléggé gyengén állunk. „Kicsit tudathasadásos állapot ez. Úgy gondoljuk, hogy mivel nálunk még nagyon sok a természeti érték, mi jobbak vagyunk, mint más. Valójában a székelyföldi jobb természeti állapot nagyon sok tényezőnek köszönhető, a mai társadalmunknak az lehet az érdeme a következő évtizedekben, ha felismeri ennek a jelentőségét. Nagyon sok nem vegyszerezett területünk van, egészséges táplálékot tudunk előállítani, majdnem mindenhol biotermelést tudunk végezni. Az első lépés az, hogy ismerjük fel a saját értékeinket, és tanuljuk el másoktól, persze a saját tudást sem felejtve, hogy hogyan lehet ezekkel észszerűen, fenntarthatóan gazdálkodni. A világban nagy gondok vannak környezeti-természeti szempontból, azok a területek, ahol az ember egy gazdag természeti környezettel együtt tud élni anélkül, hogy minden erőforrást importáljon, egyre inkább felértékelődnek. Erdélynek hetven-nyolcvan százaléka lehetne az európai mércék szerint természetvédelmi terület, anélkül, hogy az emberi tevékenységeket ki kellene zárni. Most inkább arra van szükség, hogy ezek az információk kisugározzanak a társadalom felé, az oktatásba, a gazdaságba, a kultúrába, és ezek alapján átalakuljunk egy tudatosabb társadalommá.”

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat