Gyertyaöntés: a szépség, amit érzünk

Nagy Renáta és férje két és fél évvel ezelőtt költöztek haza Csíkszeredába Angliából, ahol négy és fél évet éltek. Mint Renáta meséli, tulajdonképpen angliai tartózkodása alatt fordult meg első alkalommal a fejében a szójaviaszból való gyertyaöntés, de az ötlettől a Yūgen gyertyák megvalósításáig még igen sok időnek kellett eltelnie.

„Angliában született meg a kisfiunk, Ákos, de tudtuk, hogy mire óvodába kell mennie, arra mi haza fogunk költözni. Aztán elérkezett a költözés ideje, és a gyertyaöntés gondolata elakadt. Mi nagyon szeretjük a gyertyákat, főként a férjem, aki, amint hazaér, rögtön gyertyát gyújt a lakásban több helyen is. Ennek én is örülök, mert én az itt-ott fellobbanó fényeket szeretem nagyon, megnyugtatóak számomra” – magyarázza Renáta. És amíg a család mindennapos használója volt a gyertyáknak, addig a fiatal nő fejében még mindig ott motoszkált az öntés gondolata.

„A tavaly nyáron egy elég nehéz időszakon mentem keresztül, egy délután hazaérkezett a férjem, majd azt kérte tőlem, írjam le, hogy mivel foglalkoznék a legszívesebben, mert neki van egy ötlete” – meséli nevetve Renáta. Így került a listára többek között a gyertyaöntés is, na meg sok olyan álom, amely valóra váltásához vagy idő, vagy bátorság nem volt még. Így kapott Renáta a férjétől biztatást, azt pedig ötvözve a saját lendületével és kíváncsiságával, hozzálátott a szójagyertya öntéséhez. Lelkesen meséli, a munkafolyamat is kedves számára, feltölti, kikapcsolódást nyújt, de szereti a megfelelő illat keresésének a misztikumát, az illatok társításának a csodáját.

A viaszt ugyanis fel kell melegíteni, majd egy bizonyos fokig visszahűteni, és akkor kerül be az illóolaj. Nehezen találtam információkat, így sok mindent magam kellett kikísérleteznem, hogy minden a megfelelő módon történjen” – mondja.

Először a konyhában melegítette a szójaviaszt külön edényekbe, de mára már kialakított magának egy kis részt a szobában, ahová bekerült egy főzőlap, és ott készülnek az illatos gyertyák.

„Egy edényben vizet melegítek, ebbe kerül bele egy másik edény a viasszal. Felolvad, majd visszahűtőm, és a megfelelő pillanatban kerül bele az illóolaj, majd később a kanóc. Számunkra mindig fontos volt, hogy lehetőségeinkhez mérten a lehető legkörnyezetkímélőbben éljünk, és kevés szemetet termeljünk.

A gyertya újrahasznosítható tégelyekbe kerül, ha elég, a kis üvegedény könnyen tisztítható, és akár fűszertartónak is alkalmasak. De utántöltésre is van lehetőség” – magyarázza Renáta, miközben mutatja az egy nappal korábban a tégelyekbe került illatos gyertyákat, a „kotyvasztó” szobaszegletet.

Azt mondja, most éppen új illat keresésében van, rózsás virágillaton kísérletezik. A szójaviasz égési ideje hosszú – mutat rá. „Egy tízdekás gyertya huszonkét-huszonnégy órát ég. Három-négy óra után azonban ajánlatos kioltani, hogy a kanóc ne forduljon bele a gyertyába, visszavágjuk a kanócot, és újra lehet gyújtani, amint megszilárdul a gyertya” – lát el hasznos tanáccsal.

Persze – jegyzi meg nevetve – alkalomadtán kicsi fia, Ákos is odakérezkedik az ölébe „segíteni”, megnézi, hogyan olvad a viasz, vagy segít a csipesszel megfogni a kanócot.

„A júgen japán szó. Arra a szépségre utal, amit nem látunk, hanem érzünk. Az égő gyertya is egy mély, kellemes érzést ad nekünk, ami jól esik” – utal Renáta a névválasztásra.