HIRDETÉS
Az új tapasztalatokért le kell térni a bejárt útról. Kanyarog, felfelé visz Bagzos sarka irányába az egysávos aszfaltút. Valamikor sokan laktak arrafelé, de a nehézkes közlekedés és a vízhiány eltelepítette a népet. A terület tulajdonost váltott, felbokrosodott. A kecskesereg paradicsomi helyét az önkormányzat legelőtakarítás fejében engedte át szezonálisan. A mogyoróbokroknál csak a pirosló istengyümölcsét és a somlombot rágják szaporábban. Ízleljük meg, milyen terméséréskor a kecsketej – hívogatott a gazda.
„Ittuk a tejet, egyre jobban voltunk”
Pirkadatkor érkeztünk, alig sejlett a lakókocsi és a kosár sziluettje. Csend honolt a tájékon, Bodri, Bolhás és Gombóc az éjszaka „majoroztak”. A világítást az autó akkumulátorjáról, a hűtőt gázzal üzemelteti Gazsi.
A kecskepásztor – ahogyan magát nevezi – sem aludt nyugodtan. A minap a medve legszebb tejelőjét beleverte egy kútba, aztán szétdúlta a helyet. Egy bocsos anya is a karám körül hagyta összetéveszthetetlen névjegyét.
Őszelőn később hasad a hajnal, volt időnk kecsketejes kávét inni – felért egy reggelivel. Vendéglátónk mesélt. Egy évig kamionozott, dolgozott Ausztriában is. Interneten olvasta, hogy valaki kecskét cserélne juhra, így az addig szerbe őrzött juhait kecskékre váltotta. Hogy az állatokat ne kelljen majorhoz vinnie, életmódot váltott. „Ittuk a kecsketejet, egyre jobban voltunk!”
Körültekintett: „Kell-e egyszerűbben élni? Mitől boldog az ember? Attól, hogy az utat nézi és a csíkokat számolja?
Látta azt is, hogy az áruszállítással miként szennyezik a kamionok a természetet. Vallja: „Nem az ura az ember a földnek. Itt itthon érzem magam, ez itt a szülőföld, a haza. Amíg házi terméket ehetek, amit megtermelgetek, addig boltit nem kóstolok. A majorság ellát tojással, hússal. Megéri, egészséges vagyok.”
Pirkadat – madárhanggal
Tüzet csihol a már nedvesedő gallyak alá, az üstben vizet forral. Az ágasfáról lekerülnek a fejőedények. Közben odaszól a kutyusnak: volt-e az éjjel valami baj. Az évek alatt sok minden előfordult. Az esős napok nehezek, de volt, hogy havazó is ott érte. Egy nyarat a nagyobb fiával közösen töltött, aztán a lányával végezték a gazdaság körüli teendőket. Ő mostanában kisbabáját neveli. Gazsika, a harmadik gyermek szünidőben pakulárkodik. „Nagyon kell őrizni a kecskét, egy percre sem lehet elhagyni. A sas is támad mingyá-mingyá.”
Ahogy magasabbra kúsznak a sugarak, élénkülnek a hangok. A kakas ébresztőt fúj, mekegést is hallani. Előbb a gödölyékkel barátkozunk – a hálókosárban éjszakáztak. A tejelők a fejőkosárban barátságos ábrázattal kérődztek, mórikálták magukat. A kecskeszállás fölött aludt a gazda is régebben.
Kuncogtunk a sokféle kecskeszakállfazonon. Nem csoda, ha a gazda keresztnévvel illeti az állomány százegynehány egyedét. Csöpi, majd Annácska indul is a fejőnyílás felé – füttyjelekkel is értekezik velük. Az eszteringa hajtó ilyenkor a legfőbb szerszáma a majornak – azzal zárja el a nyílást. Állják az anyák a tőgymosást, aztán surrog a tej, aminek minden cseppje gyógyító ajándék. Hűvös a reggel, már látszik a lélegzet, de melengető a fejés meghittsége. Míg fütyörészve fejt Gazsi, eltöprengtünk kecskés népdalaik egyszerű bölcsességein.
Másfél órányit tart a műveletsor, aztán a közös karámban tovább kérődznek. A gödölyék próbálgatják képességeiket, össze-összefejelnek – a szarvuk hegye bánja a virtuskodó öklelést. A kecskollók, a legkisebbek meglelik anyjukat – napközben övék a tőgy és az együttlét békéje. Benépesedik a pázsit a baromfikkal: reggeliidő van. A tejesedények öblítéséből kikerül a kutyák itala. Mi saját termesztésű zöldséges rántottát kapunk érett sajttal, aludttejjel.
Aztán láthatjuk, miként „születnek” a kecskesajtok. A fenyő ágai közt lapítón szikkadnak, érnek. Néha egy kis füst is megcsapja a szabad tűzhelyről. A leszűrt tej első adagja a savanyítóedénybe kerül, tartalékol a konyha részére. A maradékhoz oltót kever, és letakarja.
Itatás után sereglenek a kecskék. Le- és felballagnak az oldalon, sebesen harapdálják a zöldet. Miután gazdájuk lenyesett néhány ágat, láttuk, milyen a kecskék kenyérharca. Később bizonyságot tettek a régiek hitéről, mely szerint a juhot az Isten, a kecskét az ördög teremtette. Pár pillanat alatt ördöngös módon veszett nyomuk, jól megfuttatták pásztorukat.
A jóból másnak is jár
Míg leszűrte a sajtmasszát, majd kifőzte az ordát, Gazsika járt a kecskékkel. Mi pedig ámulva vártuk, miként válik a veder tűzhellyé, és nem győztük dicsérni a gyakran használt serpenyőben venyigeparázson aranylóra sült, tojásos ordakrémmel feltekert palacsintát.
A délután a kecskéknek kérődzést jelent, gazdájuknak újabb munkákat – a vízhordástól a mosogatáson, sajtsimogatáson át a tüzelő felvágásáig, de a téli abrakról is gondoskodnia kell.
Alkonyatkor szétválasztja az anyakecskéket, ellátja a baromfit. A kutyusok dorgálást kapnak: hátha kedvüket szegi a jércetolvajlástól. Észrevétlenül szakad ránk a sötétség. Villanyfény mellett rotyog az üstben a puliszka, és serceg a hagymás ágyon a gidaaprólék. Eltelve a szabadtűzön készült finomságokkal lelkileg is feltarisznyált házigazdánk. Hálaadásába belefoglalta azt is, hogy másoknak is jut az Istentől kapott jókból.
A tanya fényköréből az éjszakába léptünk. Elmerengtünk: ha nem lennének a kecskék, Gazsikának a szabad levegőn való mozgás hiányozna. Gazsi tudja, támogatással sem éri meg a kecske a tartását. „Ha mindig csak a pénzre gondolunk, s hogy mi éri meg, nem érdemes dolgozni. A Jóisten meghálál sok mindent – vegyük észre!”
