Kréta: több mint nyaralás

Annyira „muszáj”, hogy – 2019 nyara után – idén már másodjára látogattunk oda, és legalább még egyszer be kell iktatnunk a célpontok közé, ha a sziget főbb nevezetességei közül semmit sem akarunk kihagyni – persze, ha valami kimarad, akkor sem történik katasztrófa.

A „visszatérés” pedig most annyi eredménnyel szolgált, hogy megnyugodtam, az infláció ott sem ismeretlen jelenség (négy év alatt a csapolt sör ára olyan 30 százalékkal emelkedett!), és meggyőződtem, hogy

Krétán egy tényezővel mindig számolni kell: a kiszámíthatatlan időjárással.

Legutóbb a hét napból ötöt autóban és kocsmában voltunk kénytelenek eltölteni, miután a heves széljárás miatt csak piros zászlós strandokba botlottunk. Idén, éppen ebből tapasztalatból kiindulva medencés panziót kerestünk az interneten, de végül csak azért mártóztunk benne, mert „úgy is ki van fizetve”, a tengerparton ugyanis mindenütt szélcsend honolt, valamirevaló hullámokat csak az első két nap sikerült kifogni.

No, de mielőtt az időjárással bajlódnánk, nézzük, hogyan juthatunk el Krétára! Nyilván, személygépkocsival is meg lehet próbálni, hiszen

Athén és Iráklio között rendszeres kompjárat közlekedik, de az csak erős idegzetűeknek ajánlott, no meg azoknak, akik nem sajnálnak négy napot utazással tölteni, hiszen csak a komp kétszer 9-10 órát vesz el a vakációból.

Ezért inkább a repülőgép javallott, ami viszont felveti a jó előre tervezés szükségességét, és még úgy is mélyebben kell zsebbe nyúlni.

Mi – kizárólag a jegyárakat figyelembe véve – a 2019 óta működő Animawings nevű román légitársaságot találtuk a célra legmegfelelőbbnek, miután itt április végén személyenként 107 euróért sikerült foglalnunk (menet-jövet, 12 kilós, fedélzetre felvihető csomaggal és 4 kilós kézitáskával; ha most szeretnénk foglalni, augusztusban 250, szeptemberben 200 euróba kerül). Ez Haníába hetente egy, Iráklióba öt nap indít járatokat – mi a változatosság kedvéért most ez utóbbit választottuk.

Reggel 6 órakor szálltunk fel Otopeni-ből, két óra múlva már mellen is vágott a 35 fokos hőség. Amiből aztán később lett 40 is.

Persze, a repülős verziónak, az árkülönbség mellett még akad egy hátránya: autót kell bérelnünk, ha a tengerparti – egyébként párjával 8-12 euróért vesztegetett – napágyakon kívül egyebet is szeretnénk felfedezni

a 800 évig bizánci, 450 évig velencei és 230 évig török uralom alatt álló szigetből.

A világhálón megannyi cég kínálja szolgáltatásait, de a megrögzött multiellenesek inkább helyi társaságot válasszanak. Mi is ezt tettük, és a Cretamotor már azzal elnyerte bizalmunkat, hogy csak 20 százalék előleget vasalt fel, és később sem okozott csalódást.

Egy kisebb autót már 300 euróért is megkaphatunk 7 napra, mi – hatan lévén a társaságban – egy hétszemélyes VW Caddy mellett döntöttünk 600 euró fejében.

Kréta csak a két, fentebb említett nemzetközi repülőtérrel rendelkezik, és mindkettő a sziget északi partján található, amiből egyenesen következik, hogy nyáron ez a rész a legzsúfoltabb, és ebből kifolyólag itt kerül legtöbbe a vakáció, legalábbis a szállás- és az éttermi árak tekintetében, ám természetesen a választék is itt a legnagyobb. Például Maliában – mert mi itt laktunk –

napi 50 eurót kóstál egy medencés panzió kétszemélyes stúdiója, igaz, jó másfél kilométerre a legközelebbi strandtól.

Tehát aki zsongó multikulturális közegben képzeli el az ideális nyaralást, annak a Kissamos és Ágios Nikólaos közötti szakaszon érdemes szállás után kutakodnia, a csendesebb, nyugisabb pihenésre vágyók inkább a sziget keleti, illetve déli részét részesítsék előnyben. Persze itt is találni egészen zsúfolt strandokat, mint például az Európa legnagyobb természetes pálmaerdejében megbúvó, de főként az itt forgatott Bounty-reklám révén híressé vált Vai, de nem ez a jellemző. Helyette inkább

Ámbelost és Xerókambost merem ajánlani a keleti partról, vagy ha a déli parton tartunk nyugat felé, akkor a hippik által is kedvelt Makrigialos környékén találunk csendes öblöket lassan mélyülő, sárgahomokos strandokkal.

Az sem utolsó szempont, hogy a külföldi turisták által kevésbé elözönlött helyeken az árak is elviselhetőbbek, számvetésem szerint Maliához képest úgy 20-25 százalékkal! Míg ez utóbbi helyen mondjuk egy – a székelyföldi vendéglőkben számomra érthetetlen módon hiánycikknek számító – grillezett báránybordáért képesek 15-19, a céklaágyon tálalt, filézett aranykeszegért 19, a korsó csapolt sörért pedig 4,5-5 eurót elkérni, addig Sitíában 13 eurót kóstált a bárány, Európa legdélibb városában, Ierapetrában pedig a 4 eurós sör mellé előétel is dukált! De nem muszáj feszt éttermekben ücsörögni, hiszen a reggelit, amennyiben konyhasarkos apartmanban lakunk, a szálláshelyen is előállíthatjuk magunknak (az élelmiszerüzletekben csak picivel magasabbak az árak Kézdivásárhelyhez viszonyítva),

az utcán, parton pedig egymást érik a gíroszt, szuvlákit és más efféle finomságokat kínáló árusok, gyorsétkezdék.

Csak ne használnának annyi római köményt…

Ha pedig étterembe tévedünk, és kezdünk hozzászokni a csigalassú kiszolgáláshoz,

ne ódzkodjunk kérni a ház borát!

Ez ugyanis egyrészt olcsóbb, mint a sör (ha egyszerre egy literrel rendelünk, 7–8 euróért megkapjuk), másrészt mindegyik kipróbált helyen bevált. Igaz, ha kiugrunk a legközelebbi hegyi faluba, ennek harmadáért is megkaphatjuk, sőt, még rakít, azaz kipréselt szőlőszemekből desztillált, áttetsző törkölypálinkát is vásárolhatunk melléje – mi egy fél literért nem sajnáltunk 7 eurót, tudván, hogy a helyiek hite szerint erősíti a harci szellemet. Lám, mire jó a bérelt autó!

Ám nemcsak erre jó, hanem naponta más-más lubickolóhelyet felkeresni (Malia közelében a Potamos nyerte el leginkább a tetszésünket), vagy bogározni a néhol közel 2500 méter magas hegyek között, eldugott kis falvakat felkeresni. Számomra ugyan ez jelenti az első számú kikapcsolódást, de aki csak fürödni szeret, biztosan talál kedvére valót az 1050 km-es partvonalú sziget több száz strandja között. Vezetés közben azonban nem árt az óvatosság, mert a hegyi utak keskenyek, és nem minden, általunk szembetalált sofőr helybéli.

Itt ugyan egy sörért nem veszi el a rendőr a jogosítványt (már amennyiben megállít, de erre ritkán látni példát), ismeretlen és ráadásul koránt sem könnyű terepen, 40 fokos hőségben viszont nem árt a – teljesen – tiszta fej.

Lehetetlen feladatnak tűnik egy ilyen rövid ajánlóban az összes krétai látnivalót számba venni, rangsorolni, így nem is próbálkozunk vele, erre valók az interneten fellehető élménybeszámolók meg az útikönyvek. Annyi biztos, hogy itt – az európai kultúra bölcsőjéről lévén szó –

azok sem unatkoznak, akik ókori romok között szeretnek bóklászni, és azok sem, akik múzeumokban, templomokban érzik elemükben magukat.

Csak az Irákliói Régészeti Múzeum a világon egyedülálló, 15 ezer leltári tárgyat tartalmazó gyűjteménnyel rendelkezik (a belépő 12 euró), míg innen nem messze Knósszosz bronzkori épületegyüttese dacol az idő vasfogával.

A ierapetrai velencei erőd ugyancsak szép kilátással kecsegtet, mint ahogy a krétaiak 500 méter magasan fekvő szent helye, az Arkádi-kolostor is megér egy misét.

A kitartó természetimádóknak ott van a Szamária-, meg az Iríni-szurdok, utóbbi gyerekekkel is kényelmesen végigjárható, de a bungee-ugrástól a búvárkodásig, a hegyi-kerékpározástól a túrázásig mindenre van lehetőség.

Egy tippet azért megengedünk magunknak a végére: az egykor szélmalmok százaival teletűzdelt Lassithi-fennsíkot semmiképp se hagyjuk ki, ha már Zeusz, az ókori görög panteon élén álló főisten is ezt a helyet tartotta alkalmasnak a világra jöveteléhez.