Minél nagyobb, annál szebb: ágütés Felcsíkon

Kacagás és viccelődés mellett zajlik a munka az egyik jenőfalvi udvaron, amikor egy csütörtökön megérkezünk: lakodalomra készülnek. Nem itt van a lakodalmas ház, a vőlegény egyik barátjának udvarán támasztották ki azt a négy szép szál fenyőt, amelyeket előző vasárnap hoztak be az erdőről.

Elkészültek a fenyőfonatok is, a koszorúk, amelyeket majd a kapuk két oldalán felállított ágak közé erősítenek fel, a kapu fölé. A fenyők törzséről már lehántották kézvonóval és fejszével a kérget, szerdán lecsiszolták, piros és zöld csíkokat festettek rájuk. A lányok, a menyasszony barátnői épp a krepp-papírból készített, piros és fehér színű rózsákat erősítik fel az ágakra. „Ez a szokás a baráti társaságon belül körbemegy, szerre elmegyünk mindenkinek. Mi is a nagyobbaktól láttuk. Vidékenként változik a szokás, itt mindig csütörtökön állítják fel, és a következő hét csütörtökén szedik le. Ha megyünk lefelé, Rákos, Csicsó környékén a hat hetet tartják. Nem tudom, hogy az ágütésnek mi a magyarázata, így kaptuk s így csináljuk” – mondja Antal Ákos, a vőlegény, amint a munkálatokat figyeljük. „Az a lényege, hogy lássák, elkelt a menyasszony” – fűzi hozzá a vőlegény egyik barátja.

„A magyar népszokásban a zöld ág a természet megújulásának jelképe.

– magyarázza Szabó Rita néprajzkutató, akit a téma kapcsán kerestünk fel. 

A fenyő mint szokáskellék bár ma már csak mint díszítőelem van jelen a lakodalmas házak kapuján, de mint minden áthagyományozódott szokásnak, a fenyőállításnak is megvolt a népi hagyományban a rituális jelentése. Díszítőelemként nem csak kiemelték, megkülönböztették a lakodalmas házat, hanem kommunikációs szerepet is betöltöttek, összetett szimbólumrendszerük üzenetet fogalmazott meg.

Az egyik pár fa tizenegy méter hosszú, a másik nyolc és fél

– tudjuk meg Ákostól. Ez előbbi kerül a lányos ház kapujához. „A lényeg azon van, hogy minél nagyobb legyen, és akkora, hogy beférjen. Volt olyan eset, hogy a rózsa elérte a magasfeszültségű huzalt, és azonnal leégett, de olyan is, hogy kiütötte az áramot. Mindenki igyekszik, hogy az ágak minél szebbek, díszesebbek legyenek, mert ez egy büszkeség. Bár egyre nehezebb szép és nagy fehér fenyőket kapni. A nagyobb ágakkal nehezebb is dolgozni, figyelni kell, hogy épségben érjenek be” – avat be Ákos a részletekbe.

Mint mondja, ez egy egész héten át tartó „műsor”. A legények vasárnap hozzák be az ágakat, este összeülnek egy közös vacsorára. Szerdán és csütörtökön ismét közös vacsora van, miután felütötték mindkét háznál az ágakat, a péntek pihenőnap, és szombaton van a lakodalom. „Hétfőn legénybúcsú volt, amely beékelődött a keddbe is. De ez a valamikori hagyománynak nem volt része, a modern kor hozta” – véli a vőlegény. Hozzáteszi, egyre nehezebb lesz, hogy az ágütés hagyomány megmaradjon. Az ő baráti körében még vannak olyanok, akik lovat tartanak, de egyre kevesebben gazdálkodnak. Pedig az ágütés úgy szép, ha a fenyőket szekérre teszik fel, azon hozzák be az erdőről, és úgy viszik a leányos és legényes házhoz. Ilyenkor a helyi közbirtokossággal egyeztetnek, amely ilyen alkalomra szívesen ad fát.

„Az „ágat” a lakodalomba meghívott legények ütik fel, gondosan válogatva az erdő fái között, egyforma, nem öreg, nem törött fákat választva, a díszítést pedig a lakodalmazó leányok végzik. Balázs Lajos néprajzkutató szerint

a felállított zöldágak erotikus jelképek is, amelyek a menyasszonyt és a vőlegényt jelképezik,

az ágak keresésében, kiválasztásában és összetársításában tanúsított gondosság pedig nyilván a fiatalok összeillőségét, szépségét, harmóniáját célzó, rejtetten ma is működő hasonlóságon alapuló mágia következetes példái. A lakodalmi zöldágakat a 20. század első felében és az azt megelőző időkben azonosították a pár jövőbeli házaséletével– mutat rá Szabó Rita. A lakodalomkor azért nem volt szabad féloldalas, görbe fát kivágni lakodalmi zöldágnak, mert a menyasszony is eloldalog, hamis lesz a házaséletben. Régebb éjszaka is őrizték a felállított ágakat, mert a bosszúból levágott ág, vagy ha letörték a fa hegyét, „keresztjét”, az is rossz előjelnek számított. A díszítésben kiemelendő, hogy fehér és piros krepp-papírral díszítik legszívesebben a lakodalmi fák ágait, hogy azok magyar nemzeti színekben pompázzanak.

Tehát amíg a fiúk feladata a fák kiválasztása, előkészítése és felállítása, a lányok krepp-papírból rózsákat hajtogatnak és az ágakra tűzik. Ezúttal mintegy ezer darabot készítettek, mint mondják, két-három percet vesz fel egy rózsa meghajtogatása. Ez is jó alkalom az összeülésre, a lakodalomra való ráhangolódásra.

Amíg az ágak díszítése zajlik, mi egy másik jenőfalvi házhoz látogatunk el. Gyenge Mária és Farkas Magdolna ugyanis szívesen készít a faluban levő lakodalmakat megelőzően papírrózsákat, ha megkérik rá. Mutatják is a gyönyörű darabokat, amelyeket egy jenőfalvi lány, Erőss Elvira lakodalmára tűrögettek. „Leányka korunktól foglalkozunk ezzel. Amikor kicsi leánykák voltunk, akkor rakták a jakabágakat a kapura, május elsejekor.

Most már leginkább csak lakodalmakra ütnek ágat. Néhány helyen még most is ütnek jakabágat a kicsikéknek. Az nagy megtiszteltetés volt régen. Volt idő, hogy nem volt krepp-papír, akkor papírszalvétából tűrtük. Most lehet kapni krepp-papírt, de egy időben nagyon szűk volt a felhozatal. Ahogy tudtuk, úgy csináltuk” – emlékezik vissza Gyenge Mária. Szomszédasszonyával, Farkas Magdolnával gyakran ülnek össze rózsákat hajtogatni. Szerinte minél keményebb a krepp-papír, annál jobban lehet vele dolgozni, és annál szebbek, tartósabbak lesznek a rózsák. „Tudni kell a technikáját, de nekem nem áll rá a kezem. Mari megpenderíti a papír széleit, ő jó szaporán tudja penderíteni, én tűröm össze s kötözöm. Besegítünk egymásnak.”

Előzőleg megmérik a kaput, hogy milyen hosszú lesz majd a koszorú, és annak függvényében készítik el a megfelelő számú rózsát. Mint mondják, van, aki más technikával tűri a rózsákat, de úgy vélik, a koszorúra szép nagyok illenek. Ők ketten két-három óra alatt készítenek el egy doboznyi díszt. Van, hogy a fiataloknak is segítenek, megmutatják szívesen, hogy hogyan kell készíteni, tűrni.

„Ezt örökölte mindenki. A leányos háznál kiteszik a táblát, hogy Isten veled, a fiúnál Isten hozott. Mostanában jó sok lakodalom van. Ágütés csak egyszer van egy életben a fiatalnak. Aztán lehet, hogy többször nősülnek, kinek hogy találja el a sors, de ágütés egyszer van. Most nem olyanok a fiatalok, amilyenek voltunk mi, hogy a nehézséget tűrtük s viseltük. Tűrni kell egy életen keresztül, szerre, mikor kinek. Most nem viselik a fiatalok. Nekünk ahogy volt, úgy volt jó” – hangsúlyozza Mária. Visszaemlékszik, nekik negyven évvel ezelőtt volt az esküvőjük, akkor is ütöttek ágat. Úgy véli, akkoriban még nagyobb felhajtás volt a nagy esemény körül. „A lakodalomra itthon készültek a háznál.  Disznó vágódott, tinó vágódott, a szomszédok segítettek, készültek, az a hét arra volt szánva. Úgy volt akkor még, hogy

Aztán kedden, szerdán, csütörtökön pakoltak. Így szinte két hétig tartott – egy héttel azelőtt és egy héttel utána. Hova tovább jobban leszűkítették. De szerencsére a fiatalok ma is összetartanak, esténként összeülnek és megcsinálják a rózsákat. Amikor nem tudják csinálni, vagy el vannak menve külföldre, mi besegítünk.  Napközben nekünk sincs időnk, főleg esténként tűrjük. De hova tovább lesz időnk, mert telik az idő, nem tudunk menni a mezőre, és lesz időnk rózsát készíteni. Fel kell tegyük az internetre, hogy rózsakészítést vállalunk” – mondja kacagva Mária, majd megmutatja, hogyan is kell tűrni a rózsákat. 

Elköszönünk, visszatérünk az ágütőkhöz, akik időközben előkészítették a fákat, a szekér is előállt. Az éppen arra járókat, nézelődőket süteménnyel és pálinkával kínálják a vőlegény hozzátartozói. Miközben a legények kicipelik a feldíszített fenyőket, a lovak gazdája az állatok sörényét is feldíszíti: rózsát kapnak a fülük mellé, láthatóan zavarja őket a papír zizegése, igyekeznek a girlandokat lerángatni a szájukkal, vagy türelmetlenül dobbantanak. A társaság összeszedelőzködik, előkerül az Isten veled feliratú tábla is. A másik, amelyiken azt írja, hogy Isten hozott majd a vőlegényes háznál felállított ágak közé lesz felrakva. Az ágütők és a díszítő leányok mind felülnek a szekérre, majd a tűző napon, énekszó közepette Csíkrákosra indulnak. Itt van ugyanis a menyasszony, Görbe Tünde szülői háza, ahol az első rend ágat felállítják. Azaz most már Antal Tünde, mert a polgári esküvőt korábban megtartották.

Egy-két óra múlva be is hajt a szekér a csíkrákosi udvarra az éneklő fiatalokkal és a két feldíszített ággal. Az udvaron a család, rokonok, szomszédok gyűltek össze, a menyasszony édesanyja hideg itallal és süteménnyel kínálja a melegtől és az énekléstől kifáradt, hosszú útról érkezőket.

Minden nap találkoztunk a barátokkal, rokonokkal, összeültünk és beszélgettünk. Itt Rákoson kisebb ágakat szoktak rakni, ezek gyönyörűek” – nézi mosolyogva a menyasszony az ágakat, amelyek felállításához már hozzá is fogtak a legények és a lányos ház férfitagjai.

„Volt, amikor a legények a vállukon vitték, nem volt ennyi lovasfogat. Azelőtt való vasárnap elmentek ágakért, elhozták az ágakat, kedden, szerdán megpucolták, meghántották a végeket. Szerdán megfestették piros-fehér zöldre a szárát, vagy csak tiszta pirosat festettek. Csütörtökön reggeltől, amíg indultak, díszítették” – magyarázza Kajtár Ilona, a menyasszony nagymamája, hogy régebb is így zajlott az ágütés. „Nekünk is ilyen karácsonyfánk volt” – mondja az egyik kicsi lány a körülállók derülésére.

„Csicsó felé feljebb!” – hangzik közben az utasítás, amint a koszorút igyekeznek hozzáilleszteni a két fához. 

„Szerintem a székelységet jelképezi. Én nem éltem ezt a világot. Amikor én mentem férjhez, akkor nem szabadott ilyeneket csinálni. A szomszédból vagyok, és csodálom, hogy ilyen gyönyörű. Azt mondják, hogy minél nagyobb, annál díszesebb. Össze kell párosítani a két ágat.

– hangzik el a jókívánság Péter Erzsébettől, az egyik szomszédasszonytól. „Legyen szerencsés minden perce” – teszi hozzá Ilona néni is, miközben meghatódva nézi a már felállított ágakat.

Ezek a jenőfalviak kitettek magukért – bólogatnak többen is, miközben felkerül az Isten veled feliratú tábla is az ágak közé a koszorúra. Az ágütők pedig, rövid pihenő után, énekszóval Jenőfalva felé szekereznek, hogy a legényes háznál is legyen meg még napvilág az ágütés.

„Úgy tartották, hogy lakodalom után még egy hétig mindenképpen a házak kapuja előtt kell, hogy legyenek felállítva a zöldágak, mert ha hamarabb leszedik őket, akkor a házasélet is olyan rövid lesz. Az sem véletlen, hogy különböző vidékeken a lakodalomkor, minden egyes helyszín bejáratánál, amelyet az újdonsült pár érint, magasba nyúló, szép, örökzöld fák vannak. Ez kifejezi az erőt, az egészséget és a termékenységet, ez által az ifjú pár szerencsében és áldásban részesedik, s mindez arra irányul, hogy házaséletük a házasságkötés után is „örökzöld” és boldog maradjon” – összegez a néprajzkutató.