Nem minden torta torta. De legalább divatos

Péter Beáta 2019. március 25., 16:03

Legyen hagyományos díszítésű és ízvilágú, netán extrémebb színű és formájú, vagy éppen trendi csupasz? Bizony még a torta is sok kérdést felvet a nagy napra készülő pároknak, hiszen sokan épp az esküvő egyik fénypontjának tartják eme édesség érkezését és felvágását. Úgyhogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a torta. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem állhat például egyszerű muffinokból. Esküvői tortakiállításon jártunk.

Főszerepben az ifjú pár Fotó: Gábos Albin

Noha legtöbben a klasszikus, hagyományos, kerek tortákat igénylik, van kereslet a nem megszokott formák, díszítések iránt is – derült ki a Novák cukrászda kiállításán, amelyet már hagyományosan évek óta megszerveznek.

„Érződik még mindig a klasszikus vonal, szeretik a hagyományos, a rusztikus, népi motívumokkal díszített tortákat, maketteket”

– tudjuk meg Szabó Kata szervezőtől, aki elárulja, igenis, esküvőre legtöbben tortamakettet kérnek, mert az biztos, hogy szép. Előnye, hogy nem töredezik, nem folyik szét. Egy rendes tortából nem lehetne nagyon nagyot készíteni, alá kellene nagyon támasztani. Éppen ezért az a szokás, hogy a makett tetején van az a torta, amit majd felvág az ifjú pár.

Fekete-fehér, pöttyös, csíkos. Bármilyen stílusú dekorációhoz illik Fotó: Gábos Albin

A szakértők szerint ez azért is lehet jó megoldás, mert akkor az esküvőre készülők olyan ízesítést kérnek, ami az ő szájuk szerinti, és a vendégseregnek rendelhetnek más ízesítést is. Ezáltal oda lehet figyelni az olyan vendégekre is, akik glutén- vagy laktózérzékenyek, számukra külön ízesítésű tortaszeletet lehet kérni. Szabó Kata hozzátette, a kényelmes megoldás is ez, mert a felszolgálóknak ott helyben csupán annyi a dolguk, hogy a tortaszeleteket tányérra helyezik, leveszik a fóliát róluk, és vihetik is ki a vendégeknek.

Egyik legszembetűnőbb tortamakettje a kiállításnak egy fekete-fehér színű, díszítésében csíkos és pöttyös darab volt.

És noha a fekete akár ijesztő is lehet egy esküvőn, ez a torta a menyasszonyt és a vőlegényt szimbolizálja – mutatott rá a szervező. „A vőlegényen többnyire fekete öltöny van, a menyasszonyi ruha pedig fehér. Ezt a tortát bármilyen virággal lehet díszíteni. Ez is nagyon trendi. Kicsit tartanak tőle, de bármilyen esküvőbe beleillik, bármilyen alapszíne is van az esküvői dekorációnak, ezzel nem nyúlhatunk mellé.”

Közkedvelt az élő virággal való díszítés Fotó: Gábos Albin

Ha az ifjú pár semmiképp nem szeretne hagyományos esküvői tortát, akár muffinból, cupcakeből, macaronból készült tornyot is választhat. Trendi még a csupasz torta (naked cake), a minimál díszítésű darabok, a „festett” vagy a különböző geometriai alakzatokból álló torta. Az év divatszíne a korall, ami bizony a tortákon is visszaköszön. Közkedvelt még az élővirággal való díszítés, ami egy letisztult formájú tortán mindenképp jól mutat.

Klasszikus torta nem szokványos elemmel kombinálva Fotó: Gábos Albin

Szabó Kata úgy véli, az esküvői torta nagyon fontos eleme a lakodalomnak. Elárulja, az a tapasztalat, hogy tortarendeléskor

a menyasszonyoknak többnyire az a fontos szempont, hogy milyen díszítése, a vőlegényeknek pedig az, hogy milyen ízvilága legyen a tortának.

Egyik legkedveltebb tortamakett a népi motívumokkal díszített „magyar népmesés" Fotó: Gábos Albin

„A torta azért is fontos, mert azzal záródik be a ceremoniális része az esküvőnek, ezzel zárul az étkezés, és innen indul a buli, ez egy fénypontja az ünnepi estnek. De hogy ki milyent kér, az egyénfüggő. Mindenkinek megvan a saját stílusa, ami az esküvőjén is látszik, és az kellene visszaköszönjön a tortán is. Mire a tortát megrendelik, többnyire megvan az, hogy milyen stílusú esküvőt tartanak, milyen színek, dekoráció dominál. Ha virágdekoráció is van, szoktam mondani, hogy jó, ha ugyanolyan virággal díszítjük a tortát is, mint amilyen a csokorban, az asztalon van elhelyezve. De mindenkinek más az ízlése, és szerencsére annyiféle íz, forma és dekoráció van, hogy csak a képzelet szabhat határt egy csodás esküvői tortának.”

Muffinból is készülhet az est fénypontja Fotó: Gábos Albin

Vőlegény és menyasszony a torta tetején Fotó: Gábos Albin
A nagy nap fontos része a torta Fotó: Gábos Albin
Nem csak a torta fontos Fotó: Gábos Albin
Csak a képzelet szabhat határt Fotó: Gábos Albin
Szabó Kata szervező Fotó: Péter Beáta
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat