Öltözői babonák: mérkőzés előtti rituálék a jégkorongozóknál

Átmozgató edzéssel kezdődik a nap a Csíkszeredai Sportklub háza táján, amikor este mérkőzés van. Az edzés után közös csapatebéd, majd a játékosok hazamennek pihenni. Van, aki fél órát alszik, van, aki kettőt, mindenkinek más-más szokásai vannak. A meccs előtt két órával viszont a teljes csapat a helyszínen kell legyen – megkezdődik ugyanis a mérkőzésre való fizikai és mentális felkészülés. Ki hogyan hangolódik a mérkőzésekre? Erről kérdeztünk néhány játékost.

Gecse Hugó, miután bemegy és átöltözött, mindig odatesz egy kávét főni, utána elkezdi a botokat előkészíteni. Kávézás után elkészíti az izotóniás italát, majd nekifog nyújtógyakorlatokat végezni. „Berakom a fülhallgatót, kimegyek focizni, és kezdődik egy tízperces játék a labdával. Ezt követően tíz-tizenöt perc közös bemelegítés következik, majd saját bemelegítés, saját zenével. Változó, hogy mit hallgatok, erősebb minimál technót, ami felpörget, vagy pop-rockot. Attól függ, hogy éppen milyen a hangulatom, kell-e nagyobb pörgetés vagy nem. Jégbemelegítés előtt tizenöt perccel bemegyünk az öltözőbe, felöltözök.

Sokaknál megvan, hogy egyszer a bal, utána a jobb. Ha már nem így történik, akkor nem érzi jól magát az ember.” Mint mondja, van egy kevés babona is ebben a rituáléban, például a jégbemelegítésnél is megvan, hogy mit szokott csinálni egyénileg. Ezt követően a közös gyakorlatokat végzik, majd bemennek az öltözőbe, és pihennek tíz-tizenöt percet, amíg kezdődik a mérkőzés, ráhangolódnak a meccsre. 

Farkas Tamás is az átöltözéssel kezdi, majd a botok szigetelése következik. Mint mondta, mindenki szeretné minél hamarabb beszigetelni a hokibotját. „Nekem fontos, hogy kicsit nyugodtan ráhangolódjak. Kávét készítek, ehhez sorba kell állni, mert csak egy kávéfőző van, elég sokan vagyunk, idő kell. Közben lehet csinálni egy-két nyújtó, melegítő mozgást. Én üldögélni szoktam, kicsit magamba nézek. Negyedórával a közös bemelegítés előtt kimegyek, van egy kis focis játék. Ezzel jól telik az idő, jó hangulat lesz tőle. Van, aki a közös bemelegítő után bemegy öltözni, van, aki még kicsit kint marad.

Ezt mostanában próbálom elfelejteni, amelyik jön, azt húzom előbb, de reflexből még most is előfordul, hogy ebben a sorrendben csinálom.”

Nevetve mondja, amióta nem figyel annyira a sorrendre, szerencsére nem sérült még le. Úgy véli, mindez inkább azért van, mert ha nem megy a játék, próbálják valamire fogni. „Megvan a rutin, és legalább nem azzal kell foglalkozni, hogy mikor mi következik. Történnek a dolgok, és nem kell gondolkodni, hogy hogy legyen. Amikor felmegyünk a jégre, az elején mindenki lő párat a kapura, én is szoktam nyújtani pár percig. Miután megcsináltuk a gyakorlatokat, még lövök párat. Most hátvéd vagyok, jó érzés, ha az utolsó korong becsúszik a kapuba, azzal lehet leszállni. Visszamegyünk az öltözőbe, csend van, üldögélünk, hangolódunk, van, aki megkeveri magának az izotóniás italt. Aztán jön az utasítás, hogy mit kell csinálni.”

A Rokaly-testvérek is a Sportklub csapatát erősítik, Szilárd, a kisebbik testvér a reggeli edzés után hazamegy, lefekszik, végignézi az NHL-mérkőzések összefoglalóit, mint mondja, kicsit hangolódik is ezáltal az esti meccsre. „Utána alszom, sosem állítok be ébresztőt, mert úgyis tudom, hogy felébredek. Legalábbis remélem, ha nem, a tesóm felkölt. Amiután beérkezünk a pályára, én is sorba állok a szigetelésért, majd megyek ki labdázni. A csapatbemelegítés alatt nincs semmi különleges. Öltözéskor én is először a bal korcsolyát, könyökvédőt stb. veszem fel. Amikor megyünk ki, állunk sorba az öltöző előtt, mindig ugyanazokkal az emberekkel pacsizok, megszokásból. Mindig ötödiknek szeretek kimenni az öltözőből. A jégen is, a bemelegítésnél megvan, hogy kivel szoktam passzolgatni.”

Szilárd a meccsek elején mindig középen szeret megállni a kék vonalon, és utoljára eljönni onnan.

„A sarokban teszek egy kört, úgy megyek pacsizni. A harmadok között mindig az a pacsisorozat lemegy. Még lenne olyan, hogy a gólörömöt hogy csinálom, de sosem jut eszembe akkor hirtelen.”

A testvére, Norbert is alszik délután, és ő is megnézi az eredményeket, videókat. A pályán meccs előtt az első között szokta ő is szigetelni a hokibotját, majd jöhet a kinti foci, ami általában jó hangulatban zajlik. „A jégen mindig megcsinálok egy ágyéknyújtó gyakorlatot. Nekem is megvan, hogy öltözéskor mit mi után veszek fel. De nem tudatosan csinálom, hogy a ballal kezdek, hanem megszokásból. A korcsolya például úgy van felrakva, hogy a bal van közelebb, így azt veszem le. Ugyanígy a könyökvédő. Ez a sorozat megszokásból van, de ha véletlenül nem úgy jön össze, akkor sincs semmi baj.”

A játékosok úgy vélik, leginkább a kapusok tartják a saját rituáléjukat, ők inkább babonásak. Fontos számukra, hogy hányadiknak mennek ki az öltözőből, és amikor felmennek a jégre, akkor a kapunál mindenik más-más szertartást végez.

Aztán egy idő után lerövidíti. De mindenik kapusnak megvan, és azt hagyni kell, hogy csinálja meg” – mutat rá Farkas Tamás.

Gecse Hugó hozzáteszi, hogy ismert egy idősebb játékost, akinek az volt a szokása, hogy a felszerelése minden egyes darabjába beleírt egy T betűt, és azt bekarikázta alkoholos filctollal. „Ő is elmondta, hogy először a bal korcsolyáját húzta fel és kötötte be, és csak utána jobbat. Ez volt az ő rituáléja, neki ez babona volt. Ha véletlenül nem így csinálta, játszani sem tudott.”

Van olyan játékos is, hogy ha a botot véletlenül kicsit másképp sikerül szigetelnie, mint ahogy szokta, leszedi és újracsinálja. Tökéletes kell legyen minden, mert, ha nem, hiányérzete van a játékosnak – hangsúlyozzák a fiúk. Hugó szerint ilyenkor van egy zavaró tényező, amely nem engedi, hogy teljes mértékben a játékra koncentráljon a játékos, hanem eltereli a gondolkodását.

„Lényegében ezt saját magának csinálja mindenki. Ha nem jól sikerül, akkor arra koncentrál, és ha nem sikerül valami meccs közben, akkor arra fogja. Pedig valószínű, ugyanúgy történt volna az eset, ha pontosan lett volna is megcsinálva az a szigetelés” – magyarázza Norbert.

De nem csak a játékosok zömének egyénileg, hanem a csapatszinten is kialakulnak bizonyos szokások. Mindenki tudja, hogy ki hányadiknak megy ki a jégre – nyilván elsőnek mindenki nem mehet ki –, és ez egész szezonban így marad. Ez kialakul hamar, és utána már nem kell erre figyelni. Többnyire mindenki ugyanoda áll fel a kapunál is, a vonalon is, megvan, hogy ki kivel pacsizik. A meccs elején és végén elhangzó csapatkiáltásnak is megvan a „felelőse”, azaz hogy ki üvölti először. Ha nincs ott aznap az a játékos, akkor tudják, ki veszi át a helyét, hogy minden zökkenőmentesen történjen. Mindezt a közös célért, a győzelemért.