Pufi mesés világában: Barabás Réka

Már pályakezdő színészként nyilvánvalóvá vált számára, hogy neki a gyerekekkel van dolga. A színművészeti egyetem friss végzettjeként kőszínházi munkája mellett fiataloknak szervezett színjátszó kört, dolgozott bábszínházban, aztán néhány évvel ezelőtt elindult egy számára is ismeretlen úton. Megszületett a Pufi Színház és Pufi, a kis manó, most pedig egy újabb álma látszik megvalósulni: egy babaszínházi produkció bemutatására készül.

„Amióta az eszemet tudom, szerettem verset mondani, szerettem a színpadon lenni, számomra nagyon meghatározó volt, amikor kislányként Iluska lehettem a János Vitézben. Amikor kilencedik osztályba készültem, akkor indult a Nagy István Művészeti Középiskolában a drámaosztály, oda jutottam be. Már a középiskola idején volt alkalmam a Csíki Játékszínben játszani, egy színésznőt helyettesítettem, és egyre jobban vonzott ez a pálya. Isten nyugtassa nagytatám mondta egy alkalommal, hogy amit elkezdtél, azt be is kell fejezni, s aztán ennek szellemében felvételiztem a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre” – meséli Barabás Réka. Pályakezdő színészként 2009-ben az akkor megalakult kézdivásárhelyi Városi Színház első produkciójában már szerepet kapott, itt két évadot dolgozott, és eközben kezdett a gyerekekkel is foglalkozni, többek között a dévai Szent Ferenc Alapítvány több házánál is színjátszó köröket működtetett. Néhány év múlva a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínházhoz szerződött, majd 2015-ben „megszületett” Pufi.

„Nagy kihívás volt a Pufi Színház elindítása, hiszen ez egy teljesen új területet jelentett számomra. Nagy mértékben kísérletezés volt, de ez nekem bevált. Éreztem, hogy én ezen az úton kell elinduljak, és mindent apró lépésekből állítottam össze.

Itt nem Pufiként játszom, és ezzel pedig egy új arcom mutatkozik meg, én is izgatottan várom, hogy fog sikerülni. Eddig jó volt elbújni egy Pufi-maszk mögé, egy manónak a lénye mögé, de most egy anyát fogok játszani. Az egyetemen utolsó éven játszottam anyát, de akkor még fogalmam sem volt, milyen anyának lenni” – meséli lelkesen Réka.

Mindig is érezte – mondja –, hogy Pufi bőrébe bújva főként a gyerekekkel van dolga, Pufi segítségével igyekszik hozzátenni a kis nézők mindennapjaihoz, élményt nyújtani nekik. S a színészi játék mellett sokat nyom a latba, hogy a jelek szerint örökölt valamit édesanyja pedagógusi vénájából is. „Kipróbáltam magam kőszínházban, bábszínházban, de nem éreztem magamat teljesnek. Ott voltam Nagyszebenben, egy más kulturális közegben, s szerettem volna olyan nyelvezetet kialakítani, hogy a román gyereknek is tudjak játszani, és ekkor jött képbe a pantomim. Örültem annak, hogy ez egy nemzetközi nyelv, amely működni fog akár a román gyerekkel is, s így indultam el ezen az úton, hogy összekapcsoljam a kultúrákat. Volt olyan előadás, amikor a narrációs része két nyelven hangzott el. Pufi manó játszik és levezényeli a foglalkozásokat. Nekem az volt mindig is a fontos, hogy a gyerekek között lehessek, és velük játszhassak. Pufival az elejétől a végégig én vezényelem le a dolgokat, nagyon segít, hogy a gyerekek rögtön kifejezik tetszésüket, nem tetszésüket, hogy tudnak velem jönni, érzem, hol kell kicsit kikacsintani rájuk. Ezekbe tudtam mindig kapaszkodni, ez töltötte fel mindig Pufit, és ettől tudott fejlődni is” – magyarázza.

Egyébként mondhatni érdekes Pufi születésének a körülménye is, hiszen Réka a harmincadik születésnapján mutatta be az első előadást. Egy mérföldkő volt az életében, akárcsak a mostani munkája, amelynek a bemutatója szintén a születésnapjához esik közel.

Elismeri, eltávolodott egy kicsit Pufitól, ám ennek nyomós oka van. Időközben ugyanis megszületett kisfia, Dávid, s ezért egy időre Pufi a háttérbe szorult. Aztán a kis manó tavasszal újra útra kelt: különleges érzés volt anyaként Pufi bőrébe bújni. „Pufi számomra egy nagy kikapcsolódás, felszabadulás volt a hétköznapi életből, lubickoltam a játékban, fürdőztem az éppen jelenlévő gyerekek energiáiban, és ezzel teljesen ki tudtam kapcsolni. Most meg azt vettem észre, hogy egy idegszálam mindig az én kicsi fiamnál maradt” – jegyzi meg mosolyogva.

Tulajdonképpen Dávidhoz köthető Réka mostani projektje is. A kétéves születésnapjához közeledő Dávid – bár lehet, még nem tudja – élete első színházi élményére készül, hamarosan ugyanis hivatalos lesz édesanyja első babaszínházi előadására.

„Az alapötletem még 2014-re vezethető vissza, akkor láttam először Magyarországon babaelőadást. Engem teljesen elvarázsolt ez a színházi nyelv, és elraktároztam magamban, hogy ha majd odaalakul az életem, és lesz hozzá partner is, akkor én szívesen belevágnék egy babaelőadásba.” És úgy alakult az élete, és lett hozzá partner is, Blénessy Enikő rendezőként, Török Réka díszlet- és jelmeztervezőként csatlakozott hozzá, a Csíki Játékszín pedig befogadta őket. Az előadás Varró Dániel legkisebbeknek szóló verseiből, mondókáiból áll össze, a verseket Réka öccse, Tamás zenésítette meg. Nem nagyon volt, amihez nyúlni – jegyzi meg nevetve –, annyit tehettek, hogy kísérleteztek, és alkotótársaival együtt, akik szintén kisgyermekes édesanyák, figyelték saját gyermekeiket.

„Cseppinkóka kalimbaba szenzációs anyakalandja a címe az egyszereplős darabnak, amelyben lesznek bábos elemek, és lesz sok játék a kellékekkel, a jelmezemmel” – fűzi hozzá. Réka számára fontos a színházi nevelés, ezért is indult el ebbe az irányba a Pufi Színházzal, ez pedig több, mint egy szórakoztató műfaj. A babaszínháznak is megvan a maga szépsége – lelkesedik –, hiszen ennek segítségével van lehetősége a kisgyermeknek találkozni a színház világával, a művészetekkel. „Nagyon szép és finom terület, hogy

Beszélgetésünk közben minduntalan visszakanyarodunk a kétéves születésnapja fele közeledő Dávidhoz, aki változatos feladatok elé állítja Rékát nap mint nap. „Sokat kacagok a kisfiammal, sok mindent megéltünk mi ketten. Nagyon kell rá figyelni, ha vele vagyok, csak ő van és én vagyok.

Ez az, amit nagyon szeretek a kisfiammal való létezésben. De folyamatosan aggódok is, ez bekapcsolt a születésétől kezdve, és pörget, nem tudtam kikapcsolni, de nem tudom, hogy egyáltalán ki lehet-e kapcsolni. Ilyenfajta kötődést én még nem éreztem” – magyarázza csillogó szemekkel. Most Nagytusnádon élnek Dáviddal, nagymértékben ott érzi maga mögött a család támogatását. Édesapja – jegyzi meg nevetve – a Pufi Színház vonatkozásában is a mindenes, hiszen ő készítette a díszletet, foglalkozott a fény- és hangtechnikával. De édesapja volt az, aki néhány évvel ezelőtt a pincéjüket alakította színházzá, színpaddal, nézőtéri- és színpadi fényekkel, húsz férőhelyes nézőtérrel. Itt mutatta be a Pufi Színház első előadását, innen indult a turné, s mint fogalmaz, egy bőröndbe bepakolta, s vitte Pufit, ahová csak tudta.

Hepehupás az út, amit Réka eddig bejárt, de azt mondja, igyekszik csak a szépet vinni magával, és abból építkezni. És ennek szellemében neveli egyedülálló anyaként Dávidot is, szeretné, ha kisfiában megmaradna a világgal szembeni ősbizalom, ő pedig annyit tehet, hogy a háttérből kíséri, és hagyja kibontakozni.

– mondja mosolyogva.

Pufi egy kis bőröndből töltekezik, Réka Dávid tekintetéből merít újra és újra lendületet.