HIRDETÉS
Bandukolok az utcákon, kopognak a kockakövek tétova lépteim alatt. Szombat van, mégis minden oly kihalt. Furcsa érzés így látni az örökkön forrongó zajos várost. Pőrén, önmagába zuhanva. Itt-ott állólámpák égnek, néhány kirakat is világít. Vigyázva lépdelek, szokom a csendet, a városnak ezt a másik arcát. Mintha egy film díszletei között járkálnék. A szabadságról merengek. Arról a bizonyos belsőről, ami belülről melenget, és szárnyakat ad... De most semmi melegséget nem érzek, fázósan összehúzom magamon a kabátot, meglegyint valami nyirkos, bőröm alá kúszó félelem. Istenem, hogy megforgatják az embert az évek, más álmok, célok, színváltozások!* Öreg templomunkhoz érek, felballagok a lépcsőkön, visznek a lábaim... Benyitok nyikorgó, nehéz kapuján. Szinte meg sem lepődöm, kitárul. Mit keresek én itt? Talán valami fogódzót, erőtlenségem oldandó? Benn félhomály van, s – mintegy isteni kegyelemből – lágy orgonaszó, Bach muzsika szól. Leroskadok egy padra, zsibbadtan hallgatom. Érzem, ahogyan árad, lüktet, szétomlik bennem, minden apró kis sejtemet átjárja. Elringat, átitat, megemel. Óóóh, bárcsak megőrizhetném ízét a számban, bárcsak tovább vihetném... Ha itt egyszer színét hagyja minden, és elszürkül körülöttünk a tájék; csak azokat a napokat vesztettük el igazán, amelyekre nem emlékszünk... Atyaég, jól elrévedtem! Vajon hány perc telt el? Tán órák? Hetek? Most már tényleg mennem kell. Szinte légtelen suhanok hazafelé. Van otthon könyv elég – gondolom, majd felolvasunk... Kaffka Margit jut eszembe, az ő lázadó, dacos csakazértis-szabadsága. Bő száz év telt el a halála óta! Nagyot változott a világ. Vagy – bizonyos értelemben – mégsem? Az azóta való emberek többet tanultak, tudnak minden tudományból, mégsem lettünk sokkal okosabbak? Az új vírus ugyanúgy szedi áldozatait, mint anno a spanyolnátha a nagy háború végén... S tán ma nem félünk vágyainktól, a szabadság őrületétől? Nem érezzük ugyanúgy, hogy a körülmények rabságában vergődünk e kiveszett vagy begubózott napok szürke mélyén, a lelkünk(...) titkos redője mögött? Tán ma nem oly kába a ritmusunk – legalábbis e városkában, s nem oly fásultak imáink, mint száz évvel ezelőtt? Hogy megússzuk, hogy átvészeljük, hogy túléljük?! A karantént.
Van egy eldugott község Hargita megyében, ahol a néptánc több évtizede formálja és építi a közösséget, ahol a néptáncmozgalom nemcsak egy kulturális program, hanem hagyomány. Ez a hely Kászon.
Július első hétvégéjén a csíkmadarasi Hámor Park igazi közösségi térré változott: két nap alatt több mint kétszáz látogató fordult meg a fesztiválhangulatú ZeneHámoron, ahol a zene, a játék és a kikapcsolódás volt főszerepben.
Egy baráti zenélésből nőtt valódi fesztivállá a ZeneHámor: idén először bárki bekapcsolódhat a korábban zártkörű családbarát eseménybe, amely a természet közepén, sátrazós, tábortüzes hangulattal várja az érdeklődőket Csíkmadarason.
A Csíki Játékszín jótékonysági előadással segíti a háromszéki árvízkárosultakat: június 19-én A muzsika hangja teljes bevétele a rászorulókhoz kerül. Egy színházjegy most reményt és összefogást jelent.
Mi tart életben valakit hónapokon át az óceán közepén? És mit vihet haza az, aki túléli? Fa Nándor, a Földet többször is körbehajózó magyar tengerész, hajóépítő a Mathias Corvinus Collegium vendégeként tartott telt házas előadást Csíkszeredában.
Hogyan lesz valakiből dietetikus vagy személyi edző? Mikor válik az egészségmánia egészségtelenné? És hol kezdjük, ha változtatni akarunk? Vitos Dorottya dietetikus és Bujac Eduard személyi edző osztották meg tapasztalataikat.
Antal Patrik kilencéves kisfiú. A járása dülöngélő, az írás nehezére esik, de a szemei pajkosan csillognak. Pünkösd szombatján Csíkszeredában jótékonysági előadást tartanak, a bevételt Patrik kezeléséi költségeire ajánlják fel a szervezők.
Van, amikor egy ruha többet mond ezer szónál. A szabása, a színe, a díszítése – és az a mozdulat, ahogy viselik. A Divat és változás című kiállítás éppen erről mesél: hogyan ölt formát a történelem selyemben, csipkében, gomblyukban.
Vannak apai gesztusok, amelyeket nem tanácsnak szántak, mégis irányt mutatnak. És van, amikor nem a szó, hanem a jelenlét formál emberré. Apák napján néhány erdélyi szerző vall arról, milyen örökséget kaptak édesapjuktól.
Ma az édesanyákat ünnepeljük. Az érzéseinket ilyenkor sokszor nehéz szavakba önetni, azonban tizenévesek vették a bátorságot rá. Most ők üzennek, írnak érzékenyen az édesanyjukról.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
