Több mint ház, kunyhó: Németh János és a „zöldkalyibás” élet

– Úgy látom, hogy a természetkímélő építkezés nálunk inkább a hagyományos építkezésben lelhető fel, a mostani trendek között nincs nagy keletje. Te hogyan jutottál el a felismerésig, hogy ezzel foglalkozz?
– Huszonhat-huszonnyolc éves körüli lehettem, amikor kikerültem Magyarországra dolgozni. És hogy van? Elmész nyugatra, nekem gimnáziumi végzettségem van, de segédmunkás voltam építkezésben. Egy-két év után úgy éreztem, hogy az építkezés terén megkaptam a helyemet, hogy majd el tudom látni a jövendőbeli családomat. Közben hazajöttünk Erdélybe a feleségemmel, és mindig is azt kerestem, hogy ne dolgozzak másnak, s ha már építkezés, akkor legyen valami különleges. Ha már pénz, akkor szeressem is csinálni. Egy ideig ún. belga típusú házakat reklámoztam, és akkor bejött az életünkbe a környezetkímélő építkezés. Egy biciklitúra alkalmával találkoztam egy németországi emberrel, aki Erdélyben forgalmazott természetes alapú építkezési anyagokat. Beszélgettünk, megmutatta az anyagokat, s kérdezte, hogy szeretnék-e ezzel dolgozni. Amikor ezeket az anyagokat megismertem, és elkezdtem vele dolgozni, nagyon megváltoztatta az életünket. Nem feltétlenül maga az anyag vagy amit dolgoztam, hanem az emberek, akikkel találkoztam.

Amikor találkoztam a környezetkímélő építkezéssel, az életem nem volt a legkönnyebb: albérlet, óvoda, mindenért fizetni kellett, nehéz volt anyagilag. De ez igenis az, amit szeretek, szeretem, mert nem vegyszer, szeretem, mert környezetkímélő, szeretem, mert másfajta emberek, szeretem, mert kreatív, szeretem, mert teljesen más, itt a fantáziádat ki tudod bontakoztatni.

– A honlapotok nevét is adó „coliba verde”, azaz „zöld kunyhó” nagyon sokak számára már fogalommá vált. Az oldal leírása szerint is ez sokkal több, mint egy tárgyi objektum, mit jelent számodra a „coliba verde”?
– Hat évvel ezelőtt mi belevágtunk egy másik, sokak számára furcsa életformába, ami igazából önellátást jelent, ezen van a hangsúly. Önellátó, természetbarát életmódot próbálunk élni, és mindezt próbáltuk leírni a honlapon minden előnyével és hátrányával együtt, mert tudtuk, hogy lesznek még utánunk is olyanok, akik változtatni szeretnének. Nekünk könnyen jött a váltás, de látjuk sok embernél, hogy nem merik, félelmeik vannak. Mi nem akarunk senkit meggyőzni vagy belevinni ebbe, és aki elolvassa, eldönti, hogy ez az életforma neki való vagy nem. Született azóta egy nonprofit egyesület is, s próbáljuk valahogy továbbadni azt, amit mi tanulunk. Annyira eltávolodtunk ezektől az egyszerű építkezési módszerektől, hogy sokan jönnek hozzánk megtanulni, kipróbálni, látni. Ez a „coliba verde”, az életünk úgy, ahogy van. Ugyanakkor öt-hat év után úgy érezzük, hogy vissza kellene fogni magunkat ebből a nyilvánosságból, mert néha egyesek mélyebben belehatolnak az életünkbe, mint ahogy kellene.

– Tekinthető-e ez a projekt egy ökofalu-kezdeményezésnek? Mi az, amiért te a családoddal ezt az életteret választottad a városival szemben?
– Nyolc évet éltem együtt a feleségemmel, két gyerekemmel városban, s az utolsó egy-két év nagyon nehéz volt, akkor vágtam bele 2008-ban a saját vállalkozásba, s akkor még nem látszottak az eredményei. Nehéz volt városon, s gondolkoztunk a megoldásokon, s akkor mondtam, hogy mi ezt úgy tudjuk megteremteni a magunk számára, ha elvonulunk falura, mert biztos csökkennek a kiadások, s megtermeljük magunknak az élelmet, s legalább tudjuk, hogy mit eszünk.Párhuzamosan találkoztam a környezetkímélő építkezéssel, és ismertem meg sok alternatívát az akkori életmódunkra. Minden természetesen jött, kiköltöztünk falura, ugyancsak albérletbe, de kerestünk magunknak egy telket. Nem volt pénzünk, nulla lejjel indultunk, tehát kültelket kellett keressek, ami olcsó, de ugyanakkor ott lehet élni, s így jutottunk oda, ahol vagyunk. S igazából innen robbant be az egész, megtalálva ezt a telket, rájöttünk, hogy mennyi előnye van ilyen helyen lakni. A telken patak folyik keresztül, erdő vesz körül minket, gyümölcsfák vannak. Azért vonultunk el a városból, hogy könnyebben éljünk, hogy teremtsük meg magunknak az élethez szükséges dolgokat. S boldogan, egészségesen élni igazából az, ha van egy fedél a fejed fölött, van étel, víz, nem fázol vagy nincs túl meleged, s mindezt azon a telken megkapjuk. Viszont be kell lássam, hogy 35-40 év városi élet után nagyon nehéz leválasztani azt a mentalitást, hogy kelj fel, csinálj pénzt, mindent vásárolj, a kísértés mindig ott van, pénzzel olyan könnyű mindent megvenni. De ha már elmész „pénzt csinálni”, akkor ugye már nem vagy a családdal.

és ez a városi életmód elég mély nyomokat hagy bennünk, s akkor jönnek a nézeteltérések. S akkor ugyanoda jutsz, mint városon, hogy tiszta hülyeségeken veszekedsz, meg nem egyezel. Őszintén, el tudom képzelni, és szeretnék egy ökofalut Erdélyben, de mivel sok olyan emberrel dolgoztam, akik ugyancsak szerették volna ezt, tudom, hogy nagyon nehéz.

Romániában még nagyon anyagiasak vagyunk, sokan úgy kelünk fel, hogy pénzt keressünk, nem azért, hogy éljünk,

s ez nem segít abban, hogy ökofalut csinálj. Nemcsak a saját tapasztalatom, de más, hasonló gondolkodású embertől is hallom, hogy nem megy. Voltak kezdeményezések, de mindegyik széjjelment, s mindig a pénz volt az, ami szétütötte a közösséget. Vagy nem egyeztek ki a telek árán, vagy valaki többet hozott, s a másik kevesebbet. Ahhoz, hogy építs egy ilyen közösséget, oda kell állni közösen dolgozni, de a büszkeségből számtalan konfliktus adódik, s nem egyeznek az emberek.

– Te is úgy kezdeted a történetedet, hogy ez a kivonulás egyszerűen abból indult ki, hogy anyagilag könnyebb volt megteremteni az életet. Ha egy minimalista szemlélettel gondoljuk el, mennyibe kerül, hogy felépíts egy saját házat?
– Amíg városon és tömbházban élsz, saját házról álmodozol, de sokan idővel félreteszik ezt az álmot. Miért? Mert albérletben élsz, fizetsz 400-500 lejt, nem mersz álmodozni 50-60 ezer euróról, amennyibe gondolják az emberek, hogy belekerül egy ház. Amíg nem költöztem falura, nem is álmodtam, hogy valaha egy saját házam lesz. De felismertem, hogy igenis lehet földből házat építeni, s rájöttem, milyen hülye is vagyok, hisz nagyanyám is földházban lakott. A baj, hogy még egy telekről sem álmodsz, főleg ha a szülők nem abban a helyzetben vannak, hogy tudjanak rád hagyni egy telket.

De hallok sok vitát, amik szerint nem is olcsó az ökoház. Hát nem olcsó, mert annyira rá vagyunk kattanva a vásárlásra, hogy hajlandóak vagyunk a „biztonság kedvéért” irtó drága anyagot megvenni Németországból csak azért, mert erre garancia van, holott kastélyok, templomok vannak kőből, földből, fából összetéve, és mai napig állnak a lábukon. Ha tudod, hogy rakd össze az építkezési anyagokat, s hogy ha te odaállsz, s csinálod, esetleg kalákában vagy önkéntes munkával felépítheted a házadat olcsóbban.

A saját tapasztalatom az, hogy a modern építkezés többnyire elanyagiasodott.

El tudják adni a betont, a gipszkartont, a poliésztert, persze, szigetelni kell egy házat, kell egy jó alap neki, de erre vannak sokkal egyszerűbb megoldások, és ugyanolyan hatékonyak. Csak tudni kell, hogy hogyan, s meg lehet tanulni, mert én is úgy tanultam meg. Az én szempontomból a környezetkímélő ház környezetbarát, tehát egészséges, energiatakarékos és olcsó. Én építettem egy kb. 30 m²-es kis házat, hogy lássam, hogy ez hogyan működik. Ebből kiindulva megterveztem a nagyobbik házamat úgy, hogy én nem fizetek munkaerőt, mert én építem meg a családommal, ami azt jelenti, egy férfi, egy nő és két-három gyerek, a legnagyobb 14 éves, a legkisebb 6 éves. Meg lehet építeni, egy család egy hosszú nyár alatt vagy tavasztól őszig – kiindulva az előző tapasztalatokból, ugye másoknak is építettem – egy 100 m²-es házat számításom szerint 5-7 ezer euróból meg kéne tudjon építeni. Ez vályogból épített dombház lesz, hőszigetelés is lesz, de igazából itt nem anyagra kell gondolni, ugye a hőszigetelés hallatán mindjárt arra gondol az ember, hogy elmegy, s vesz hőszigetelést, de nem. A házat körbeépítem, délre, meg nyugatra teszek egy üvegházat, tehát eleve a ház előtti tér felmelegszik, a ház mögött lesz egy raktár, keletre pedig lesz egy folyosó. A környezetkímélő házak furcsák, mert ugye nem szögletesek általában, organikus házak, ovális vagy kerek, személyre vagy családra szabott, azt építesz, amire szüksége van a családnak. Így egy furcsa ház adódhat, ami sokak számára a szegénység jele, de ez igazából mentalitás kérdése, mert az ember olyan házat kell építsen, amiben jól érzi magát.

– A ti választott életmódotok a családi életetekre milyen hatással van? Rengeteg workshopot, műhelyeket szerveztek, önkéntes munkák révén nagyon sokféle ember megfordul nálatok. Lehet olvasni arról is, hogy biciklisek számára nyitottá tettétek az otthonotokat, ez egy kicsit olyan, ahogy régen a vendégbarátság szokása volt, amikor az átutazó idegent befogadták. Hogyan zajlanak ezek a találkozások, milyen hatással van a családod életére?
– Azok az emberek, akik hozzánk jönnek, pozitív gondolatokkal jönnek. Nekünk a legnagyobb nyereség ebben az életmódban az emberek, akik hozzánk jönnek. A biciklisek, ha jönnek, ingyen pihennek. Én biciklis voltam, s tudom mit jelent egy hosszú úton egy helyet találni valakinél. Jönnek az önkéntesek, akik segítenek nekünk. S akkor vannak ezek a táborok, workshopok, ahol jönnek az emberek, fizetnek is, mindenki jön tanulni, de mi is nagyon sokat tanulunk tőlük. Én mindenfélét gyűjtök tőlük, a feleségem úgyszintén, a gyerekek nyelveket tanulnak, gitározni tanulnak, és nem utolsó sorban rengeteg barátság fűződik ezekhez az emberekhez, akik megfordultak itt az évek során. Mindig azt mondom, hogy ez a legnagyobb nyeresége ennek az életformának, mert rajtuk keresztül fedezünk fel nagyon sok mindent.

– A gyermekek számára ez egész más szocializációt jelent, mintha városon élnének.
– Sok városi mondta, hogy felelőtlenek vagyunk, hogy így „elzárjuk” őket, de amit ők nem tudnak, hogy a gyermekek igazából több és többfajta emberrel találkoznak így. Hihetetlen, hogy milyen emberek járnak nálunk, s mit hoznak magukkal. Csak egy példát mondok, amikor az olasz pár jött lakókocsival, s kicsi, mobil kemencéjükben helyben megsütötték a pizzát, az micsoda élmény volt. Megtanulod, hogy igen, te is tudnál egy ilyen mobil kemencét építeni.

Ez igazából olyan, mint egy világjárás, csak te állsz, és a világ jön hozzád.

Mi törekszünk arra, hogy a gyerekeinknek jóval, rosszal együtt megmutassuk a városi életet és azt is, amit most csinálunk, és majd ők döntik el, hogy nekik mi a jó. Én nem fogom elzárni őket semmitől, természetesen tudva a városi élet negatív hatásait próbáljuk ezektől távol tartani őket, de ha valaha azt fogják választani, mindenféleképp segíteni fogunk.  Biztos vagyok benne, hogy mindegyik gyermekem el fog menni városra. El fognak menni külföldre is, én ezt teljesen megértem. Én is úgy voltam, hogy ahhoz, hogy valamit megismerjek, egyszer fel kellett találjam, ahhoz meg kellett lássam, ki kellett próbáljam. Az emberben ott van a felfedező szellem, ezt hagyni kell kibontakoztatni. Ha nem, megpróbáljuk őket bátorítani vagy arra vezetni, hogy nem kell eltávolodni a természettől. De egy szülő sem lehet biztos benne, hogy jót nevel-e bele a gyerekbe vagy sem. Amikor megnőtt, megtudja.