Olyan sokszor hallani ezt, még „bölcsebb” feleségektől is, akik tudatosabbak, igyekeznek jóindulatúak lenni, és van önreflexiójuk. Azért mondom, hogy igyekeznek, mert az anyós egy olyan karakter, aki képes előhozni egy nő legsötétebb énjét. És sajnos ez fordítva is így van. Ritkaságszámba megy, amikor egy meny elég jó tud lenni egy anyósnak, hibáival együtt elfogadja, és őszinte szeretettel együtt tudnak lenni.
De miért ilyen nehezített ez a viszony? Az anyósviccek mennyisége is érzékelteti e kapcsolat kínosságát. Mi olyan nehéz ebben, hogy olyan keveseknek sikerül az őszinte baráti kapcsolat?
Vegyük sorra a befolyásoló tényezőket:
Habár a szeretetéért nem versengenek, az idejéért, figyelméért igen. A meny mégiscsak elvette az anyától a fiát, ő az a nő, aki most már (ideális esetben) nagyobb hatást gyakorol rá. És ez nem így volt. Az anyának fel kell tudnia dolgozni, hogy a fiának már nem az első az életében. Nehéz ez.
Külön nehezíti az anyós–meny viszonyt, ha a férfi még ne m nőtt fel igazán, és az anyján csüng érzelmileg, fizikailag („anyuka főztjénél nincs jobb”). Ilyenkor a feleség joggal érzi, hogy veszélyben van a státusza. Elkeseredettségében egy idő után az anyós lesz a célpont, végül is ő nevelt egy ilyen „anyámasszony katonáját”. Jó ezeket az erőviszonyokat az esküvő előtt megvizsgálni, hogy a menyasszony tudja, hogy mire vállalkozik.
Mindenkinek megvan az elképzelése, hogy egy gyereket hogy lenne jó nevelni. És mindenkinek más az elképzelése még egy szerelmespáron belül is, nemhogy az anyós és a meny között. Az unoka sok konfliktus forrása.
A nagyszülőnek jó lenne belátni, hogy neki már volt esélye saját elképzelés szerint gyermeket nevelni, most a fiatal szülőkön a sor.
Persze elmondani el lehet, sőt el is kell a véleménykülönbséget, de kérdés, hogy hányszor és milyen stílusban.
Szerintem ha egy nagymama – bár elkényeztetné az unokát, és ha a szeme fénye csak süteményt kíván, egész nap csak azt adna neki – úgy a jó, ha tiszteletben tartja a menye egészségtudatos táplálkozási elvárásait.
Külön kérdés, hogy hol van a frontvonal? A mama a szomszédban lakik, és állandóan hatással van az unokákra, vagy látogatások alkalmával lesz intenzív a behatás? Vagy netalán közös a háztartás? Megvannak az előnyei, hátrányai, és megvannak a nehézségei az ilyen helyzeteknek.
Ha a nagyi beköltözik napokra-hetekre a családi fészekbe, kétségtelenül szokatlan erőviszony-módosulások történnek. Hatalmas elfogadást, alkalmazkodást igényel az anyós és a meny részéről egyaránt. Az anyós, ha segíteni próbál a meny territóriumán, fontos, hogy szem előtt tartsa, hogy a menye mit szeretne. Ha bármi ajándékot ad az unokáknak (gyilkolós játék, ízfokozós édességek), amivel az édesanya nem ért egyet, ezt behozta a családi fészekbe. Ebből a szempontból könnyebb, ha pár utcával lakik arrébb, mert az unokák megtanulják, hogy otthon van egy rend, nagyinál meg mások a szabályok. Szabályok? Á dehogy, végtelen szabadság, ami mértéktelenül lehet, hogy a semmirekellőség felé vezetne…
Bár a végén egy nagyszülő sem örvendene, ha lusta, tiszteletlen unokája lenne, de ezt a nevelést sokan a szülőkre hagyják, holott csapatmunka kellene legyen.
Minden édesanya szíve vágya, hogy a gyerekének jobb, könnyebb legyen. Ezért a fiatal feleség édesanyja általában azt lesi, hogyan segíthet. Eszméletlen sokat magára vállal, dolgozik, intézkedik.
Ezzel szemben az anyós nem a fiatal édesanyát akarja kímélni, hanem az unokákkal jól szórakozni.
Ezért ő fantasztikusan jól eljátszik a kicsikkel, nem zavartatja magát, ha felfordulást hagynak maguk után (főleg ha látogatóban van), vagy későn fekszenek le és másnap nyűgösek, nyúzottak a gyerekek (akkor már úgysem vele vannak). Felelőtlenül és boldogan játszik az unokákkal a maga legnagyobb örömére. A gyerekek szemében is tökéletes nagyszülő. Én azt mondom mégis, hogy meg kellene találnia tudatosan az arany középutat. Mert ha segít a menyének is, akkor az jobban bírja a napi feladatokat, több ereje marad a gyerekekre, tehát ha a menyének segít, az unokáinak is jót tesz.
Minden kapcsolatban akadnak megbeszélni való dolgok. Hosszú távon mindig az őszinteség az elviselhetőbb. Ha az egyik fél évekig csak tűr és szenved, nagy ára lesz a látszólagos nyugalomnak.
Persze az évek során minkét félnél születnek sebek, amiket meg kell tudni bocsájtani, be kell gyógyítani.
Elkerülhetetlen, hogy az anyós és a meny hibázzon, ezzel számolni kell. A passzív agresszív szurkálódások vagy manipulatív családtag toborzás a másik fél ellen, nem vezetnek jóra.
Ha van akivel, le kell ülni és átbeszélni a sérelmet. Ha olyan a másik fél, hogy abban az élethelyzetben nem lehet, akkor leírni vagy valamilyen formában kivezetni (festés, futás), hogy ne maradjon fájdalom az emberben. Nyolcvanéves békés rokonomnak még most is felmegy a vérnyomása és elcsuklik a hangja, ha szóba kerül, hogy az anyósa milyen kegyetlen volt vele. Nehéz ilyen nagy terheket cipelni.
Míg az egyik családban a konfliktusokat hangos viták kísérik, máshol orrlógatva, hallgatagon reagálnak az összezördülésre.
A különböző családi szokások is könnyen sértődésre adhatnak okot. Ott, ahol szoros a családi kötelék, sérelemként élheti meg az anyós a laza kapcsolattartást, holott lehet, hogy a meny csupán ilyen mintát hozott otthonról. De ha mondjuk hasonlóak is lennének a kapcsolattartási szintek, a heti rendszerességgel történő több órás telefonbeszélgetés, nem minden menynek fér bele az életidejébe.
Manapság sajnos ritka az egészséges idős ember. Még ha nem is a tévé előtt tölti a napjait lezombulva, mint oly sok kortársa, testi panaszai nemcsak életminőségét rontják, hanem hozzáállását is a dolgokhoz. Az anyós-meny viszonyból könnyen iszonyt formálhat, ha mondjuk napokon át csak kiszolgáltatja magát, amíg vendégségben van, de előfordulhat, hogy azért nem segít mondjuk asztalt teríteni, mert nincs ereje. Ilyenkor ha őszintén és kedvesen beszélünk vele, kiderülhet a csicskáztatás háttere, és könnyebben megérthetjük őt.
Ha az anyós és a meny belátja, hogy minden, ami bosszantja, valójában csak tükör, nemcsak a kapcsolatuk, hanem az önismeretük is fejlődni fog. Ez a legdurvább, leghatásosabb és legolcsóbb önismereti tanfolyam. Ha oly elfogadhatatlan a másik fél viselkedése, hogy heves indulatokat szül, akkor biztos, hogy énbennem is ott van ez a jellemvonás. Máskülönben nyugodtan, kedvesen tudnék szólni, hogy másként szeretném.
Fontos, hogy a meny érezze, hogy a férjét, akit szeret, az anyósának köszönheti, az anyós meg az unokákat őneki. Tehát ajándékok egymás életében! És a céljuk közös: boldog, egészséges férj és unokák. Ha ezt tartják szem előtt, könnyebb az együttműködés.
Milyen a húsvét Erdélyben? A városi barkaszenteléstől a gyimesi tojásírásig, a posztmodern külsőségektől az ősi mitológiák rétegein át – Málnási Levente néprajzossal beszélgettünk arról, hogyan él tovább a húsvét ünnepe a 21. századi Erdélyben.
Találkozás az unokatestvérekkel. Tojáskeresés az udvaron. Templomba menni. Locsolókat várni. A gyerekeknek is megvan a maguk hozzáállása és hozzájárulása a húsvéti ünnepekhez, ezt pedig nagyon lelkesen meg is osztották velünk.
A húsvéti tojás nem pusztán egy díszített tárgy, hanem egy ősi tudás lenyomata. Fehér Gizella Mária népi iparművésszel arról is beszélgettünk, hogy mit mesélnek a húsvéti tojások az életről, az emberekről, a világ különös rendjéről.
Szívvel, lélekkel, alázattal hozzáállni azokhoz az esetekhez is, amiket évekig szégyelt a páciens. Olti Mária Magdolna gyógyászati pedikűrössel beszélgettünk a szakma szépségéről, és arról, hogy mit is csinál egy gyógypedikűrös.
Ha van egy nap az évben, amikor érdemes duplán is ellenőrizni, hogy igazat mondanak-e nekünk, akkor az bizonyára április elseje. De honnan is ered a bolondok napi hagyomány?
A Duna Ház áprilisban is változatos programmal várja az érdeklődőket. Többek között a kétszáz éve született Jókairól is megemlékeznek, de mozgáslehetőséget is kínálnak, megünneplik a költészet napját, valamint tojásírásra is lesz lehetőség.
Nem lehet félmunkát végezni. Minden a helyén kell legyen. Nem kell helyettem megtenni. Ismerősek ezek a belső monológok? Bibók Bea a parentifikáció jelenségéről beszélt Csíkszeredában, az Ellopott gyermekkor könyvbemutatóján.
A nyolcvanhat éves Csiszér Imre nyugalmazott tanító, népművész életművét bemutató kiállítás nyílt a Csíki Mozi kiállítóterében, Székely-magyar festett és faragott népi ornamentika címmel.
Milyen volt egy gyerek élete az 1950-es években? Hogyan lehet a matematika nyelvi élmény is? Milyen volt a romániai magyar irodalom és mi volt neki a rákfenéje?
Szávai Géza József Attila-díjas szerzővel beszélgettünk.
Valóban eltűnőben vannak az életünkből az ünnepeink? Hogyan tudunk tudatosan is helyet, időt és teret adni a magyarságunkat is meghatározó eseményeinknek? És miért fontos, hogy a különböző generációk együtt ünnepeljenek?
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.