Egyszer használatos termékek

Olyan termékek, amelyeket egyetlen használat után egyből kidobunk. Ezekkel vannak tele az erdők, a folyók, a tenger. Az életünk minden területén megtalálhatóak: ide tartozik a csomagolások nagy része, az intimhigiéniás termékek nagy százaléka, a gyerekgondozáshoz kapcsolódó termékek, de nagyon gyakran találkozhatunk velük a konyhában és fürdőszobában, kertészkedés közben, és szinte minden kisebb-nagyobb rendezvényen.

Jenny Odell amerikai szerzőtől „A semmittevés forradalma” című könyvében találkoztam először azzal a gondolattal, hogy a mai modern társadalmunk szinte kizárólag azt támogatja, azt pénzeli, azt emeli fel, azt tekinti sikernek, ha valami újat hozunk létre. Miközben a már meglévőnek a gondozása, az ezzel kapcsolatos munka messze nincsen annyira értékelve, mint az előbbi, sőt, legtöbbször láthatatlan, vagy csak teher a társadalom vállán. És közben nem vesszük észre, hogy a mindig újjal kizsigereltük és telezsúfoltuk a Földet, miközben elpazaroljuk a már meglévőt, mert a sok új létrehozása mellett nincsen energiánk gondozni azt.

Ebbe a gondolatmenetbe szinte tökéletesen beleillik az egyszer használatos termék. Folyton újat hozunk létre, bár lassan már az sem számít, hogy semmilyen értéket nem képvisel. Értéktelen, gagyi, de legalább sok van belőle, így jó kis profitot termel. Csökkenti a gondoskodási munkát, mert nem kell mosni, szárítani, teregetni, borogatni, kivasalni, fertőtleníteni, megvarrni, helyre rakni, átválogatni, tárolni. Csak kidobni kell. Amivel nem is volt gond egészen addig, amíg minden fel nem telt szeméttel. Most már ott van a természetes vizeinkben, az erdőkben, a mezőkön, a levegőben, az állatokban, az ételünkben, az ivóvízben, a saját szervezetünkben is mikroműanyag formájában. Sok-sok kényelmet adott, de alattomos módon elvette az életterünket, az egészségünket. És lassan átformálta az emberi kapcsolatainkat is, egyre nagyobb teret hódítva a „használjuk, s ha nem tetszik, eldobjuk” hozzáállással.

Az elmúlt tíz évben nagyon sokat gondolkodtam, mi lehetne az az igazi, hiteles, meggyőző érv, amitől egyre többen választanák a kényelmes, egyszer használatos, kidobható helyett a tartós alternatívákat, amiről folyton gondoskodni kell, amivel csak a baj van. Mert kinek hiányzik a mai rohanó világban, hogy zsebkendőket mosson, vasaljon, hogy bevásárlás előtt még a textil zsákokkal, dobozokkal foglalkozzon, azon gondolkodjon, hogyan tudná tisztán tartani a konyharuhákat, vagy kapargassa a tepsi aljáról az odaégett sütimaradékot, amikor ott a papír zsebkendő, műanyag zacskó, papírtörlő, sütőpapír? Őszinte leszek: nem nagyon találtam ilyen érvet. Talán ezért van, hogy Bea Johnson zero waste életmódjának világhódítása sem igazán volt képes átfordítani a globális társadalom viszonyulását az egyszer használatos termékekhez.

Egyre inkább azt érzem, hogy csakis az életszemléletünk, az értékrendünk, az értékhez való viszonyunk tud ezen változtatni. Ha elkezdjük értékelni a tömegtermék helyett a kézművest, azt, ami elkészítéséhez sok idő kell, de látszik rajta a sok-sok törődés, ami nem harsány, hanem egyszerűségében esztétikus, ami tartós és megbízható, ami szinte megelevenedik, amin látszik, hogy alázattal nyúltak az anyaghoz, tudáshoz, hagyományhoz. Amikor a pörgős hétköznapokban értékelni tudjuk azokat a pillanatokat, amikor meg tudunk állni egy rövid időre, amikor szemlélődhetünk csendesen egy kicsit, amikor az élet megmutatja csodáit, és mi észre is tudjuk venni azokat. Mert van rá időnk. Amikor egyre több ilyen pillanat van az életünkben, amikor fontosabb lesz a csend és a lassúság, amikor a bennünket körülvevő tárgyakhoz egyre több emlék fűz, amikor ezek a tárgyak életre kelnek, mesélni kezdenek, akkor abba az életbe már nem fér bele az egyszer használatos, az eldobható, az értéktelen.