A gyermekekkel nem kell gügyögni: beszélgetés K. Kovács István szabadúszó bábművésszel

Liget 2020. június 29., 15:17

Az előadásait saját maga írja, dramatizálja, rendezi és adja elő. Úgy véli, minden produkció egyszeri és megismételhetetlen, és hogy a bábszínház és minden előadóművészet lényege az itt és most ünneplése. Az e havi erdélyi Előretolt Helyőrségben K. Kovács Istvánnal is olvasható interjú.

A gyermekekkel nem kell gügyögni: beszélgetés K. Kovács István szabadúszó bábművésszel
galéria
„A bábszínház (és minden előadóművészet) lényege: az itt és most ünneplése.” Fotó: Forrás: K. Kovács István

A bábművész korábban a kolozsvári Puck bábszínházban dolgozott, az utóbbi években pedig szabadúszó előadóként örvendezteti meg a gyerekeket.

Alap, hogy a gyermekekkel nem kell gügyögni, hanem meg kell próbálni egyenlő partnerként kezelni őket. Mert lehet, hogy ők bölcsesség szempontjából nincsenek azon a szinten, mint a felnőttek, viszont az empátiájuk sokkal fejlettebb és erőteljesebb, mint a felnőtteké, mondja az Előretolt Helyőrség interjújában. „Mint a kiskutyák, valahogy megérzik, hogy ki a jó, és ki a rossz ember. Arra, hogy melyik korosztálynak milyen jellegű előadás a nyerő, a gyakorlat és a tapasztalat során jön rá az előadó” – fogalmaz az 1969-es születésű teatrológus, rendező, drámaíró és bábos. Elmondja: mivel az egyszemélyes előadás nagyon testreszabottak kell legyenek, az előadásait maga írja, dramatizálja, rendezi és adja elő.

„A bábszínház (és minden előadóművészet) lényege: az itt és most ünneplése. Ezért nem hatnak a felvett előadások tévén vagy képernyőn keresztül, mert a jelenlét, az együtt érzés, az együtt gondolkodás hiányzik belőlük. Ezek nélkül az előadóművészet elveszíti az egyik legnagyobb potenciális erejét, azt, hogy minden előadás egyszeri és megismételhetetlen. Mert minden előadás egy kicsit más, és pont ez a lényege” – mutat rá a művész.

A K. Kovács Istvánnal készített interjú teljes egészében a júniusi Előretolt Helyőrségben olvasható.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.