HIRDETÉS
Senki nem kényszerítette a zene felé, inkább mérnöki pályára vágyott. Hetedik osztályos korában került a zeneiskolába, addig reál tanulmányokat folytatott, érdekelte például a rádiószerelés. „Ennek kapcsán kerültem a zene közelébe is, mert annak idején együttest alapítottunk, ebben pedig én voltam a műszak. Ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy az elektronikai résszel foglalkozhattam. A Ruha-testvérek voltak a zenekar tagjai, és hálából a munkámért néha engedtek énekelni. Apjuk, Ruha István hegedűművész összegyűjtötte a szomszédokat, meghirdettük a koncerteket a negyedben, és felléptünk a közönség előtt. Barátaim mind zeneiskolába jártak, így kérésemre végül engem is oda írattak” – meséli Demény Attila.
Végül zeneiskolát és zeneakadémiát végzett, zongoraszakon tanult, de zeneszerzést is végzett.
Pályája indulásakor, a hetvenes évek végén szólista volt, de írt darabokat is, stílusgyakorlatokat, majd kísérőzenéket is kezdett írni. Zongoraművészi karrierje végül politikai okokból ért véget.
A forradalom napjaiban zenész barátaival megalapították a Kolozsvári Zenetársaságot, majd a ’90-es évek elején ő mutatta be először Erdélyben Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát, és Bartók Béla Cantata Profanáját.
Demény Attila Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, operarendező pályájának alakulásáról bővebben az Erdélyi Napló április 2-i számában olvashatnak.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
