A táncfilmek nyelvében találta meg saját hangját a „macskaember”

János Loránd Csíkszeredában, a Kájoni János Szakközépiskolában végzett turisztika szakon, majd Bukarestben a filmrendezői szakon járt egy éve. Utána nyelvészet következett, a harmadik, a román fővárosban töltött évében pedig a művészeti egyetem fotó-videó szakán találjuk. Szeretett volna kamerát vásárolni, de nem volt rá pénze, és ekkor jött egy lehetőség, hogy a Leonardo da Vinci program keretében négy hónapot tölthetett Barcelonában.

„Az első hónap csodálatos volt, tanultuk a spanyol és katalán nyelvet, megvolt mindenünk, a ház, amelyben laktunk, tíz percre volt a tengertől. Egy szállodában kezdtem el dolgozni, és ott a főnök az első ledolgozott hónap után mondta, hogy szeretné, ha ott maradnék. Nem terveztem korábban ugyan, de úgy döntöttem, hogy maradok” – mesélte.

Nem csak a pénz miatt döntött így, hanem mert Barcelona nagyon elbűvölő város, sokféle emberrel, kultúrával lehet találkozni. „Nem is szükséges utazni, mert ha ott élsz, olyan, mintha utaznál. 21 éves voltam akkor, sokat jártam bulizni, ilyen szempontból is fantasztikus város.

– mutatott rá Loránd.

Románia akkor még nem volt uniós tagország, nehéz volt papírokra szert tenni. A munkavállalói engedély kiadása egy évbe is beletelhetett, de abban az évben nem lehetett dolgozni, miközben az országot sem lehetett elhagyni. „Rajtam nagyon sokat segítettek, nagy szerencsém volt, mert jó emberekre találtam, akiknek köszönhetően tartok ma ott, ahol. A szállodában ragaszkodott hozzám a főnököm, én voltam az első alkalmazott, akivel sokat kockáztatott azzal, hogy egy ideig papírjaim nem voltak. Én csupán azt tettem, amit minden ember kellene csináljon, dolgoztam becsületesen.

Ha a világgal jól bánsz, a világ is jól bánik veled. Vannak kivételek, de a jó energia a jó energiát hozza.

Két év után kezdett stabilizálódni a helyzetem, jó fizetést kaptam, kialakult a baráti köröm, éltem az életemet” – emlékezett vissza.

2005-ben beiratkozott egy sporttréner-képzésre, azt letudván egyetemet akart végezni, méghozzá audiovizuális és kommunikáció szakon. 2007-ben egy egészségügyi asszisztensi iskolába iratkozott be, mivel szeret segíteni az embereken, viszont végül nem kezdte el a tanulmányokat, mert nem bírja a vér látványát. Közben a japán nyelvet is elkezdte tanulni.

„2009-ben két hónapot töltöttem Japánban, és amikor visszatértem onnan, elhatároztam, hogy én mégiscsak filmrendezéssel szeretnék foglalkozni. Pedig jó munkahelyem volt, megvolt az anyagi stabilitásom, ami ugye luxus, de rájöttem, hogy másra vágyok. Beiratkoztam marketing és PR-szakra, kijártam négy évet, de rájöttem, hogy etikai okokból nem szeretem a reklámokat.

Ugyanakkor én már jó néhány éve filmrendező szerettem volna lenni. Ebben az időszakban rendeztem is néhány filmet, igaz, nagyon amatőr módon, és nagyon rossz filmek lettek.”

Trailer Choreoscope 2016 from Choreoscope on Vimeo.

A kétéves sportszakiskolának köszönhetően azonban felfedezte, hogy nagyon szeret táncolni. Angliában – ahová egy ösztöndíj révén jutott el – tapasztalta, hogy a lányok tornaórán különböző táncokat, koreográfiákat tanulnak be. „Ez nagyon megtetszett, és Barcelonában a japántanulás mellett elmentem egy tánciskolába. Igaz, hogy szeretek táncolni, de nagyon rosszul táncolok. A táncórákon nem velem, hanem rajtam röhögtek az emberek, kétballábas vagyok, de nem érdekelt, imádtam. Kezdtem megismerni táncosokat, koreográfusokat, és egy adott pillanatban rájöttem, hogy ezt a két szerelmemet, a táncot és a filmet össze kellene hozzam, és 2010-től kezdtem táncfilmeket rendezni.”

Loránd elmondta, leginkább a nonverbális kommunikáció az, ami miatt szereti a táncot, a táncfilmekben pedig a táncnak ugyanolyan szerepe van, mint bármelyik más elemnek.

„A karatés filmek, a Mátrix akciójelenetei, a bunyós jelenetek nem mások, mint koreografált, koordinált, betanult mozgások. A különbség a tánc és az akciókoreográfia között az, hogy ha az utóbbinál egy milliméterrel is elvéted a mozgást, komoly sérülések keletkezhetnek. A tánc nem ennyire veszélyes. A táncfilmekben a táncnak fontos dramaturgiai szerepe van, a táncos pedig a testét használja, hogy mozgáson keresztül mesélje a történetet.

Az üzenet, amit színpadra vagy filmre viszünk a tánc által, nagyon hatásos tud lenni.  A táncot nem magyarázni kell, hanem érezni. A tánc univerzális nyelv, ezért nem kell film- vagy táncszakértőnek lenni ahhoz, hogy valaki a táncfilmeket értse, megérezze a mondanivalójukat.”

Trailer Choreoscope 2017 from Choreoscope on Vimeo.

Amikor hat évvel ezelőtt vetítéseket szeretett volna szervezni Barcelonában, elsősorban a saját táncfilmjeit szerette volna bemutatni. Ezekhez aztán más táncfilmeket is keresett, hogy egy csokorban vetítse le őket. Egy idő után már nem is az volt a fontos, hogy a saját filmjeit levetítse, hanem hogy a táncfilmek világába bevezesse a nézőket. Így jött létre a Choreoscope Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen első alkalommal csak egyestés vetítés volt, de a nagy érdeklődésnek és a sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően második évben kétnapos lett a fesztivál, harmadik évben háromnapos, negyedik évben négynapos, tavalyelőtt ötnapos, tavaly pedig már kéthetes.

„Sok művész van a világban, aki ezzel foglalkozik, és érdemes megmutatni a közönségnek. De azért is, hogy a közönség felfedezze, hogy a test milyen csodálatos dolgokra képes. A tánc fontos az egymás közötti kapcsolat szempontjából is a fizikai kontaktus miatt.

Fontos mozogni és kifejezni azt, hogy mi van bennünk. A sok szorongásos betegség is gyakran úgy alakul ki, hogy nem tudjuk levezetni mindazt, ami minket bánt és felemészt, magunkba fojtjuk, és nem fejezzük ki.

Ezért is fontos táncolni, mert ezáltal megtanulod azt, hogy a testeddel kommunikálj, és kifejezd azt, ami jó vagy rossz” – vallja János Loránd.

És miért Gsato Chino, azaz (szinte) Kínai Macska? A Facebookon használja ezt a fantázianevet, mivel, mint mondta, amikor egyetemi feladatként el kellett készítsék a saját profiljukat, ő nem szerette volna ezt saját neve alatt futtatni azért, mert nem akarta magánéletét a nyilvánosság elé tárni. Volt viszont akkoriban egy kiscicája, de kiderült, hogy allergiás rá.

A történtek felett érzett traumájának akart hangot adni ezzel a névválasztással:

a gato chino jelentése ugyanis kínai macska, ami ugyan a valóságban nincs, viszont a Macskaarisztokraták című rajzfilm egyik karaktere, s manapság sok, integető műanyag cica formájában is felbukkan. A műanyag cicákra meg nem allergiás Gsato Chino, született János Loránd. De mi az a plusz s a felvett virtuális névben? Erre is rákérdeztünk. Kiderült: véletlen, de egy olyan, ami állandósította magát, mivel a Facebook nem engedi könnyen megváltoztatni a profilneveket. És így most már legalább nem is lehet összetéveszteni a műanyag állatokkal a Csíkból indult fiatalembert. Nem mintha ez a veszély valaha fennállt volna...