Aki a szomszéd asztalnál ülve karikatúrákat rajzolt

Kultúrtörténeti csemege az irodalmat és a művészetet szerető közönségnek, hiszen egyszerre van irodalmi és képzőművészeti vonatkozása a kiállításnak. A grafikák, karikatúrák között több erdélyi költő és író is van, a teljesség igénye nélkül: Cseres Tibor, Dutka Ákos, Németh László, Sánta Ferenc, Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő, Zelk Zoltán – emelték ki a kiállítás szervezői a megnyitó beharangozójában.

a kiállítás egy teljes írói és költői arzenált vonultat fel, nem is akármilyen formában. Mint mondta, a látogatók azokkal a magyar írókkal és költőkkel találkoznak a kiállításon, akik jó esetben végigkísérik az életüket.

„Nagyon szeretném, hogy végigkísérje mindannyiunk életét minden olyan magyar író és költő, aki valamilyen formában hatással van ránk, aki valamilyen formában formálja a mi világunkat, lelkünket. Ezért nagyon remélem, hogy ezekkel a képekkel és az alattuk levő idézetekkel kicsivel közelebb kerülünk ezekhez az írókhoz és költőkhöz. Közelebb kerülünk úgy hozzájuk, hogy ha hazamegyünk, leveszünk egy könyvet, elolvasunk egy verset, vagy eszünkbe jut egyik-másik költőről a kedvenc versünk.”

Ezt követően Jakab Tamás, a Tomcsa Sándor Színház színészének előadásában egy Örkény-novella hangzott el, majd Székács András, a tárlat anyagának tulajdonosa emlékezett meg a festőművészről, és mutatta be a kiállítást, amely most a nyolcadik (első erdélyi) állomására érkezett.

A jó barátságot kettejük között megerősítette a közös múlt, hiszen édesanyám is Pozsonyban született. Masznyik Iván nagyapja dr. Masznyik Endre, a pozsonyi Evangélikus Teológiai Akadémia igazgató-tanára volt, nagyhírű tudós ember, anyukám édesapja pedig, a nagyapám dr. Kárpáty Béla a pozsonyi Magyar Szó című újság alapító-főszerkesztője volt. 1935 táján kitelepítették őket Csehszlovákiába, s minden vagyonukat otthagyva jöttek Budapestre. Igaz barátság kötötte össze a családokat, és az 1997-ben elhunyt Máriási Iván minden alkotását édesanyámra hagyta. Addigra már a vezetéknevét Masznyikról Máriásira változtatta. Hogy miért, azt nem sikerült kideríteni. Jól ismertem a művészt én is, és gyermekkoromban sokszor nyaraltunk együtt művésztelepeken, és mivel családunk barátja volt, gyakran voltunk nálunk is” – mesélte Székács András.

Mint mondta, ő 2004-ben vette át édesanyjától az örökség gondozását, és azzal kezdte, hogy egy honlapot készített Máriási Ivánról, és úgy döntött, hogy mindkét családnevét használja. A régi alkotásokon Masznyik szerepelt, a későbbiekben a Máriásit használta, és a hagyaték tulajdonosa szerette volna, ha a köztudatba úgy kerül be, hogy Máriási Masznyik Iván – ami sikerült is.

Máriási Masznyik Ivánt személyes barátság fűzte Nagy Lászlóhoz, Weöres Sándorhoz és Szakonyi Károlyhoz is. Abban az időben szinte kizárólag a fiatal Masznyik rajzolt az akkori irodalmi lapokba – magyarázta. „Ezek a Zrínyi nyomdába készültek, ahol én tipográfus gyártáselőkészítő voltam, és rögtön tudtam, hogy egyedülálló értéket képviselnek mind irodalmi, mind grafikai értelemben.

Ezekről a rajzokról régi újságkivágásokat lehet látni a tárlókban. A grafikák közül sok készült a Hungária kávéházban, ami akkortájt a költők és írók kedvelt törzshelye volt, és amíg az egyik asztalnál Lajos Sándor beszélgetett Tersánszky Józsi Jenővel, addig a szomszéd asztalnál ülve Iván rajzolt róluk egy grafikát vagy karikatúrát. Sok barátja volt, közöttük Szakonyi Károly” – emlékezett vissza Székács, hozzátéve, hogy a grafikákat meglátva, elhatározta, hogy létrehoz egy kiállítási anyagot a tulajdonába került több mint kétszáz alkotásból. Az első kiállítást 2006-ban rendezte meg Balatonalmádiban, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtárban, és az ottani könyvtárosok mindegyik képhez kerestek egy-egy idézetet – ezeket lehet olvasni a grafikák alatt.

Sokszor egyetlen erőteljes vonal képezi a karikatúrát, amelyek tussal, vagy filctollal készültek, mint például Illyés Gyula pipás portréja, Németh László, Tamási Áron karikatúrái, több alkotás pedig grafittal készült vagy pedig szénrajz. A kiállított képek között vannak színészportrék is, hiszen a színészek elsősorban azok, akik a verseket és írásokat a közönségnek tolmácsolják. Ezért hoztam el közülük négyet. Nagyszerű karikatúrákat láthatunk Feleki Kamillról, Sinkovics Imréről és Páger Antalról, vagy éppen Latabár Kálmánról.”

2019-ben a budapesti Műcsarnokban Kozmikus léptékben címmel rendeztek kiállítást Máriási Masznyik Iván munkáiból. Akkor, jóbarátja, Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas író így fogalmazott megnyitóbeszédében:

Akkor még ezen a néven szerepelt, csak a hatvanas évek vége felé vette fel a Máriási nevet, remek portrékat készített rólunk, találó karikatúrákat, de megrajzolta az egész társaságot is, ahogy ott ültünk borozgatva, diskurálva az asztal körül és a folyóirat közölte is ezeket a rajzokat. Valami olyasmi volt ez, mint hajdan a lakomákon résztvevő krónikás szerepe, Iván is megörökítette az utókornak az akkori irodalmi társadalom egy részét. Ezek a rajzok ma már dokumentumértékűek, hiszen nem mindenki maradt meg a köztudatban, Iván – hadd emlegessem így, hiszen jó barátságban voltunk – pompás karikatúrákat készített Fejes Endréről, Váci Mihályról, Cseres Tiborról, vagy éppen Garai Gáborról – hogy csak néhányat említsek. Nagyon kedves, szolid, mondhatnám szerény ember volt. Rajztömb és pipa – hirtelenjében ezt látom, ha felidézem középtermetű alakját, csendben figyelt a társasági zsinatban, és közben járt a kezében a ceruza...” – idézte Szakonyit Székács András.

Végezetül pedig Gömöri Jenő Tamás író, költő, lapszerkesztő 1963-ban írt, Versrajz Masznyik Ivánról című versét olvasta fel. Ez a Masznyik, ez a Masznyik / Mindent meglát, mit nem lát más, / Mindent lát, mit lélek beszél / Ez a Masznyiki Meglátás – hangzottak el az utolsó sorok is, és a kiállítást, amely három héten át látogatható, megnyitották.