Az illusztrálás kihívása: szöveg és kép találkozása

A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola szaktanára, Siklódy Ferenc grafikus úgy gondolta, bedobja a mély vízbe néhány tanítványát, és „élesben” is megtapasztaltatja velük azokat a folyamatokat, amelyek az ötlettől a kész munkáig és igen, egy kiállításig vezetnek.

Vaduvan Kemenes Henrietta, Lackó Tibor, Rózsa István, Imre Kinga és Siklódy Fruzsina a Székelyföld kulturális folyóirat öt szerzőjének szövegeire kellett linómetszeteket alkossanak, és miután elkészültek a próbanyomatok, úgy döntöttek, ki is állítják a végleges munkákat a Székelyföld galériájában.

„Első gyakorlat volt, nem kiforrott művészetről beszélünk. Viszont el tudtunk indítani egy témát a megismerkedéstől a tervezéstől a kivitelezésen át a kiállításig. Az volt a lényeg, hogy kiben hogyan cseng le az adott szöveg, és annak vizuálisan milyen értelmezése van” – magyarázta Siklódy.  

De hogyan is nyúl egy illusztrátor egy adott szöveghez? Siklódy Ferenc rámutatott, alázattal kell közelíteni, kapcsolódni egy adott szöveghez, legyen az líra vagy próza. „A rajzodat társítanod kell a szöveghez, a kettő együtt tud élni, rá kell hangolódni. Van, hogy első olvasásra rá lehet, de előfordul, hogy csak a szöveg többszöri elolvasásával bontakozik ki. A mellérendelt rajz segítség kell legyen a szövegnek. Kenny Sperence volt az nekem, aki teljes mértékben beállt, és első olvasatra megvolt az ötletem. Az, hogy egy grafikus az önmagában létező grafikáit hogyan készíti, az egy dolog, egy külön világ. De amikor felkérése van, és kapcsolódik az irodalomhoz, akkor nagyon érdekes írókkal, másfajtán gondolkodó emberekkel ezeket konzultálni.

Ez nem rendhagyó, hogy mindig így legyen, viszont nagyon nagy élmény egy grafikusnak, hogy átjárhatósága van egyik művészeti ágból a másikba, hogy érintkezési kapcsolatai vannak. Rengeteg iromány került a kezembe, amelyek soha nem érdekeltek volna, ha megbízást nem kapok.”

Mint mondta, előfordult az is, hogy visszaadott egy megbízást, mert a szövegek többszöri elolvasása után is azt érezte, hogy nem tud illusztrációkat hozzájuk rendelni. „Egy antológiára voltam felkérve, gyönyörű gyerekverseket kellett volna illusztrálni, amelyek képileg is szépek voltak, de nem ment. Egy másfajta világ volt, és azt a világot, amit éreztem volna, nem tudtam megrajzolni. Minél jobban akartam, annál jobban sültem bele. Így becsülettel megmondtam, adják másnak. A gyermekirodalom nem megy, nem érzem, sem fekete-fehérben, sem színesben. Mindig megakadtam ennél, és irigykedve nézem Kürti Andit, Lestyán Csabát, Fazakas Ildikót, hogy milyen jól tudják ezt csinálni ezt az értékes és célravezető munkát. Én másfajta gyerekkort éltem, másfajta történetekkel. Képileg a fekete-fehér világban, a vonalaknak a mozgásában érzem otthon magam. És az a világ, amelyet tényleg hitelesen megéltem, az nagyon jól jön le.” 

Az alkotó úgy véli, nagy szerencséje van egy grafikusnak, mert olyan kortárs szövegek kerülnek eléje, amelyek másfajta gondolkodásmódot igényelnek. Az illusztrálás nagy kihívás – tette hozzá. „Végzős diák voltam mesterképzőn, amikor megbíztak, hogy a Szilágyi Domokos kötet díszkiadását illusztráljam. Volt erre egy kerek évem, és úgy döntöttem, hogy rézmetszetben fogom megcsinálni. Végigolvastam Szilágyi Domokos műveit, dokumentálódtam, bele kellett jönni abba a ritmusba, amelyet Dávid Gyuláékkal is beszéltünk, hogy milyen legyen és akkor éreztem meg, hogy ebben az egészben mekkora hatalmas erő van.

A szépen elkészített rajz, metszet, vagy bármilyen technikával készült illusztrálás nemesíti a könyvet, de akkor lesz egész, amikor együtt van az írott szöveg, a szépen szedett tipográfia, a jól reprodukált rajz és létrejön egy gyönyörű könyv.

Mert önmagában szép az illusztráció, önmagában szép a vers, de amikor a könyv megjelenik és egy gyönyörű tipográfiával egy jó nyomda nyomja ki, akkor lesz a nagy finálé ebből” – összegzett Siklódy Ferenc.