„Ahol nemcsak néző vagyok, hanem benne élek a történetben”

Szőcs Szilamér másodéves hallgató a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakán. A színház szó hallatán az az érzése támad, hogy „valami különlegeset, valami műveltet” kellene mondania. Valamit, ami méltó a színházhoz – fogalmazott. Elmesélte, amikor jelentkezett a színművészetire, semmilyen színházi tapasztalata nem volt – sem elméleti, sem gyakorlati, drámákat sem olvasott korábban. Mint mondta, ezeket most pótolja, habár úgy érzi, hasznos lett volna, ha már eleve egy kis ismerettel vágott volna bele a színházi tanulmányokba.

„Színházba azért jártam természetesen, onnan jött az ötlet.

– fogalmazott, amikor első meghatározó színházi élményéről kérdeztük. A darab épp oda nyúlt, ahová kellett: „egy év gyász, zéró belső munka után sikerült megtörnie bennem ezt a falat az előadásnak”, holott csupán egy temetés jelenetére emlékszik.

Úgy érzi, hogy a színházban megkaphatja mindazt, amit a hétköznapokban nem mindig sikerül: szerelmet, boldogságot, igazi gyászt, elengedést. „Amikor pedig azt kérdezik, hogy mire gondolok a színház megnevezést hallatán, hát... semmire, hiszen annyira az életem része, hogy meg se fordul bennem, hogy kéne bármit is gondolnom. Sokszor nem vesszük észre mindazt és mindazokat, akik körülvesznek, csak miután elveszítjük. A színház is ilyen. Észre sem vesszük, hogy van. Viszont ez most nekem sikerült. Jó kívánság helyett inkább azt mondanám, hogy: köszönöm” – zárta gondolatait.

A Csíki Játékszín lelkes nézője, Máthé Terézia a színház minden dolgozójának sok sikert kíván, erőt, egészséget és kitartást.

– fogalmazott. Hálás továbbá azért, amiért minden körülmények között biztosítják a helyieknek a színházi élményt. A színházra gondolva a szórakozás, a kikapcsolódás, az örömszerzés jut eszébe, nem utolsó sorban pedig találkozás a barátokkal, ismerősökkel. „A legkellemesebb színházi élményeim a zenés darabokhoz köthetők, azokat szeretem, valamint a vígjátékokat.”

Sándor Zsuzsa animációs rendező a színháznak azt kívánná, hogy mindig legyen benne lélek, hogy megélje a jelent. Hogy soha ne váljon csak egy ismétlődő előadássá, hanem minden este újraéledjen a pillanat varázsa. Azt, hogy minden előadásban ott legyen a színészek és a közönség közötti igazi kapcsolat, ami nemcsak a szavakban, hanem az érzésekben is kifejeződik.

– mondta. Ha azt hallja, hogy színház, a jelen varázsára gondol, arra a különleges pillanatra, amikor a fények elhalványulnak, és a világ egy másik valósággá alakul. A lélek és az emberi történetek találkozására, ami ott és akkor, megismételhetetlenül születik meg. „Egy helyre, ahol minden este újraértelmezhetjük magunkat, a világot és egymást. A legjobb színházi élményem akkor volt, amikor egy darab annyira magával ragadott, hogy elfelejtettem, hol vagyok. Nem néző voltam, hanem benne éltem a történetben.”

Elmondása szerint azért szippantotta be a színház világa, mert igazi.

– hangsúlyozta.

Boros Beáta zenetanár a színháznak megújulást, erőt, kreativitást és jókedvet kíván. Mint mondta, a színház számára egy utazás, a mélységek megtapasztalása, egy érzelmi hullámvasút, az „aha-élmény” megélése, valamint a ráismerés önmagára és a kultúrára egyaránt. A legmaradandóbb színházi élményére rákérdezve nem tudott egyet kiemelni, mondván, hogy sok van, sok jó előadást láthatott már.

– magyarázta. A színház világa is éppen ezért szippantotta be, mert elgondolkodtatja, megérinti, a legtöbb esetben értékeket ad számára, valamint tükröt tart elé, miközben élményt nyújt.

Rancz Anett orvosként dolgozik, de a színház mindig is közel állt hozzá. Szerinte azért is olyan nagyon fontos a színház, hogy a mindennap nehézségeit fel tudják dolgozni az emberek, ezért azt üzeni: soha ne hagyják abba a munkájukat a színház munkatársai, mindig szükség lesz rájuk.

A színház szó hallatán iskolai élményei jutnak eszébe, amikor egy színjátszó kör tagja lehetett, s mint mesélte, a mai napig ennek a szakkörnek köszönheti a legkedvesebb barátait.

„A legmaradandóbb színházi élményem a sepsiszentgyörgyi színházhoz kötődik, itt láttam az Illatszertár című előadást.”

Beke-Böjte Anna újságíró a színháznak azt üzeni: olykor nehéz lehet egy darabot színre vinni, vagy éppen nem úgy sikerül, ahogy azt szeretnék, de a pozitív és negatív kritika együttese hozza el a várt fejlődést.

– mutatott rá. A színház szó hallatán mindig olyan összművészeti alkotások lelőhelye jut eszébe, amelyet az emberek önszántukból fogyasztanak.

Már gyerekkorában sokat járt színházba, amit mindig nagyon szeretett, „főleg amikor egyszerre skandálta mindenki a teremben, hogy »kezdődjék a nagy semmi!«”. Legjobb élménye, amire tisztán emlékszik az a Tom Sawyer premierje volt a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, amikor számára a kétórás játék fél órának tűnt és a végén tátott szájjal várta, mi lesz a következő felvonás, „de sajnos csak a színészek jöttek ki meghajolni” – mesélte nevetve.