Baricz Gergő: a zenészlétért áldozni kell

Liget 2019. október 10., 11:29 utolsó módosítás: 2019. október 10., 11:30

Igazából még mindig úton van, és reméli, hogy úton lesz továbbra is – nyilatkozta Baricz Gergő az Erdélyi Naplónak. A jelenleg Budapesten élő, székelyföldi származású zenész-énekes pályafutásáról, alkotási folyamatáról is beszél az interjúban.

Baricz Gergő: a zenészlétért áldozni kell
galéria
Baricz Gergő. Több szeretett volna lenni egy „hályogkovács celebnél” Fotó: Haáz Vince

Még nem volt teljesen eltökélt, amikor a zenei pályát választotta, az X-Faktort követően jött rá, hogy szereti ezt a világot. „És itt nem a bulvár, illetve magamutogatós részről beszélek, mert az szánalmasan bugyuta oldala e létformának, hanem magáról a zenészlétről. Megismertem sok jó muzsikust, és egyre nagyobb lett bennem a vágy, hogy igazán közéjük tartozzak. Mivel a dolgok alakulásával jórészt elégedett vagyok, mindennek hálás vagyok, ami ide vezetett” – mutatott rá az interjúban Baricz Gergő.

Mint ismeretes, a borzonti születésű zenész-énekes az X-Faktor tehetségkutató műsorban harmadik helyezést ért el 2011-ben, 2012-ben pedig már nagylemeze jelent meg Némán állni címmel. Jelenleg több zenekar tagja. Elmondta, megjelent a vágyakozás benne az igazi zenészlét iránt, és ezzel az a felismerés is megszületett benne, hogy ezért áldozni is kell. Mivel kevésnek találta magát erre, elszegődött a kőbányai zenei stúdióhoz, hogy egy „hályogkovács celebnél” azért kicsivel többé váljon. „Ez idő alatt nem igazán alkottam. Beszippantott az új környezet, amibe rendesen beleágyazódtam.

Sok ismeretre tettem szert, ezért jobb dalszerző vagyok, mint voltam. Nagyobbak is az elvárásaim magammal szemben, így nem nevezhetem magam termékeny szerzőnek”

– mondta.

A teljes interjú a Székelyhon és a Krónika napilapok mellékleteként megjelenő Erdélyi Napló október 10-ei számában olvasható.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.