Betekintés a kortárs alkotói folyamatokba: Pulzus

Péter Beáta 2024. július 17., 15:13 utolsó módosítás: 2024. július 17., 17:12

A tűző napsütés elől árnyékos helyekre húzódva dolgoznak a képző- és fotóművészek a székelyudvarhelyi Spanyár-ház udvarán, amikor betoppanunk. Lassan szárad a festék a déli kánikulában, de addig is van idő beszélgetni, egymás munkáit, elképzeléseit jobban megismerni, szakmai témákat megvitatni. A tizenharmadik Pulzus nemzetközi kortárs képzőművészeti alkotótábor a végéhez közeledik, a tíznapos rendezvényt csütörtökön kiállítással zárják.

•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea

Fülöp József képzőművész Csíkszeredából érkezett, s mint mondja, már előre tudta, hogy mit fog csinálni a táborban. „Mindegyik alkotótáborban kell dolgozni, úgy gondolom, felkészülten kell jönni, hogy tudjad, mit akarsz. Van, aki egy alapkoncepcióval érkezik, és azt dolgozza ki, vagy éppen folytatja a hosszútávú projektjét. Most ez a nagy meleg kicsit bezavar, délben nem tudunk dolgozni, a festék nagyon nehezen szárad, nem tud jól száradni ilyenkor. Általában éjszakába nyúlóan beszélgetünk, prezentációk vannak, megnézzük egymás munkáit” – foglalta össze röviden.

•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea

Rajta kívül Berze Imre szobrászművész, muzeológus, az alkotótábor művészeti vezetője és kurátora meghívására a táborban részt vesz Candy Kwon fotóművész a dél-koreai Jeonju-ból, Kiss Noémi képzőművész és Kiss László festőművész az ausztriai Oberwaltersdorfból, Lőrinczi Inez székelyudvarhelyi származású Nagyváradon élő fotográfus, Pokorny Attila Budapesten élő marosvásárhelyi szobrászművész, Siklódi Fruzsina képzőművész Szovátáról, Simon Béla képzőművész Székelyudvarhelyről, Soltis Miklós szabadkai születésű Budapesten élő képzőművész, Torkos Márk Erik zilahi születésű, Nagyváradon élő vizuális művész, valamint Poung Young Kwak médiaművész szintén a dél-koreai Jeonju-ból. A Pulzus célja, hogy évről évre betekintést nyújtson a legújabb, kortárs alkotói folyamatokba, lehetőséget teremtsen az alkotók tapasztalatcseréjére, a Haáz Rezső Múzeum kortárs kiállítási palettáját gazdagítsa és a képzőművészeti gyűjteményét gyarapítsa – fogalmazták meg a szervezők az alkotótábor kapcsán.

Berze Imre, a tábor művészeti vezetője •  Fotó: Csató Andrea
Berze Imre, a tábor művészeti vezetője Fotó: Csató Andrea

A székelyudvarhelyi alkotótábor ötletét Berze Imre szobrászművész vetette fel sok évvel ezelőtt, vele idézzük fel a kezdeteket. „Az egyetem elvégzése után sikerült néhány külföldi művésztelepen, hasonló formátumú szimpóziumokon részt venni, és ott nekem nagyon tetszett ez a kultúrdiplomáciai szerep a képzőművészek részéről.

Tehát, hogy több náció, több műfaj találkozik egy adott helyen adott ideig, és együtt gondolkodnak. Azt éreztem, hogy talán itthon is jó lenne egy ilyen struktúrájú rendezvényt megszervezni.

Megismerkedtem Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésszel, aki akkoriban itt dolgozott a Haáz Rezső Múzeumban, valamint Kovács Árpád művészettörténésszel, majd becsatlakozott Miklós Zoltán, a múzeum igazgatója is, és együtt találtuk ki a tábor szerkezetét, azt, hogy mit tudunk mi biztosítani, hány személyt tudunk hívni, mennyi időre. Azt terveztük, hogy minden évben új művészeket hívunk. A résztvevők kötelesek egy munkát itt hagyni a múzeum számára a tábor végén, és ez a gyűjtemény most már szép darabszámnak örvend. A klasszikusabb gyűjteményekhez képest nem annyira összetett, viszont olyan keresztmetszetet nyújt a jövő generáció számára, amely egyfajta vizuális beszámoló erről az időszakról.”

•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea

A tábor művészeti vezetője kiemelte, elsődleges fontosságú, hogy kreatív munka tudjon zajlani a Pulzus ideje alatt, illetve, hogy minél jobb barátságok és szakmai kapcsolatok szülessenek. „Nagyszerű lehetőség ez, hogy a Spanyár-ház itt állt a múzeum számára, szerintem Spanyár Pál örül ennek a rendezvénynek. Szeretek fókuszálni a városban lévő aktív alkotókra, vagy olyan személyekre, akik kötődnek Udvarhelyhez, ezért mindig hívok legalább egy udvarhelyszéki kötődésű képzőművészt, de a környező városokból is részt vesznek, illetve egy-két nemzetközi résztvevő is szokott lenni.

A helyi képzőművészetnek a minősége és útja az a nemzetközi szcéna tükrében tud megmérettetni és az erényei és gyengeségei így tudnak kidomborodni, ezért fontos a nemzetközi részvétel a művésztelepen.

Fontos továbbá a tapasztaltabb képzőművészek meghívása és a fiatalabb, ígéretes tehetségek egyazon időben való létezése a művésztelepen, a gondolkodás, a plasztikai tapasztalatoknak az átöröklése, az íve, az, hogy kicsalogassuk a műterem magányából a művészeket, és hogy a különböző generációk gondolkodásmódja inspirálja a további munkákat.”

•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea


A tábornak nincs egy megkötött tematikája, de szerencsés, ha a meghívott művész bizonyos elképzeléssel érkezik ide. Berze Imre hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy együtt legyenek, együtt gondolkodjanak, ismerkedjenek, beszélgessenek, egymást inspirálják.

Az a típusú összpontosítás és elmélyültség, amely a műteremben való hétköznapokat jellemzi, itt, tábori körülmények között kicsit lazul.

„Ez sok esetben érződik néhány műalkotáson, de ez nem zavar minket. Aki volt már művésztelepen, teljesen érti ezt a történetet.

Ez a fórumjelleg, az együttgondolkodás az, ami az egyik kiemelten fontos ajándéka ennek a rendezvénynek. Ez egy kimondottan szakmai fórum, voltak évek, amikor arra törekedtünk, hogy itt a nagyközönség is megtapasztalja a hangulatot, de az alkotási folyamatban azt a kevés időt, ami rendelkezésünkre áll, nem akarjuk elvenni az alkotóktól. Nem akarjuk, hogy tömegrendezvénnyé váljon ez a tábor, mert csorbul a lényeg.

Aki kell tudjon róla, az tud, a szakmabeliek mindenképp követik, a tíz nap alatt bejárnak, meglátogatnak, segítenek ezzel-azzal, hol technikai felszereléssel, hol sörrel, dinnyével, hol pedig megoldják az aktuális problémát. Ilyen szinten a régi pulzusosok a jövőben is magukénak érzik ezt a tábort, ami számomra igazán kedves.”

•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea

A rendezvény utolsó napján, július 18-án 18 órától viszont várják a nagyközönséget is a táborzáró kiállításának a megnyitójára, a Haáz Rezső Múzeum Kossuth Lajos utcai Képtárába.

A szeptember végéig látogatható kiállítás finisszázsaként pedig ismét számíthatunk az Értékelünk elnevezésű összművészeti eseményre a Piros Pont Produkció és a Haáz Rezső Múzeum szervezésében, amelynek keretében helyi kötődésű írók, költők a művésztelepen készült alkotásokból inspirálódva alkotnak szövegeket, ezeket pedig székelyudvarhelyi színészek mutatnak be a kiállítás terében.

•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
•  Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.