Emberek a szerepek mögött

Péter Beáta 2019. március 13., 16:51

Hány kávét iszik meg egy színész naponta? Milyen könyveket olvas? Mit szeret úgy általában, és főként mit nem? Nehéz, vagy könnyebb eljátszani bizonyos szerepeket anyaként? Kiből miért lett színész, és nem matektanár például? Milyen színészi technikákat alkalmaznak, milyen fajta színházat szeretnek? Hol tartanak épp az életükben, és megtalálták-e a helyüket Csíkszeredában? A Csíki Játékszín színészei vallanak magukról abban a portréfilm-sorozatban, amelyet Csiki Zsolt és Veress Albert készített.

A legtöbbször nem látják a nézők a színész mögötti embert, ezt pótolják most Fotó: 123RF

A Csíki Játékszín színészeiről készített kisfilmeket a színház dramaturgja és a médiaműhely munkatársa. A húsz-harminc perces portréfilmekben a színházhoz való viszonyukról és magánéletükről is mesélnek a színészek. Az ötletgazda, Csiki Zsolt szerint az is volt az cél, hogy a társulat színészeinek az emberi oldalát mutassák be. „Az előző évadban elég nagy kavarodás volt a színház körüli átszervezéskor, és láttam, hogy nincs meg a személyes kötődés a színészek és nézők között. Ez a legtöbb színháznál így van. Látják a színészeket bizonyos szerepekben a színpadon, de legtöbbször nem látják az embert mögötte. És ezekkel a portréfilmekkel ezt szerettük volna megmutatni. Azért is kerültek vágatlanul a nézők elé ezek a kisfilmek, mert ettől még személyesebbek lettek. Látható a filmekben, hogy miután elmúlik a feszengés, a legtöbben nyíltan tudnak beszélni magukról.

Azt gondolnánk, hogy a színészeknek nem nehéz, pedig épp olyan nehéz saját magukról beszélni, mint bárki másnak. A szerep egy megtanult, biztonságot jelentő kapaszkodó, de itt más. Nagyon szeretem az interjúkban azokat a részeket, amikor egyszer csak feloldódnak, átbillennek.

Függött ez persze attól is, hogy ki mennyire akart magából valamit megmutatni. De harminc percen keresztül nem lehet kitartani azt a fajta falat, valahol mindenki átbillent. És ezektől váltak bensőségessé a portrék. Tehát az elsődleges célunk az volt, hogy azáltal, hogy bemutatjuk őket, beszélgetünk velük, hogy ha adódik egy helyzet a színház körül, tudja a közönség, hogy ki mellett kell kiállni. Mert egy intézmény mellett sokkal nehezebb ezt megtenni, mint a személyek mellett” – magyarázta Csiki Zsolt.

 

A színház dramaturgja ebben az évadban lett állandó munkatársa a Csíki Játékszínnek. De csíkszeredaiként régóta ismerte a társulatot, és mint rendező több alkalommal dolgozott velük együtt. Veress Alberttel együtt a színház arculatán dolgoznak, megváltoztatták a plakátok stílusát, a meghívott rendezőkkel interjúkat készítenek, az előadásokhoz trailereket. „Már meg volt hirdetve az évad, amikor bekapcsolódtam a színház életébe, és igazából egyszerű dolgom volt, mert ilyen téren nem nagyon volt semmi. Ami eddig működött, az önszerveződéssel működött. Nagyon stabil közönsége van a Játékszínnek, ezért nem is kellett sokkal több, mint egy plakát, fotó stb. Ezen egy picit változtatni szeretnénk, el is indult ez a folyamat, elkezdtünk felépíteni egy nyelvet, amelyről azt gondoljuk, ez lehetne a kifele való kommunikációnak az iránya.”

Csiki Zsolt dramaturg a Csíki Játékszín színészeit faggatta Fotó: Veress Albert

Mint mesélte, soha nem készített még ilyen jellegű interjúkat, folyamatosan tanult belőlük, ahogy egyik a másik után létrejött. Függetlenül attól, hogy sok éve ismeri a színészeket, az elején nagyon készült ezekre a beszélgetésekre, pontosan megtervezte, mi hogyan történjen. „A harmadik, negyedik után rájöttem, hogy ezek úgy lesznek jók, ha én is szabadon hagyom magam, figyelek és a beszélgetésből folyólag teszem fel a következő kérdést. Vagy ha valami nagyon bereked, akkor visszairányítva teszem fel az előkészített kérdést. Igazából szerencsénk van Bercivel, mivel ő nagyon tehetséges fotós, és most már filmes is kezd lenni, hogy egyszerre kerültünk ide. Mert, ha nincs egy ilyen belső emberünk, akkor nem tudtuk volna megcsinálni, mert nem lett volna költségvetésünk rá. Amit az igazgató, Kányádi Szilárd elindított, azt kell követnie a marketingrészlegnek is.

Elindult egy változás, meg kell tartani ezt a fajta sokszínűséget, ami ezt a színházat jellemzi, de hogy picit a mérleg nyelve billenjen valamerre.

És a teljes marketinganyag, ami idén kiment, az ennek a jegyében ment ki. ”

Veress Albert ezúttal nem színészként vesz részt a színház projektjében Fotó: Gábos Albin

Hogyan lettél színész? – hangzik el minden kisfilm elején a kérdés, egyfajta ráhangolóként. Kiderül, van, akinek egyértelmű volt, hogy színész lesz, van, aki némi kanyarok után döntött úgy, hogy ezt a hivatást választja. És miután lemennek ezek a „kötelező” körök a beszélgetések során, akkor jönnek az igazán izgalmas részek, az emberek – véli Csiki Zsolt. Hozzátette, nagyon barátságos légkörben zajlottak ezek a beszélgetések, számított az is, hogy nem egy külsős, egy idegen kérdezte a színészeket. „A beszélgetés eleje mindig egy picit formálisabb volt, aztán mindig úgy alakult, hogy eljött egy pont, amikor éreztem, hogy bele lehet kérdezni személyesebb dolgokba. Kaptunk olyan visszajelzést is, hogy miért ennyire személyesek ezek a beszélgetések, és miért nem a szerepekről beszélnek.

Úgy gondolom, hogy nem az az izgalmas, hogy mit csinál valaki egy szereppel, hanem, hogy hogyan éli ő azt meg. Sokszor elfelejtjük azt, hogy a színészek is emberek, és rengeteg minden van belül, ami mozgatja őket.

Hogy ebben a nagyon kreált világban, amit a színház csinál, ami a valóságnak a túlemelése, vagy még erősebben megmutatása, vagy a határok ide-oda tolása, az néha elengedi az embert. Túlságosan formális, túlságosan meg van csinálva a dolog. És mögötte emberek vannak, akikről az évek során pozitív, negatív elhangzott. Szakmailag kapott negatív visszajelzéseket is társulat, és ez a szakmának a sznobizmusa is valamilyen szinten, de nem csak. Elhangzik ezekben a videókban, hogy az a sokszínűség, ami megvan ebben a színházban műfajilag, az valójában fejleszti a színészt. Sokrétűbben tudnak létezni a színpadon. Azt gondolom, hogy apró kis dolgokkal kifele is meg lehet változtatni a véleményeket és befele is lehet változni” – mutatott rá a dramaturg.

A Csíki Játékszínnek otthont adó épület Fotó: Gecse Noémi

Elmondta, sokáig kardoskodott amellett, hogy ne vágják meg a felvett anyagot, a videó is tartson addig, ameddig a beszélgetés. Sok pozitív visszajelzést kaptak a sorozatra, nézőktől és más színházakban dolgozó kollégáktól egyaránt, nem is gondolták, hogy ekkora hatása lesz. „A cél teljesen egyszerű volt az elején, meglepő volt, hogy így kinőtte magát. De nem sültek volna el ilyen jól, ha nagyon megtervezzük. Az elején ügyetlenkedtem én is, beszéltük is Bercivel, hogy vágjuk-e ki a kérdéseket, de arra jutottunk, hogy ne. Az én ügyetlenségem is ugyanúgy a része, és mennyire igazságtalan lenne, ha kivágnám.

Ezek így teljesek. Én ezt szeretem, amikor őszintén tudunk beszélgetni.

Az első pár interjú volt a legizgalmasabb, mert akkor még nem terjedt el a társulaton belül, hogy mi fog történni. Utána már mindenki készült, akkor az volt az izgalmas, hogy hogyan lehet abból a készülésből visszavenni, hogy ne legyenek meg az előregyártott válaszok. A színészek is nyitottak voltak, mert különben nem ez lett volna ki a végeredmény.”

A húsz éves Csíki Játékszín egyfajta ajándékot is kínál a portréfilmek által a nézőknek, de maguknak a színészeknek is. Ugyanakkor készülnek egy másik filmmel is, amely a színház elmúlt húsz évéről, és a mindennapjairól szól. Arról, hogy hogyan működik, hogy milyen sok munka és hány ember dolgozik a háttérben ahhoz, hogy egy előadás létrejöjjön. Ezt a színház világnapján, március 27-én mutatják be.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat