Emberközeli beszélgetések: Csinta Samu interjúkötete

Csinta Samu több mint 160 interjút készített az elmúlt öt évben, és mint mondja, ezek nem egy majdani kötet reményében születtek, zöme a Háromszék napilap hétvégi mellékletében jelent meg.

„Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy vannak témák, amelyekről nem tudok eleget kérdezni, kíváncsiságom kielégítetlen marad, ezért aztán vannak témák, felütések, amelyekről több interjúalannyal is beszélgettem. És ez már adta magát, hogy tömbösíteni, tematizálni is lehet ilyen vezérelv alapján ezeket az interjúkat. Aztán egyszer csak elérkezett az a pillanat, hogy most már van amiből egy reprezentatív válogatást összeállítani. Vannak olyan beszélgetések, amelyeket nagyon szerettem, mégsem kerültek be, mivel ennek a könyvnek a homogenitásába nem fértek bele” – osztotta meg velünk a szerző.

A Hármas Alapítvány és a H-Press Kft. gondozásában, a Kaláka Könyvek sorozatban megjelent könyv öt fejezetében – Írott szó, Kedvezőbb idők, Lélektúra, Pókminta, Belső hallás – harmincnyolc beszélgetés olvasható. A könyvterv és a borító Ferencz Anikó és Bagoly Zsuzsa munkáját dicséri.

Csinta Samu többek között Czegő Zoltánnal, Bogdán Lászlóval, Farkas Árpáddal, Szilágyi Istvánnal, Bodor Ádámmal, Ablonczy Balázzsal, Dávid Gyulával, Egyed Ákossal, Sabin Ghermannal, Kató Bélával, Gergely Istvánnal, Tánczos Vilmossal, Kányádi Sándorral, Sebestyén Mártával, Kallós Zoltánnal, Berecz Andrással, Bölöni Lászlóval, Selmeczi Györggyel, Csiky Boldizsárral, Jankovics Marcellel, Molnár Gizellával, Pálffy Tiborral ült le beszélgetni, és tett fel izgalmas kérdéseket.

Kányádi Sándorral nem csak ennek az interjúnak a kapcsán beszélgettünk, hanem adott pillanatban számomra is megmagyarázhatatlan, de természetesen megtisztelő módon olyan viszony alakult ki, hogy jó néhányszor felhívott, hogy olvasott valamit, és akkor arról eszmecserét folytattunk. A Kallós Zoli bácsival való kapcsolatomnak van egy különjárata, hiszen megadatott, hogy a 90 éves születésnapjára én írjam az életregényét. A sport örök szerelem, ezért aztán megkerestem olyan sportolókat, sportvezetőket is, akikről tudtam, hogy mélyre szántó, komoly felvetéseket taglaló gondolataik vannak, úgy ítéltem meg, hogy értékes képviselői a magyar közéletnek, akár spiritualitásnak. Természetesen a művészet is adta magát, sepsiszentgyörgyi színészekkel, anyaországi művészemberekkel ültem le beszélgetni. Nagyjából ezek voltak a vezérelveim, de a kötet összeállításakor adott pillanatban fájdalmas volt a válogatás, hogy akkor melyik ujjamat is harapjam le” – vázolta az újságíró.

A kötet címét, amely egyben az egyik interjú címe is, a Farkas Árpáddal való beszélgetés inspirálta, a szerző úgy érezte, hogy nem csak címszerűsége, de átfogó jellegű üzenete miatt is.

„A Farkas Árpáddal folytatott beszélgetés jelentős vonulata az, hogy mivel magyarázza, magyarázható-e, érdemes-e egyáltalán magyarázni azt, hogy

a ’89-es változások előtt igen termékeny és sokunkban lelket, hitet megtartó emberek a rendszerváltás után elhallgattak. Munkásságuk a töredékére csökkent, és ez nem csak egy-két emberre érvényes, hanem egész nemzedékekre.

Az Árpáddal folytatott beszélgetés alapján alakult ki a gondolat, hogy az a parázs változatlanul ott van, csak időközben belepte egy olyan kornak a hamuja, a pora, amely nem feltétlenül alkalmas arra, hogy új és új ideákat, megközelítéseket csikarjon ki ezekből az emberekből, vagy inspirálja őket. Bodor Ádám ki is mondja: amióta Budapesten él, gyakorlatilag szinte semmit nem írt, mert Budapest nem az a hely, amely őt bármire is inspirálná.

Farkas Árpád az elmúlt évek úzvölgyi meghurcoltatásai által megérintve ismét »szült« egy ikonikus verset, a Ne játsszatok a csontjainkkal címűt, azt hiszem, egy ilyen alkotás a pályája végéhez közelítő ember részéről igenis ennek a parázsnak az örökös meglétét bizonyítja” – fejtette ki Csinta Samu.

Arról is szó esett, hogy hogyan zajlottak, zajlanak ezek a beszélgetések. Úgy tartja, minél többet tud a riporter egy interjúalanyról, annál inkább születnek kérdések vele kapcsolatban.

„A felkészülés elsősorban a kérdések megszületését célozza bennem. Nem szoktam előre gyártott kérdésekkel leülni a beszélgetéshez. Ez egyébként újságírói műfajelméleti fejtegetésnek is tűnhet, de nem szabad a saját kérdéseid rabja legyél és maradjál.

Amikor valakit ilyen célzattal megkerestem, kértem is, hogy szánjon rám másfél-két órát, igyekszem nem túl sokat elvenni az életéből, de ez most nem egy három kérdés, három válasz típusú beszélgetés.”

Hangsúlyozta, a beszélgetőtárs első reakciói sok mindent meghatároznak, azt is el tudják dönteni, hogy az előre elképzelt ösvényen maradjanak-e a beszélgetés során, vagy hagyja őt mesélni, és arra rácsatlakozni. Akadt olyan beszélgetés is, amikor úgy érezte, hogy zsákutcába jutottak, és végül nem öltöttek papíron sem interjúformát az elhangzottak.

„Az a jó interjú, amelyikről, miközben leírom és pontot teszek a végére, azt érzem, hogy ezt még tovább kellene vinni.

Jó, ha bennem is munkálkodik ez az érzés, mert az akkor egyfajta első visszajelzés. Mert ez akkor valamiféle fajta garanciája annak, hogy az olvasó is úgy fejezi be, hogy milyen szívesen olvasta volna még. Ha ez megvan, akkor valószínűleg az egy jó beszélgetés és interjú.”

És hogy mit nyújtottak számára ezek a beszélgetések? Határozottan válaszolja, hogy általuk mindenképp gazdagodott a világképe, a témaérzékenysége, az érdeklődése. Ugyanakkor sok interjú szolgált alapul egy következő, mással folytatandó beszélgetésnek.

„Fiatalkoromban olvastam például Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényét, az élmény valahol megvolt, de nem tudtam teljes mértékben felébreszteni. Ő nem egy termékeny alkotó, hogy a harminc könyvéből leveszel egyet, és belelapozol. Van három-négy alapműve, amelyekből ő árad. Amikor készültem hozzá, levettem a polcról az említett regényét, és gyönyörű mondatokat találtam benne. Mindezt felfrissítve, ennek alapján jót beszélgettem vele, utána pedig elolvastam az összes művét. És a beszélgetés sok mondata, félmondata, félbehagyott mondata, utalása értelmet nyert. Ilyen értelemben egyértelműen kinyílt a világ számomra ezen beszélgetések után.”