Idő és tér – két generáció, egy kiállítás

Különleges találkozásnak lehetnek tanúi Kézdivásárhelyen a művészet kedvelői: Szabó Ottó szobrászművész és Biró János fiatal grafikusművész közös kiállítása generációkon és hangulatokon ível át. A két alkotó Elhallgatott történelmünk fába faragva, vászonra festve és papírra nyomtatva című képzőművészeti tárlatát április 26-án nyitották meg a kézdivásárhelyi Borudvar Pajta termében. A kiállítás nemcsak a műalkotásokról, hanem a hazatalálásról, a szakmai párbeszédről és az egymásra figyelés gesztusáról is szól. A kiállítást Jánó Mihály művészettörténész nyitotta meg.

Biró János Budapesten él, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója, aki minden karácsonykor hazautazik szülővárosába, Kézdivásárhelyre – nemcsak látogatóba, hanem „lelkileg hazajönni”. Így került kapcsolatba az idős szobrásszal is. „Szabó Ottó mindig érdeklődött felőlem édesapámon keresztül, aztán az utóbbi időben személyesen is találkozhattunk. Jóba lettünk – szakmai alapon is –, mindig elmesélte, hogy éppen mivel dolgozik, én pedig megmutattam neki, miket csinálgatok” – meséli János. A kiállítás ötlete is egy ilyen beszélgetésből nőtte ki magát:

– fogalmazott a fiatal grafikus.

A közös munka János számára egyszerre jelent szakmai kihívást és személyes küldetést. „Először is az otthont jelenti. Szeretném látni, hogy az embereket itthon is érdekli egy grafikai kiállítás, és azt is, hogy ezt a szép szakmát itthon is lehet folytatni. Az idő és tapasztalatbeli különbség közöttünk szimbolizálja az elhatározásaimat: hogy Budapest után Kézdivásárhelyen folytassam a művészeti pályafutásomat.” Ez a kiállítás azonban nem az első alkalom, hogy János generációkon átívelő művészeti térben állít ki. Részt vett már a székelyföldi grafikai biennálén, sőt az egyiptomi triennálén is, ahol – mint mondja – „talán mi számítottunk egzotikumként, mint magyar emberek”. Mégis, ez a tárlat más: személyesebb, közvetlenebb, emberibb.

Jánó Mihály művészettörténész szerint a két különböző generációhoz tartozó alkotó közös egyetértéssel rendezte meg ezt a tárlatot, amelyben sokféle műfajban, más és más technikával megvalósított művek láthatók.

Mert miközben Szabó Ottó a helyi hagyományokhoz kötődő, természeti vagy történelmi szemlélettel átitatott, vászonra festett és fába faragott rusztikus műveit helyezte el a falakon, addig a több nemzedékkel fiatalabb Biró János, a budapesti Képzőművészeti Egyetemen gyakorolt, rendkívüli kísérletező kedvvel létrehozott nagy méretű metszeteit és finom kis rajzait állította ki a tárlaton” – fogalmazott. Mindez a látvány közel sem homogén és harmonikus, mégis olyan egymásra figyelést és egymás tiszteletét feltételezi a két alkotó részéről, amely igencsak megérdemli a látogatók figyelmét.

És hogy mit hoz a két alkotó művészete közé egy ilyen együttműködés? „Munkáink egy részében a természetközeliség témája igencsak megegyezik – mondja János –, viszont a kontraszt megvan köztünk. Ő sok esetben a történelemből merít ihletet, én inkább az érzetekre, időtlenségre utalok. Ez talán szépen leírja a két korosztály közötti időbeli különbséget.”

János grafikáiban fontos szerepet kap a vidéki élet atmoszférája.

„Annak ellenére, hogy már négy éve Budapesten lakom, a fő inspirációs forrásom még mindig a vidéki élet. Erős atmoszferikus hatásra törekszem, ami érzékelteti egy teljesen más világ hangulatát – úgy más, hogy sokszor elszakadunk önmagunktól. Ez lehet nyugodt és idilli, de misztikus, átláthatatlan, feszélyező is.”

A fiatal művész nemcsak szakmai tapasztalatokkal, hanem mélyebb felismerésekkel is gazdagodott a közös munka során: „A kiállítás jó apropó arra, hogy beismerjem: szeretek együtt dolgozni másokkal, és a művészet által emberekre lelni. Nekem ez egy pályakezdő kiállítás, Szabó Ottónak pályavégi – mégis, bizonyára mindkettőnknek egy erős emlék marad.”

A kiállítás megnyitóján Jánó Mihály művészettörténész mondott köszöntőt – megerősítve, hogy ez a közös tárlat nem csupán két életpálya metszéspontja, hanem egy nagyobb történet része is: a hazatérésé, a közös nyelvnek és annak a csendes párbeszédnek a megtalálásáé, amelyet csak a művészet tud létrehozni – szoborban és grafikában, időben és térben.