Kegyetlen valóság a szemeink előtt – ilyen az élet szeretet nélkül?

Aljosa, vagy ha úgy tetszik Alekszej egy teljesen átlagos orosz kisfiú. Egy kicsit talán kívülálló, de alapjában véve nem tér el a korabeli gyerekektől. Iskolába jár, hazafelé menve ábrándozik egy keveset és játszik az útjába kerülő kordon-szalagdarabbal, otthon pedig leckét ír és bámul ki az ablakon.

Aljosa élete azonban maga a földi pokol.

Indulatos párbeszédek, emelt hangon történő vitatkozás, váratlanul kiosztott nyakleves és a szeretet totális hiánya. Ez a történet első képkockáiban megmutatott kisfiú élete. Szülei válófélben vannak: mindketten fél lábbal egy másik kapcsolatban, közben pedig azon vitatkoznak, hogy mi lesz a közös házzal a válás után. Az anya indulatos temperamentumából kifolyólag ordít, az apa halkabban, de ugyanolyan dühösen ragaszkodik a saját igazához. A láthatóan nem először előforduló veszekedés hátterében pedig ott látjuk a szőke kisfiút, aki némán sír a fürdőszobában, miközben a szülei tudomást sem vesznek róla, mert mindketten a munkával, a válással és az új életükkel vannak elfoglalva. Aljosa pedig egyik napon nem megy haza az iskolából…

A kisfiú drámájának bemutatása után hosszú intermezzóban, párhuzamba állítva látjuk a szétválás küszöbén álló szülőket, akik közül látszólag egyiküknél sincs helye a közös gyereknek.

Szürke hétköznapi képeket és párbeszédeket látunk: két kolléga beszélgetését ebéd közben, kliens és fodrász közti párbeszédet, bevásárlás közbeni intermezzót, vagy éppen a szeretők közti esti romantikus bájcsevejt. A gyerek hiánya pedig fel sem tűnik ezekben a helyzetekben, hiszen magától értetődő, hogy vagy otthon, vagy pedig iskolában van.

Andrej Zvjagincev rendező nagyon ért hozzá, hogy úgy nagytotálokban, mint szűkre szabott premier-plánokban tolja az arcunkba a sokszor kegyetlen valóságot.

Ezt pedig a sokszor elnyújtott párbeszédek ellenére olyan feszült tempóban teszi, hogy felszusszanni sincs időnk. Aki már látta a rendező korábbi alkotásait annak ez az ábrázolásmód már nem idegen: csak ezúttal a borús, sötét és ténylegesen legszürkébb hétköznapokban a megkeseredett szereplők nem egy-egy újabb üveg vodkát nyitnak ki, hanem ezúttal értelmiségi karakterekhez „méltóan” másként: főként üvöltözéssel és verbális agresszióval kezelik az eléjük táruló váratlan helyzeteket.

A sajátos látásmódot következetesen alkalmazó rendező legújabb alkotásából ezúttal sem hiányozhat az orosz, de ezen túlmenően az univerzális társadalomkritika. Az eltűnést realizáló sokkokat követően szembesülhetünk többek között a rendőrség inkompetenciájával, így a keresést egy karakán, önkénteseket verbuváló határozott karakter veszi az irányítása alá, és elkezdődik az eltűnt gyerek égen-földön történő keresése.

A film amúgy is feszült tempója itt válik igazán pörgőssé, amit

az operatőr lélegzetelállító nagytotáljai szabdalnak fel, ezek azonban nem valami szépet, hanem épp ellenkezőleg: a pusztulást és sivárságot mutatják, amit egész nyugodtan párhuzamba lehet állítani a szereplők lelkivilágával.

Találkozhatunk a bumfordi, vidéki nagymamával, aki szintén csak felemelt hangon, gyűlölettel kavart megvetéssel képes beszélni, miután az éjszaka közepén felrázzák az álmából, de ott van még az eltűnt kisfiú nevét a messzeségbe ordító önkéntes is, aki tovább feszíti ezt az amúgy is megfeszült légkört.

A keresés-történetek során, ahogy ezt az amerikai „limonádékban” megszokhattuk, összekovácsolódnak a szereplők, itt pedig pont ennek az ellenkezője történik:

az amúgy is elképesztően rossz kapcsolatok újabb mélységekbe merülnek, a karakterek pedig látszólag képtelenek normálisan kezelni a rájuk nehezedő váratlan és nehéz helyzeteket, a továbblépés pedig egyenesen tragikus és letaglózó.

A Szeretet nélkül nem egy könnyű alkotás, akik viszont szeretik a minőségi, földhözragadtan realista filmeket, azok számára kötelező darab az orosz rendező korábbi munkáival együtt. Aki pedig happy end-re számít, az jobb, ha messzire elkerüli ezt az alkotást, aminek a megtekintése után joggal gondolkodhat el a néző:

tényleg ennyire rossz lehet valódi szeretet nélkül élni?