Szeptember-november folyamán szerveztek képzést kézműveseknek Székelyudvarhelyen, Bartos Tünde irányításával. A Bartos Kézműves Lakberendező Műhelyben több mint két hónapon át elméleti és gyakorlati órák váltották egymást, a kurzuson 12 gyakorlott kézműves vett részt, akik egy háromszéki szakmai tanulmányúton is részt vettek: Kézdivásárhelyre, Gelencére, Zabolára, Zágonba, Szacsvára és Alsócsernátonba ellátogatva, múzeumokban és templomokban figyelhették meg a vidékre jellemző népi motívumokat. A képzés során a folyamatos konzultáció mellett közös alkotótevékenység zajlott, a kézművesek Ráduly János irányításával kipróbálhatták a kosárfonást, Bartos Tünde vezetésével pedig festett kazettákat készíthettek. A közösen elkészített kézműves alkotások, az egyénileg készített tárgyakkal együtt a kiállítás részévé váltak.
Kiállítók: Bartos Tünde bútorfestő, Biró Erzsébet viseletkészítő, Ferencz Réka bútorfestő, Geréb Enikő Hajnal csipkekészítő, Kelemen Enikő szövő, hímző, Kovács Katalin Zsuzsanna bútorfestő, szövő, László Edit üvegfestő, Molnár Ildikó Györgyi hímző, Orbán Katalin bútorfestő, Péter Ildikó bútorfestő, gyöngyfűző, Sándor Erika bútorfestő, Sebestyén Ferenc fafaragó, Szabó Szidónia Mária horgoló, nemezelő.
A tárlat 2020. január 20-ig hétköznaponként 9 és 16 óra között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén (Székelyudvarhely, 1918. december 1. utca 9. sz., 2. emelet) tekinthető meg.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.