Mesehetes: rajzfilmzene, nem csak gyerekeknek

Liget 2019. október 11., 10:19

Tíz évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy gyerekeknek fognak koncertezni, és repertoárjukba a legismertebb magyar és Disney rajzfilmslágerek feldolgozásait emelték be. A csíkszeredai Mesehetes zenekar tagjai mesélnek a kezdetekről és további terveikről a Székelyhon napilap e heti Liget mellékletében.

A mesés hetes. A saját fantáziájuk is benne van a feldolgozott dalokban •  Fotó: Forrás: Mesehetes zenekar
galéria
A mesés hetes. A saját fantáziájuk is benne van a feldolgozott dalokban Fotó: Forrás: Mesehetes zenekar

Dzsessz, funk, rock és egyéb zenei stílusokkal ötvözi a hét tagú formáció az ismert rajzfilmslágereket. Mivel heten vannak a zenekarban (Szilágyi Nóra – ének, Zsigmond Éva Beáta – ének, Bene Zoltán –zongora, Boldizsár Szabolcs – fuvola, György Csongor – dobok, Krizbai Imre – gitár, Szakál Attila – basszusgitár), adta magát, hogy Mesehetes legyen a zenekar neve. Mint mesélik, mindannyiuknak kihívás ezt a fajta zenét feldolgozni és játszani. Arra törekednek, hogy az adott rajzfilmzene eredeti verziójának hangzása, hangulata benne legyen, de nem utánozni szeretnének, hanem a dal energiáját, karakterét átadni a közönségnek. Azért is nem unták még meg ezeket a dalokat, mert a saját fantáziájuk is benne van, szétszedik őket, apró részletekig kidolgozzák, rengeteget próbálnak – magyarázták.

Kezdetben a repertoárjuk úgy alakult ki, hogy mindenki jött a kedvenc rajzfilmdalával – Mézga család, Vuk, Nagy ho-ho-horgász, Dzsungel könyve, Doktor Bubó, Macskarisztokraták, Frédi és Béni stb. –, de egy idő után követniük kellett az új „rajzfilmtrendeket” is, így került be a Madagaszkárból vagy a Jégvarázsból is dal. „Volt egy olyan igény mindenki részéről, hogy a legnehezebbeket, a minőségit vegyük elő, akármit ne játsszunk.

Vannak lobbizások a zenekaron belül, hogy milyen dalokat dolgozzunk fel, mert miután többünknek is született gyereke, az ő kedvenceiket is próbáljuk belopni”

– fejtette ki a zenekar egyik tagja.

Közelebbről négy koncertet is tartanak, a Székelyföld Napok keretében. A gyermekek éve jegyében kérték fel őket Hargita Megye Tanácsa részéről, hogy a Maros megyei programokat is tegyék színesebbé a koncertjeikkel. Október 16-án, szerdán Tusnádfürdőn, 17-én, csütörtök délelőtt Segesváron, délután pedig Marosvásárhelyen lép fel a mesés hetes formáció, majd szombaton a szovátai Tökfesztiválon bulizhatnak kicsik és nagyok az ismert dalokra.

A Mesehetes zenekari életéről az október 11-ei Liget mellékletben olvashatnak bővebben.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.