Múzeumi sztorik: egykor ereklyét rejtett, ma történelmet hordoz magában a kotormányi lelet

A 11–12. századi, valószínűleg a kijevi Rusz területén készített mellkereszt egyik oldalán a keresztre feszített Krisztus, másik oldalán Mária látható a kisdeddel – a szárak végein medalionba foglalt apostolok. A szétnyitható keresztből hiányzik az egykori viselőjének erőt, bátorítást, védelmet és hitet kínáló szent ereklye, de maga a tárgy teljesen épen került elő szántás során a piciny, templommal sem rendelkező, Hargita megyei Kotormány faluból.

A típusát tekintve úgy tűnik, hogy ez egy 11-12. századi kijevi ereklyetartó. Sok ismert a Kárpát-medencében, de Székelyföldön csak ez az egy került elő. A jelentősége, hogy korai Árpád-kori keresztről van szó, amely egy olyan kicsi faluból került elő mint Kotormány, amely az írott forrásokban csak az 1500-as években jelenik meg. A falu egyházi szempontból Csíkszentgyörgyhöz tartozik, és ez a kereszt már önmagában azt jelzi, hogy ha egy kicsi, filiális falu, amely nem rendelkezett templommal, létezett, akkor annak a településnek is, ahol a plébánia volt, léteznie kellett. Közvetve az egész Fiság-mente történetére nézve nagyon fontos ez a lelet” – magyarázta Botár István, a Csíki Székely Múzeum régésze.

A szakember úgy véli, ez a lelet emellett még azt is igazolja, hogy a vidék így vagy úgy, de bekapcsolódott a korszak távolsági kereskedelmébe, illetve azt, hogy területén egy rangos (nemes) és vallásos ember élt. Vélhetően hozzá köthető a faluban végzett hitelesítő ásatás során előkerült lovagi kard markolatgombja is, és nagy bizonyossággal talán az ő neve vált a falucska helynevévé is – a Katurman/Kotorman igazoltan Árpád-kori személynév.

„A néhai Kasza Gábor találta ezt a keresztet. Egy alkalommal, amikor terepen voltam a faluban, cserepeket gyűjtöttem a szántásokból, bekéredzkedtem a kertjébe. Ő rögtön értette, hogy mit keresek, mondta, menjek csak hátra, addig ő előszerel valamit. A kertjében találtam is Árpád-kori és 14. századi cserepeket, akkor írtam a doktori dolgozatomat és gyűjtöttem az adatokat, hogy mikor születtek a csíki falvak, mikortól vannak régészeti leletek. Örömmel mutattam neki a cserepeket, mondta, érdekes, ő is szokott találni, de mutat ő is valamit, amit ő talált. És kitette az asztalra a keresztet. Addig még ilyent nem láttam, nem is tudtam, mi az, csak éreztem, hogy nagyon fontos. Kérdeztem, hogy lefotózhatom-e, de mondta, hogy ő nincs amit csináljon vele, látja, hogy engem érdekel, nekem adja. Mondtam, hogy adja a múzeumnak, és így került az intézmény tulajdonába. A lényeg, hogy

– hangsúlyozta Botár István.

Elmondta, ezt követően további ásatásokat végeztek a kotormányi kertben, ahol két gödörből egy 14. századi háznak a maradványai is előkerültek, köztük egy háromrétegű kemence, nagyon jó minőségű kancsók, poharak, korsók, kályhaszemek. Hozzátette,

szinte biztos, hogy egy rangos család élhetett itt, ezt erősíti az is, hogy az egyik gödörből egy nehéz, kétkezes kardnak a markolatgombja is előkerült.

„Ez egy 13. századi markolatgomb. Azért fontos, mert kétkezes kard, nem egy könnyűlovas fegyver, tehát ez is arra utal, hogy egy jelentősebb család élt itt. Ugyanakkor, az Árpád-korban a Kotormány, Katurman létező személynév volt, és az Árpád-kori helynévanyagnak az egyik legkorábbi rétege személynévből keletkezett. Ráadásul, nem keresztény név, tehát a keresztény nevek – Mihály, János, Péter stb. – divatja előtti helynév. A történeti források igazolják, hogy a keresztény nevek divatja a 13. század második felétől domináns. Előtte is voltak Mihályok, Jánosok, Péterek, de sok volt a Katurman, Csicsó, Csiba stb. Ez fokozatosan változik, aztán a 13. század második felében, a tatárjárás után a katolikus egyház szorgalmazza, hogy csak keresztény neveket adjanak az újszülötteknek, és utána már nagyon visszaszorul a korábbi személynevek divatja. És ez azért fontos, mert Kotormány települést még akkor nevezték el, amikor az adott személynév még divatban volt.

Az, hogy milyen ereklyét őrzött az ereklyetartó, nem tudni. Botár István rámutatott, a középkori ember meglehetősen erős hittel rendelkezett, hitte azt, hogy a szentség, a szenttől eredeztethető óvó-védő jótékony erő továbbruházható. „Az ereklyéknek is ez volt a lényege. Ha egy székesegyház, egy püspökség, vagy akár egy templom kapott egy ereklyét – Szent Jakabnak egy csontját, Jézus töviskoszorújából egy tövist, Szent Péter keresztfájából egy szilánkot –, akkor attól kezdve azt hitték, hogy akik elzarándokolnak oda, imádkoznak és hozzáérintik a ruhájukat, akkor az a szentség rájuk is rászáll, őket is fogja védeni. A mi mellkeresztünk is üreges, szét lehet nyitni, tehát valaki ereklyét tartott benne, és abban bízott, hogy az megvédi őt a rossztól.”

Az ereklyetartó mellkereszt megtekinthető a múzeum jegypénztárában keddtől vasárnapig, naponta 9 és 17 óra között.