Nem filmes műremek, de kultúrtörténeti „kötelező”: Respect

A Respect, bár 2020-as alkotás, csak idén ősszel érkezett meg a romániai mozikba, ám sikere nem volt elsöprő, a járványhelyzet – mint sok más film esetében  – „keresztbe tett” neki.

Aretha Franklin (1942. március 25. – 2018. augusztus 16.) tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő-dalszerző, akit a gospel- és blueseredetű soul stílus királynőjének tartanak. Apja baptista lelkész volt, aki már kamaszkorától kezdve különböző templomokba hordozta a lányt gospelt énekelni. Tulajdonképpen ő kezdte Aretha karrierjét építgetni. Nem volt könnyű fiatalkora, édesanyját tízéves korában vesztette el, első gyermekét tizenhárom éves korában szülte.

A Respect részletesen bemutatja Aretha Franklin kezdeti éveit, szoros kapcsolatát az édesapjával, akitől egy adott ponton el kell szakadjon, új menedzsere lesz, és karrierje a vallásos zenétől a világi műfajok irányába fordul. Ám bármennyire tehetséges is, sokáig nem találja meg a saját útját, keresgél a műfajok, az irányzatok közt. Tulajdonképpen fel kell fedezze, meg kell teremtse önmagát. A film elsősorban erre az útkeresésre fókuszál, nem törekszik arra, hogy élete minden mozzanatát bemutassa egészen hetvenhat éves korában bekövetkezett haláláig.

A magánélet és karrier mellett a filmben hangsúlyt kapott az énekesnő fekete polgárjogokért folyó küzdelme is. A film nagy hangsúly fektet az afroamerikai közösség bemutatására – arra a világra, ahonnan Aretha érkezett. A film látványvilága hiteles, a korabeli ruhák, autók, utcaképek, lakásbelső hangulatosak és látványosak, az amerikai külvárosi élet hétköznapjait és a sztárság csillogó világát is érzékletesen mutatja meg.

A film másik nagy pozitívuma az Arethat Franklint alakító Jennifer Hudson hangja és játéka.

Hudson nem csak azért kiváló választás (egyébként halála előtt az énekesnő is rábólintott, hogy ő játssza a szerepet), mert hangja szinte felér a soul királynőjének hangjához, hanem mert az alkohollal vagy épp az erőszakos férjjel küszködő nő fájdalmát, szenvedését is kiválóan meg tudja jeleníteni.

A filmet alapvetően pozitívan fogadta a filmes szakma, bár tény, hogy volt, aki túl soknak titulálta a másfél órás játékidőt, és volt, aki szerint a film túl sokat akart. Tény, hogy a film sokat akar: Aretha Franklin karrierépítését, magánéletét megmutatni, bepillantást engedni az afroamerikai baptista közösségek világába, felvillantani konfliktusokat, látunk kicsit a hippi-mozgalmakból, „fekete-fehér” ellentétekből, az egyenjogúságért vívott harcokból. Tény, hogy ez sok egyszerre, de az is tény, hogy a korszak ennyire összetett és bonyolult volt, és épp így – sokat akarás által – lehet valamelyes hiteles korhangulatot teremteni.

Tény, hogy az énekesnő életének bizonyos részletei kimaradtak: épp csak a felszínét súrolja a film annak a frusztrációnak, fájdalomnak, amit Franklin számára az okozott, hogy a gyerekeit nem ő, hanem családja nevelte fel, továbbá, bár az alkoholproblémái feltűnnek a filmben, de a dohányzás és a súlyproblémái kimaradtak.  Lehet ezt hibának, mulasztásnak titulálni, vagy elfogadhatjuk rendezői döntésként.

Összességében, bár tény, hogy a film dinamikája itt-ott megbicsaklik, néha nem a legmegfelelőbb helyekre kerül a hangsúly, a Respect egy élvezetes életrajzi film, amiből megismerhetjük a kultúrtörténet egy szeletkéjét.