Nyomornegyedek jurtákkal. A klímaváltozásról forgattak Mongóliában a marosvásárhelyi újságírók

Ahogy Hunyadi Zsuzsa a Ligetnek beszámolt róla, az ötlet még a múlt év nyarán született. „Augusztusban, az albán tengerparton, 35 fokos melegben, egy másik forgatás alatt kezdtük tervezni, hogy januárban, az év leghidegebb hónapjában fogunk Mongóliában filmezni” – idézte fel Zsuzsa az ötlet születését, hozzátéve, hogy az ázsiai országot különösen erősen érintik a szélsőséges időjárási viszonyok, nem ritka, hogy januárban −43 Celsius-fokra is lehűl a hőmérséklet.  

Azt követően, hogy elkészítették a forgatókönyvet és kiszámolták a forgatás költségvetését, az ARTE francia-német közszolgálati kulturális- és dokumentumfilm-csatorna elfogadta az ajánlatot, és meg is kötötték  velük a szerződést.

Ezt követte a hosszas, több hónapot is igénybe vevő szervezés, aminek során rengeteg dologra kellett figyelni. Az újságírói vízum beszerzésétől a hálózsákbérlésig, de a felszerelés „fagyállósítása” is gondot jelentett. A legfontosabb viszont a megfelelő helyszínek és szereplők kiválasztása és megszervezése volt.

– részletezte a készülődést a marosvásárhelyi újságíró, aki társaival együtt végül január 6-án indult el Budapestről, hogy Isztambul érintésével, 14 óra repülés után megérkezzen az ulánbátori Dzsingisz Kán repülőtérre.

„A reptéren egy helyi újságírólány, Khaliun várt ránk, aki segített a felvételek megszervezésében, és a tolmácsunk is volt. A következő két hétben különböző arculatait ismertük meg ennek az országnak, de elsősorban az éghajlatváltozás következményeivel foglalkoztunk” – fejtette ki Hunyadi Zsuzsa.

A film középpontjában egy társadalmi jelenség áll: a mongol fővárosban az elmúlt két évtized során több százezer nomád pásztor telepedett le, akik a táplálék hiánya miatt, az egyre forróbb nyarak és egyre hidegebb telek következtében elveszítették a csordáikat. Ezt a folyamatot a mongolok zudnak nevezik, ez minden olyan klímaváltozással kapcsolatos jelenségre vonatkozik, amely az állatok elpusztulását eredményezi.

Az Ulánbátorba költözött és immár letelepedett volt nomádok továbbra is jurtákban élnek, és komoly megélhetési problémákkal küzdenek: nagy a munkanélküliség, a született városlakók szemében ők az alja nép.

Nem utolsósorban azért, mert jurtáikat rossz minőségű szénnel fűtik, és ezért Ulánbátor légszennyezettsége förtelmes, ebből a szempontból a 3. helyen áll a világon.

„A város számunkra nagyon meglepő volt, és hatalmas kontrasztokat éltünk meg. A központban üveg és acél felhőkarcolók tornyosulnak, és alig lehet közlekedni a zsúfolt forgalom miatt. Megjegyzem, a baloldali forgalmi szabályok közepette mindenki jobbkormányos japán autókat vezet, káosz van! Sok helyen állnak még a kommunista emlékművek, remek állapotban amúgy, és itt-ott látni buddhista kolostorokat is, amelyek a rendszerváltás után – röpke hetven év elteltével – ismét működnek” – mesélte Hunyadi Zsuzsa, majd így folytatta:

A fiatalság nyugatiasan öltözködik, elég sokan beszélnek angolul, de még így is gyakran voltak kommunikációs problémáink például azért, mert nem lehet arra számítani, hogy valaki kategorikusan igent vagy nemet mond, minden csak körül van írva, amit nem mindig könnyű megfejteni”.

Érdeklődésünkre, hogy kikkel találkoztak és mi volt számukra újdonság, ami meglepte őket, elmondta: klímaszakértőkkel és meteorológusokkal beszélgettek, illetve bejárták az Ulánbátort körülvevő jurta-nyomornegyedeket is, amelyek a városközponthoz viszonyítva egy időutazásként hatottak. Az ott élő emberek hagyományos viseletet hordanak, sokan nem tudnak írni és olvasni sem.

Érdekességként Hunyadi Zsuzsa elmondta azt is, hogy forgattak a világhírű The Hu rockbandával is, akik zenéjükben megéneklik a nomád életmód pusztulását. A együttes két tagja például pásztorgyerekként a sztyeppén nőtt fel.

A forgatás Bulgán tartományban folytatódott, amely egy olyan vidék az antropológusok szerint, amely a legkevésbé alkalmas emberi létre, de ahol mégis élnek emberek. Itt több éjszakát töltöttek egy nomád pásztorcsaláddal egy jurtában, bemutatva  a kemény életüket a gyakran −40 fokos hidegben.

Ahogy a filmes újságíró elmesélte, nagy kaland volt megélni a mindennapi életet ezen a sivár vidéken, és látni a legelő csordákat, amelyek hatalmas területeken próbálnak táplálékot szerezni a fagyott talajon. Az ivóvízlelőhelyül egyedül szolgáló kutak több kilométerre vannak egymástól. A jurtákban, amelyek szintén általában 50-60 km távolságra találhatóak egymástól, szárított trágyával fűtenek, a kályha és az üst, amely az egyetlen edény, képezi a család életének központját. A sós tejben főtt forró tea és a juhhús a napi táplálék. „Idegeneket befogadni éjszakára nem az általunk ismert vendégszeretet jele, hanem egyszerűen a túlélés feltétele. Ami feltűnt számunkra az az, hogy itt a nap minden pillanata az életben maradásról szól, a szórakozás, kikapcsolódás szinte ismeretlen fogalmak” – sorolta a tapasztalataikat Zsuzsa.

A filmes stáb szerint a két hét forgatás után nem mondható el, hogy alaposan megismerték volna ezt az országot, de sok erős benyomással és vegyes érzelmekkel tértek haza. Moszkván keresztül, 21 óra út után érkeztek vissza Budapestre. A filmet egy lipcsei stúdióban vágták, a szerkesztőség dicsérettel vette át, a sugárzását március 27-ére tervezték, de a koronavirus-járvány miatt az adás időpontját eltolták.