HIRDETÉS

Pátosztenger északi fénnyel

Tamás Attila 2018. szeptember 14., 14:00

Az, hogy mekkora hatása volt az emberiségre a második világháborúnak és az azt követő időszaknak, mi sem bizonyítja jobban, hogy még mindig vannak el nem mesélt, de emberi sorsokat megváltoztató történetek ebből a korszakból. Mészáros Márta legutóbbi filmje, az Aurora Borealis egy ilyen történetet mesél el, keretes történetben. A film történelmi vonalon jelesre vizsgázik: a díszletek és a kosztümök a film nagyívűségéről tanúskodnak, de a tartalom és a megvalósítás már nem ennyire nagyszerű.

Fotó: Vertigo Média

A Tőröcsik Mari és Tőröcsik Franciska (akik csupán névrokonok) főszereplésével készült film nézése alatt az volt az érzésem, hogy ezt a fajta történetmesélést már többször is láttam.

A halálra „készülő” idős asszony és leszármazottjának korokon átívelő története ez, amely a jelenből indulva titkokat tár fel a múltból.

Mészáros Márta alkotásának történelmi vonala a második világháborút követő időszakban, az orosz megszállás alatt játszódik, a helyszín Nyugat-Magyarország és Kelet-Ausztria.

Fotó: Vertigo Média

Mária és Ákos Magyarországról Ausztriába indulnak, azonban végérvényesen megpecsételődik a sorsuk amiatt, hogy szabadulni akarnak az önkény alól. Közben a jelenben Mária lánya, anyjának kómába esését követően hazatérve számára ismeretlen nevekkel és arcokkal szembesül. Mint kiderül: ezek a nevek és arcok alapjában változtatják meg mindazt, amit addig saját magáról és a világáról tudott. Szembesülés történik a múlttal, aminek hatása a jelen történéseire is kihat.

Fotó: Vertigo Média

A színészóriás Tőröcsik Mari számára igazi jutalomjáték a film, ő és a fiatalkori énjét játszó Tőröcsik Franciska teljesen hitelesek a szerepükben: előbbi egy megkeseredett, beteg öregasszonyt, utóbbi annak fiatalkori énjét alakítja, akinek történetén keresztül megtudjuk, hogy miken ment keresztül ahhoz, hogy ilyenné váljon. És pont amennyire dacos volt a film elején a főszereplő, épp annyira könnyen nyílik meg később, ennek a dramaturgiája viszont teljesen hiányzik az alkotásból.

A valódi cselekmény viszonylag lassan indul be, az ok-okozati faktorok nem mindig világosak, viszont

a film első részében gyönyörűen fényképezett jeleneteket kapunk, de szinte csak ez az egyetlen pozitívum, mivel a párbeszédek suták, és a forgatókönyvre is ráfért volna még egy „csinosítás”.

Fotó: Vertigo Média

Számos helyzet erőltetett és túlságosan művi, a drámai és helyenként komikusnak szánt jelenetek pedig teljesen alárendelődnek annak a szándéknak, hogy a készítők folyton kihangsúlyozzák: itt valami rendkívüli és jelentőségteljes fog történni, ez pedig a visszájára fordul, mivel a drámai töltet nem elég erős, és a szereplőkről sem mindig hihető el, hogy tényleg annyira szenvednek, mint amennyire ezt érzékeltetni próbálják.

Mindezek mellett tényleg nagyon komoly és egyedi hangulata van a filmnek, ugyanakkor vannak igazán megható jelenetek, de a kevesebb néha több elv ezúttal is érvényesül:

nem kellett volna ennyire túlspilázni ezeket a fordulatokat, mivel teljes pátoszba fulladnak,

emellett a néző szájába rágnak szinte mindent, amikor pedig indokolt lenne egy kevés magyarázat, pont azt nem kapjuk meg. (Például miért látjuk ugyanazt az apácát a múltban és a jelenben is?)

Fotó: Vertigo Média

A főszereplő, Mária lánya, Olga és férjének amúgy a filmben súlytalan kapcsolatát teljesen indokolatlanul mélyítik el a végére, ez pedig teljes giccsbe rántja az utolsó jeleneteket. A címben is szereplő északi fény megjelenítése pont az, ami miatt igazán keserű szájízzel távozhatunk a filmről, hogy

ismét egy nagyköltségvetésű magyar alkotást láthattunk, ami többnek akar látszani, mint ami valójában, ezáltal pedig csak egy pátoszos tucat-alkotássá degradálódik.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS