Roma – múltba révedés az ártatlanság szemüvegén keresztül

Tamás Attila 2018. december 18., 15:35

Újabb fehér-fekete, Oscar-esélyes alkotás? Meglehet, hogy a szakma szerint Alfonso Cuarón Roma-ja lesz 2018 legjobb filmje, de az a tény, hogy nem moziban jut el a tömegekhez, jelentősen ront az esélyein. Kritika.

Fotó: Netflix

Egészen szürreálisnak tűnik a Roma megnézése után, hogy rendezője egykor Harry Potter filmet is forgatott, de az is hihetetlen Alfonso Cuarón legújabb alkotását látva, hogy szintén ő jegyzi 2013 egyik legjobb alkotói és látványfilmjét, a Gravitációt is. Most pedig

egy igazán személyes, fekete-fehér alkotói filmmel hódítja meg az otthoni házimozizók szívét.

HIRDETÉS

Úgy néz ki, hogy a három legnagyobb mexikói rendező egymásnak adja a kilincset a filmszakma évi csúcsain: míg tavaly Guillermo del Toro nyerte el a két legfontosabb díjat a Víz érintésével (The Shape of Water) az Oscar-gálán, addig 2015-ben honfitársának, Alejandro G. Iñárritunak állt a zászló, aki a Birdman avagy a mellőzés meglepő ereje című alkotásával három Oscart vihetett haza (a negyediket az operatőre kapta), emellett rá egy évre a Leoardo Dicaprionak is a hőn áhított díjat elhozó Reventantért is bezsebelhette a legjobb rendezői titulust.

Fotó: Netflix

A harmadik mexikói filmes először és utoljára 2014-ben vihetett haza rendezői szobrot a Gravitációért. Most nagyon úgy tűnik, hogy ismét az ő ideje következik, hiszen legújabb, formabontó és lírai filmje, a Roma lehet nagy esélyes a legjobb filmnek járó Oscar-díjra és az emellé szinte borítékolható legjobb rendezői elismerésre. Ezt mindössze a forgalmazó „személye” árnyékolhatja be, hiszen az elmúlt évek szakmai megnyilatkozásai azt mutatják, hogy az akadémia nem igazán szereti a Netflix kínálatában a széles közönséghez eljutó alkotásokat, mert pont, hogy a mozizás élményét veszi el a filmjei közönségétől.

A Roma egy lassan hömpölygő, lírai alkotás, a legszemélyesebb és az eddigi legművészibb az Ember gyermeke (Children of Men) és a Gravitáció (Gravity) alkotójától. A nagyrészt amatőr színészekkel forgatott, Mexikó, Roma nevű városrészében az 1970-es évek elején játszódó film a rendező bevallása szerint a gyerekkori élményeire alapul.

Fotó: Netflix

Maga Alfonso Cuarón mondta el egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen, hogy a főszereplőt több mint egy évnyi casting-folyamat után választották ki. A mexikói kisvárosból származó Yalitza Aparicio épp akkor vizsgázott, hogy tanár lehessen és fogalma sem volt arról, hogy ki és mit akar tőle a rendező, sőt attól tartott, hogy emberrablók áldozata lehet. Végül mivel úgyis több hónapot kellett várnia a vizsgái eredményére, ezalatt pedig semmi más dolga nem volt, ezért „miért ne” alapon belevágott a filmszerepébe.

Egy igazán bensőséges és összességében csodás történet bontakozik ki előttünk fehér-feketében, amelyet hol gyönyörű nagytotálokkal, hol egyes helyszíneken elidőző képekkel, hol nagyszerű közelikkel mutat meg a rendező, aki operatőrként és íróként is jegyzi az alkotást.

Fotó: Netflix

A szemeink előtt pörgő képek pedig akármilyen kis képernyőn is nézzük azokat, élnek, és könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy olyan, mintha mi is részesei lenne az eseményeknek és épp a belső udvarról, vagy az üzlet ablakából látjuk a történéseket,

a legtöbb pillanat pedig már-már olyan intim, hogy időnként zavarban lehetünk attól, hogy külső szemlélői vagyunk mindennek.

Cleo (Yalitza Aparicio) cseléd egy középosztálybeli mexikói családnál. Amikor épp nem felmos, gyerekekre vigyáz vagy a ház körüli teendőket végzi, akkor randira megy a harcművészet iránt rajongó, pitiáner kedvesével, tévézik az általa szolgált családdal vagy éppen kacarászva tölti el az estéket a konyhán ügyködő cselédtársával.

Fotó: Netflix

Mivel Cleo és környezetének története a rendező gyermekkorából ihletődik, így mi is nagyrészt az alkotó akkori perspektíváján keresztül nyerünk betekintést a világ történéseibe:

szinte minden tömegjelenet gyerekzsivajjal és mozgással telített, az eseményeket pedig nem mindentudókként, hanem naiv rácsodálkozókként látjuk.

Így például a szilveszter éjjelén felcsapó erdőtűz, a földrengés, vagy éppen az erőszakba torkolló tüntetés szemlélőiként a néző is jogosan aggódik, amíg valamilyen, mondhatni oda nem illő fura jelenettel fel nem oldja az egészet a rendező. Ez alól kivétel a kórházas jelenet, aminél

teljesen érhető, ha a néző könnye kicsordul.

Fotó: Netflix

Ebben a mindennapi tragédiákkal átszőtt világban felértékelődik az egymásra utaltság, a kicsit pátoszosan hangzó, mindent felülíró szeretet ereje, a hétköznapok pedig különleges pillanatok megélésének eszközei lesznek.

A Roma egy igazán megható lírai alkotás, tele szimbólumokkal és igazán emberi sorsokkal.

És amikor úgy gondoljuk, hogy mindaz, amit látunk épp a „világ közepe”, akkor vonul át a távolban egy repülőgép, tudatosítva bennünk azt, hogy a világ épp egy kis, jelentéktelen darabkáját látjuk. Apró, emberi sorsok fonódnak össze vagy szakadnak szét, és ebben a folyamatosan változó világban mindössze a főszereplő, Cleo ártatlansága a biztos pont.

Fotó: Netflix

A múltba révedő, de ugyanakkor aktuális, egyedi látásmóddal megjelenített történet

teljesen jogosan pályázik az év egyik, ha éppen nem a legjobb filmjének titulusára,

és ha nem is kapja meg a legjobb alkotásnak járó Oscart, biztos vagyok benne, hogy bekerül az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című összegző könyv következő kiadásába. Emellett biztosan kiállja az idő próbáját és évek múlva már klasszikusként fogják emlegetni.

Aki megnézi, annak biztosan felejthetetlen élmény marad.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat