Színházi esemény mint közös játék: nevelés a színpadon

A „kerekasztalosok” két előadással érkeztek az Erdélyben egyedülálló gyermek- és ifjúsági színházi találkozóra, a csíkszeredai Lurkó Fesztiválra, itt beszélgettünk velük egy kerek asztal mellett. „A rendszerváltás után, mint ahogy minden egyéb területen, a kulturális életben és az oktatásban is elindultak változások. Láttuk, milyen helyzetben vannak a gyerekszínházak, és milyen tipikus gyerekszínházi előadások születnek. De nem csak a gyerekszínházi struktúrában, hanem a gyerekszínházban dolgozók gondolkodásmódjára is kevés hatással volt a társadalmi folyamatokban történő változásoknak. Erre is volt igény bennünk, különösen Kaposi Lászlóban, aki alapította a Kerekasztalt, hogy történjék valami igazi nagy változás a gyerekszínházak területén is: hogy milyen színházi nyelven, milyen típusú történetválasztások legyenek” – elevenítette fel a kezdeteket Lipták Ildikó.

Mint mondta, létezett ugyan egy-két jó gyerekszínház is Magyarországon abban az időben, de bensőséges közegben létrejövő és izgalmas színházi nyelven megszólaló előadásoknál sokkal gyakoribbak voltak a nagy, kőszínházi előadások, ahol a szellemi igényesség tekintetében a legszegényesebb kőszínházi megoldások születtek, és

ahol a gyerekek csak csordaként tudtak létezni, és nem is kezelték őket másképp. 

„Ami igazán fontos és nagy különbség volt mindenféle kelet-közép-európai színházi gyakorlattól, az a színházi nevelési előadások létrehozása volt. Az, hogy az interakcióval, a gyerekkel való közös gondolkodás egy olyan formáját kezdtük el angol minta alapján adaptálni és kikísérletezni a magunk arcára, gondolkodásmódjára és a hazai körülményekre, ami teljesen úgy volt. És ez még egy jó pár éven keresztül így is maradt” – mutatott rá Lipták Ildikó.

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ minden előadása dramaturgiai szempontból teljesen különböző. Van ugyan olyan előadásuk is, amely után a gyerekeket megkérdezik, hogy mit gondolnak bizonyos – az előadás által felvetett – kérdésekről, de nem csak erre a megoldásra szorítkoznak. „Elképesztően változatos dramaturgiai megoldásokkal élünk a különböző történetek kapcsán. Nem az befolyásolja ezeket, hogy milyen dramaturgiát nem próbáltunk még ki, vagy hogy minket mi izgat, hanem hogy

– magyarázta Ildikó.

A Lurkó Fesztiválra hozott, Fogságban című előadásukat kisiskolásoknak játsszák, és itt például a nézők végig szerepben vannak, szerepben nézik végig a jeleneteket. A Kéksziget-ben, amelyet nagyobb gyerekeknek ajánlanak, egy bizonyos rész után kapcsolódnak be a nézők, és nem beszélgetnek róla, hanem együtt folytatják az előadást. Ildikó rámutatott, a témaválasztást leginkább az határozza meg, hogy a társulat tagjait mi érdekli: „Minket leginkább társadalmi és erkölcsi problémák izgatnak, amiről azt gondoljuk, hogy mindenki számára izgalmasak és fontosak, és akkor a gyerekek számára keresünk olyan kapcsolódási lehetőségeket, amelyekről úgy véljük, hogy a témához jól fognak tudni kapcsolódni.”

A Kerekasztal egyik küldetése az összegyűlt szakmai tapasztalatok átadása, a színházi nevelés fenntarthatóságának, elterjesztésének és elérhetővé tételének biztosítása.

A 26 évnyi tevékenységüknek az egyik legnagyobb hozadéka, hogy elismert lett ez a színházi terület

– mutatott rá Nyári Arnold, a társulat egy másik tagja. „Kezdetben eléggé furcsán nézte és kezelte mindenki a színházi és az oktatási oldalról egyaránt – ismeretlen terület volt az, amit mi csináltunk. Az, hogy ma már szinte mindenik színház elindít valamilyen hasonló programot, egyértelmű jelzése annak, hogy ez értékes és fontos lehetőség, hogy a színházak megszólítsák a fiatalokat” – fogalmazott.

A színházi nevelési módszert alkalmazó társulat célja, hogy gondolkodásra ösztönözze a fiatalokat, és kérdéseket vessen fel. Előadásaik alatt minden résztvevő véleménye, ötlete hozzátesz valamit a közös játékhoz. Arnold hozzátette, azt szeretnék, hogy azok, akik részt vesznek egy-egy előadásukon, valamiféle megértésbeli változáson essenek át.

„Célunk, hogy a minket körülvevő világ legyen értelmezhető valamilyen módon számukra, és ne csak egyenként tegyék ezt meg, hanem saját közegükben, saját közösségükben, mert egymásra is hatással tudnak lenni.

Vannak olyan színházak, amelyek azt tűzik ki elsődleges célnak ezzel, hogy a nézői utánpótlást tudják biztosítani. Mi azt tapasztaltuk a 26 év alatt, hogy ha olyan színházat kínálunk, ami érvényes, azt értik a fiatalok és ettől színházszerető, színházat értő, vagy akár csináló felnőttekké válnak” – értékelt a társulati tag.