Utazás, koncert, élmények: turnézik a Role zenekar

Liget 2019. október 01., 15:30

Nem unatkoznak októberben (sem) a Role zenekar tagjai, október 4–19. között ugyanis egy kilencállomásos turné állomásain csendülnek fel csíkszeredai formáció dalai itthon és határon túl.

Utazás, koncert, élmények: turnézik a Role zenekar
galéria
A Role zenekar gyakran hív vendégfellépőket is a koncertjeire Fotó: Vizi Géza

Csákvár, Budapest, Gyula, Csíkszereda, Csíkcsicsó, Gyergyószárhegy, Mikháza, Marosvásárhely, Csíksomlyó útvonalon halad majd a Role együttes turnébusza, hogy a következő hetekben a különböző műsoraikkal megörvendeztessék a közönséget – tájékoztatnak a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

A csákvári református templomban október 4-én 18 órától lép fel a Role az ADY 100 – Századszor is  – átölel az Isten című műsorával, ahol zenekar meghívottai is színpadra lépnek. Szombaton, ötödikén már a budapesti közönséget várják az Ady-műsorukkal 17 órától a belvárosi unitárius templomba. Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján délelőtt 11 órától az 1848-49-es honvédtiszti emlékhelyen működnek közre a megemlékező ünnepségen.

Fotó: Gecse Noémi

Következő héten, október 10-én már Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában lesznek vendégei az Antal Tibor és barátai lemezbemutató koncertnek, este 7 órától. Szombaton, 12-én Csíkcsicsóban lépnek fel, ezúttal a Kájoni misét hallhatja tőlük a közönség. Ugyancsak ezzel a műsorral lépnek fel vasárnap este 7 órától Gyergyószárhegyen a plébániatemplomban, majd 19-én 18 órától Mikházán, a ferences templomban, 20-án pedig 19 órától a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébánián.

Az októberi koncertsorozatot a csíksomlyói Szent István Otthonban zárják, október 21-én délután 5 órától csendülnek fel a Role-dalok A reménység fái megemlékező ünnepségen.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.