Variációk az M Studioban

Liget 2019. október 29., 18:20

Új produkciót mutat be a sepsiszentgyörgyi M Studio, az előadás rendezője, koreográfusa Ermira Goro, a brit DV8 Physical Theatre előadóművésze. A bemutatót október 30-án, 18 órától játsszák a Háromszék Táncstúdióban, majd a FLOW3 Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivál nyitóprogramjaként tekinthető meg november 13-án, 19 órától.

Variációk az M Studioban
galéria
Az előadás az őszinte kapcsolatteremtés, egymás megismerésének lehetőségeit boncolgatja a fizikai színház nyelvén Fotó: Barabás Zsolt

Ermira Goro neve nem ismeretlen a sepsiszentgyörgyi közönség számára, hiszen jelen volt a FLOW Fesztivál második kiadásán, 2017-ben a Dandelion (Onassis Cultural Centre) c. produkció előadójaként. A brit DV8 Physical Theatre volt táncosa most rendezőként tér vissza az M Studióhoz. A Variations: No.1 az őszinte kapcsolatteremtés, egymás megismerésének lehetőségeit boncolgatja a fizikai színház nyelvén – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

„Nap mint nap, egy pillanat alatt véleményt formálunk egymásról. Sok esetben ezek az első benyomások egyben véglegesek is maradnak. Hogyan határozzák meg a legkisebb gesztusaink is azt, ahogyan mások látnak bennünket egy olyan világban, ahol az emberek nem szánnak sem elég időt, sem energiát a másik hiteles megismerésére?”

– teszi fel a kérdést az alkotó.

Rendező, koreográfus, jelmezek: Ermira Goro, zeneszerző: Stavros Gasparatos, light design: Vaggelis Mountrichas, dramaturgiai asszisztens: Márton Imola.

Előadják: Bajkó László, Gáll Katalin, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila.

Jegyek már kaphatók a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában valamint a www.biletmaster.ro oldalon.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.