Vissza a középkorba: amikor a Simpson család alkotói már nem viccesek

Matt Groening neve óhatatlanul is ismerősen csenghet mindannak, aki valaha is látott egynél több Simpson család epizódot. Az idén már harmincadik évadát elrúgó, a fiktív Springfieldben élő sárga emberek hétköznapjait bemutató történetfolyam már régen a popkultúra részévé vált, egyebek mellett amiatt is, mert ez az a sorozat, ami már mondhatni mindent színre vitt és kifigurázott. Sőt ez a sorozat arról is híres, hogy

már nem egyszer megjósolták benne a jövőt: gondoljunk csak az egyik legújabbra és legfelkapottabb ilyen „jövendölésre”, amikor Donald Trump elnökségét tálalták fikcióként még 2000-ben.

Az 1989-ben indult sorozatot senkinek sem kell bemutatni, régi és új évadai évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek a televízióban. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy Matt Groeningnek nem ez az egyetlen animációs sorozata, hiszen ott van a hét évadot és pár egészestés filmet megért, de mindeközben többször is (immár véglegesen) elkaszált, a jövőben játszódó Futurama, ami már nem egy sárga színű család, hanem egy múltból „kiolvasztott” fiatalember és egy bolygóközi űrflotta legénységének esetlen mindennapjait mutatja be.

A két – az animációs sorozatok piacán méltán húzónévnek számító – sorozat után Matt Groening, Simpsonsos alkotótársával, Josh Weinsteinnel újból bejelentkezett:

ezúttal egy középkori, fantasy-világban játszódó, rajzfilmsorozatot készítettek a Netflixnek, aminek első évada augusztus közepétől érhető el az online videotéka kínálatában.

Aki odavan a Simpson családért, szerette a Futuramát, az a Disenchantment (ami kijózanodást, átvitt értelemben varázslattól való megszabadulást jelent) előzetese láttán méltán törhetett ki hozzám hasonlóan örömujjongásban, hogy ismét egy Groening-sorozat érkezik a képernyőkre. A végeredmény azonban már egyáltalán nem váltott ki ilyen lelkesedést bennem, inkább csak egy szomorú legyintésre adott okot, mivel tudomásul kellett vennem, hogy

egy újabb középszerű animációs sorozat készült, ami sem drámának, sem vígjátéknak nem elég jó.

A Bean hercegnőről, a Lucinak nevezett démonról, valamint az Elfo névre hallgató koboldról szóló történetben megvolt a potenciál, hogy egy formabontó animációs sorozat legyen, amely ezúttal a mostanában eléggé népszerű, de legtöbbször középszerű fantasy-zsáner jellegzetességeit figurázza ki, ehelyett helyenként unalomba fulladnak a félórás játékidejű epizódok, amelyekben természetesen elég nagy arányban vannak poénos helyzetek, amiken valamiért mégsem tudtam nevetni, mert egyszerűen nem voltak eléggé viccesek.

A karakterek amúgy jól felépítettek: mindenkinek megvannak a maga problémái és motivációi:

a hercegnő alkoholproblémákkal küzd és nem akar elrendezett házasságot, a kis kobold nem találja a helyét a saját kis társadalmában, a démon pedig csak egyszerűen élvezi a káoszt amibe a történések torkollnak.

A történet igazi főszereplője mégis a király, aki egyrészt az általa kitöltött játékidő, másképp pedig a központi szerepe révén bír nagy fontossággal. Ő az igazi tragikus hős, aki köré Dreamland (Álomföld) és a szomszédos birodalmak lakóinak története épül, ami nyilván egy évad után közel sem olyan komplex, mint a Simpson családból megismert Springfield, vagy a Futuramában bemutatott New New York, de a változatosan kidolgozott karaktereknek köszönhetően

megvan benne a potenciál, hogy az elődei nyomába érhessen.

A tíz rész során kapunk modern elemekkel „feldobott” középkori szkeccseket, újraértelmezett Jancsi és Juliska történetet, sivatagi kincsvadászatot, kifigurázott ördögűzést, emellett pedig több, indokolatlanul hosszúra nyújtott őrlődést és számos üresjáratot is.

A sorozat összességében véve nem egy rossz néznivaló, de ha az animációs felhozatalt nézzük, vannak ennél jobbak is

(és itt most nem a már nagyon kifulladt Family Guy-ra vagy South Park-ra gondolok), hanem ott van a szintén Netflixes BoJack Horseman vagy éppen az Archer, amelyek készítői belőtték a célközönségüket és megbízhatóan szállítják azt a szintet, amivel a pályafutásuk elején „berobbantak” a köztudatba.

Velük ellentétben a Disenchantment bár ígéretesen indul, a végére valami irtózatos nagy katyvasz lesz belőle, köszönhetően annak, hogy láthatóan több évadra terveztek a készítők, ezért

az évad lezárását elnagyolt, hanyagul félbehagyott történetszálak, drámai megalapozatlanság, látható kapkodás jellemzi, azzal a felvezetéssel, hogy várhatóan a következő etapban tovább tekerik a történések fonalát.

Csak ebben a sorozatdömpingben már lehet, hogy nem fog érdekelni bennünket, hogy milyen újabb viszontagságok várnak Dreamland lakóira.