HIRDETÉS

A Facebook árnyoldalai, avagy jöttem, láttam, posztoltam

Hajnal Csilla 2017. július 20., 15:31 utolsó módosítás: 2017. július 20., 15:46

Nagyanyáink tinédzser korukban attól tartottak, nehogy lemaradjanak a legfrissebb pletykákról, ezzel szemben a mai tinik (és nemcsak) attól szoronganak, nehogy lemaradjanak az online közösségi oldalak legfrissebb történéseiről, mert úgy érzik, ha lemaradnak, kimaradnak. A két kor között az a hatalmas különbség, hogy míg nagyszüleink korában ki kellett mozdulni a házból, szóba kellett állniuk másokkal, személyesen kellett elbeszélgetniük az emberekkel, hogy értesülhessenek a jó pletykákról, addig ma erre már nincs szükség, a szorongóbb, introvertáltabb emberek számára is elérhető a világ a saját szobájuk magányából. Szigyártó Adrienn marosvásárhelyi pár- és családterapeutával beszélgettünk a FOMO-jelenségről, amely a „fear of missing out” angol kifejezés rövidítése, és napjaink elterjedt kényszerbetegségét fedi.

Nem reális a kép. Az sem mindig boldog, akinek mindig mosolygós kepei vannak a Facebookon Fotó: Pixabay.com

Ha mindig azt látja a fiatal, hogy mások milyen jól élnek, milyen jól szórakoznak, milyen sok helyen jártak már, mosolygósak, csinosak, másoknak jóképű pasijuk van, akkor ez az amúgy is alacsony önértékelésére negatív hatással van. Azt érzi, hogy mindenkinek jobb, mint neki. De ez nem reális kép, hiszen az sem mindig boldog, akinek mindig mosolygós kepei vannak a Facebookon – magyarázza Szigyártó Adrienn pár- és családterapeuta. „A fear of missing out” jelenség egyfajta szorongás, a kényszeres zavarok közé sorolható, mikor az egyén úgy érzi, hogy ha nincs folytonos kapcsolata a külvilággal, amelyet napjainkban a szociális hálón való jelenlét jelentene, akkor lemarad valamiről, kimarad az életből.

Az embernek alapvető szükséglete az, hogy kapcsolatban legyen, szociális lény lévén, de egy kapcsolatot nem csak megteremteni kell, hanem fenn is kell tartani, ápolni kell. Nem tudunk ötszázat fenntartani, még akkor sem, ha napjainkban egy klikkel teremtjük őket. A szociális életet ma már több síkon éljük, szükségesek a személyes, négyszemközti kapcsolatok, ahhoz, hogy valóban megismerhető legyen a szociális lét”

– mondja a terapeuta.

Mi tehet a szülő?

Eltiltani nem szabad a fiatalokat, csak felhívni a figyelmüket arra, hogy az élet az a négy falon kívül zajlik, a Facebookon való jelenlét csak velejárója, nem helyettesítheti azt – mondja a pár- és családterapeuta. „Az hogy valaki internetfüggő, az azt feltételezi, hogy egy űrt próbál betölteni az életében, függő személyiség, amire a számítógép csak ürügy, ha elveszi a szülő, megtiltja, de helyette nem ad mást, nem próbálja az űrt mással betölteni, akkor máshoz fog nyúlni a gyerek” – hangsúlyozza Szigyártó Adrienn.

Ha mindig azt látjuk, mások milyen jól élnek, milyen jól szórakoznak, milyen sok helyen jártak már, rosszat tehet az önértékelésünknek Fotó: Pixabay.com

Jogosan merült fel tehát a kérdésünk: mit adhat a szülő ilyenkor helyette?

Az internetfüggők a kapcsolataikban lévő űrt próbálják ellensúlyozni, a szülő minőségi idővel, amelyet a gyerekkel tölt, azaz a jelenlétével tudná ezt kompenzálni.

Persze, nem úgy, hogy közben a telefonját lesi ő is. Sok esetben azoknak a szülőknek a gyerekében alakul ki ez, akik maguk is sokszor „helytelen” módon használják a telefonjukat, a közösségi oldalakat, például egy családi vacsora közben.

Nem elvenni kell, hanem megszabni az idejét

A keretek, szabályok nagyon fontosak ezekben a családokban. Fontos, hogy tudjuk, mit csinál a gyerekünk, kikkel van együtt, meg van neki szabva, hogy mikor mehet el, meddig maradhat, hogy feladatai vannak a ház körül.Ez nem azt jelenti, hogy zsarnok szülők vagyunk, hanem pont azt, hogy biztonságos, élhető légkört teremtünk a gyerekünknek, és persze ez fordítva is érvényes. Elérhetőnek kell lennie a szülőnek, és ami talán a legfontosabb, ne csak fizikailag, hanem érzelmileg is elérhetőnek.

Ha a gyerek azt tapasztalja, az első hét évben, hogy mellette álltunk, megértettük, elfogadtuk, támogattuk, akkor abban a kritikus időszakban, amikor a szülő hatásköre már nem olyan nagy, és a barátok veszik át a helyüket, akkor is fog merni a szülőhöz fordulni fontos kérdésekben.

Nem fog elmesélni mindent, nem is kell. A szülőnek szülő szerepben kell maradnia, nem lehet a gyereke barátja – figyelmeztet a szakember.

HIRDETÉS

A gyerek csak a tünete a családi „betegségnek”, diszfunkciónak. A pár- és családterapeuta arra is kitért, hogy a családra, mint egészre kell tekinteni, nem elég csak a gyerek kényszerbetegségét „kezelni”.

A lájkgyűjtés a lényeg Fotó: Pixabay.com

„A gyerek érzelmileg rá van hangolódva a szüleire, kisgyerekként az életbemaradáshoz fontos számára az, hogy a szülei mellette legyenek. Például, ha a szülők közt konfliktus van, a gyerek próbálja megoldani, nem kéri őt erre senki (nyíltan semmiképp nem), de teszi ő ezt magától a túlélésért, azokkal a gyerekes eszközeivel, amelyek a rendelkezésére állnak, például megbetegszik.
Míg a szülők az ő betegségével vannak elfoglalva addig sem kell a saját konfliktusaikat megoldják,
elterelődik a figyelem az amúgy is kényes témáról, mert a gyerekért ugye mindent megteszünk, és elindul a körforgás. Ezért hangsúlyoztam,

a gyerek csak a tünet, a betegség a családé,

jelzés értékű mindenképp, de kevés, ha csak a gyerekkel foglalkozunk, és nem tekintünk a családra, mint egészre”.

Kérdésünkre, hogy ki lehet-e egyáltalán ebből a fajta kényszerbetegségből gyógyulni, le „lehet-e jönni” az online világból a való világba, ahol a like-ok helyett mosollyal viszonozzuk egymás kedvességét, és az állandó kényszerlájkolások, pinnelések, megbökések, taggelések és becsekkolások helyett személyes beszélgetések részesei lehetünk, megnyugtató választ kaptunk.
Soha nem késő – mondja Szigyártó Adrienn.

A nyaralás a fontosabb vagy az ott készült szelfi? Fotó: Pixabay.com

„Első lépésként fel kell ismerni, hogy a gyerekünknek valamilyen gondja van (sok szülő betudja annak, hogy változott a világ, ilyenek a mai fiatalok), utána szembe kell nézni azzal, hogy nekünk szülőnek is vannak gondjaink, amelyek valószínű, rossz hatással vannak a gyerekre, és amennyiben ezt nem tudjuk orvosolni, szakemberhez kell fordulni vele. Ami nem egyszerű dolog, mert munkát igényel, de az egészséges kapcsolatok maguk munkát igényelnek, tehát nem szabadna ez eltántorítson senkit, ha tényleg segíteni akarunk. A gyerek még lehet, nem tudja, hogy az életet élni kell, nem nézni, és akkor marad ki belőle, ha nem megy ki a házból” – magyarázza a szakember.

A kommunikáció több mint szavak együttese, a meta része nem látható, ha nem személyesen történik a beszélgetés, az emotikonok pedig nem tudják ezt pótolni,

és lényeges információ vesztődik el, torzul és biztosan nem úgy ér célba, ahogy szerettük volna.

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS