A nászkészülettől a lakodalomig: éljen az ifjú pár!

Az előkészületekről az örömanyával, Emíliával második fiuknak, Józsefnek és a kápolnásfalvi születésű arájának, Both Beátának a jegybelépésétől, a lakodalom kitűzésének napjától beszélgettünk.

Amikor már közeledett a nagy nap, elmesélte a közösségi káposztasavanyítást és a vendéghívás menetét is. Homoródalmáson egy kisfiút kérnek fel, aki meghívja a falubéli vendégeket az ünnepi vacsorára. Egy héttel az egybekelés előtt Ferencz-Lázár Hunor bokrétával, feldíszített vendéghívó pálcával édesapja kíséretében járta a falut, és a házaknál verset mondott. A behívással még nem ért véget a feladata, hiszen majd a nászmenetben is elöl járt a szószólóval, Bencze Csabával.

Mi pénteken, a tyúkvágástól kapcsolódtunk be az előkészületekbe. A kopasztásához a legényes ház udvarán nagy üstben forrt a víz. A három segítség, Fűzi Ida, Bodor Eszter, Kálló Erzsébet, a „tőről vágott almásiak” közös munkálkodásán meglátszott, nem először segítenek lakodalmas háznál: egymásnak adták a szót, miközben kezükre állt a munka. A lakodalmas hangulatot már a feláldozandó szárnyasok láttán is megélték, sziporkáztak a tréfák és csordogáltak a történetek. Miből lesz a jó húsleves? – kérdezték fényképezés közben tőlünk a nénik. Jött is a válaszuk: vén tyúkból és fiatal murokból.

Megtudtuk, ezelőtt laskalevest főztek a vacsorához. A Bádon család egyrészt hagyományból, másrészt családi szükségletre vágatta a csirkéket. Míg az asztalon megszikkadtak a tolluktól megfosztott szárnyasok, és elkezdődött a „pezzselés” (a gyógyszeszen kívül a „rezes” is jó hozzá).

A nénik pedig elmesélték, amikor ők mentek férjhez, nehéz volt egy-egy menyegzői vacsorához beszerezni az alapanyagokat – nem úgy, mint ma. Faluról falura, boltról boltra jártak cukorért, vajért. A vágóhidakon nagy ismeretségük kellett legyen, hogy pár kiló húst meg tudjanak vásárolni.

Régen húsleves, sóbanfőtt, rántott krumpli és paradicsomszósz szerepelt a menüben. A sültet pityókával szolgálták fel. Reggelig mulattak. Az asszonyok hazamentek, elengedték a jószágot a csordába, aztán legalább délig folytatták a mulatságot. Zenével mentek a menyasszonyhoz vagy vőlegényhez, aztán estig mulattak. Eltartott a lakodalom sokáig.

A Bádon-pár lakodalmára két, kétszáz kilós fölötti disznót vágtak, egyiket Almáson, a másikat Kápolnáson.

Benedek Szabolcs és felesége Budapestről érkezett. Betti nagyváradi, gyakran járnak az erdélyi rokonokhoz is, de Szabi még nem látott disznóvágást. Ezért jöttek pár nappal korábban, és segíteni. Lelkesen mesélte élményeit, amikor kihúzták a disznót az ólból, ő fogta a lábát. Aztán a sertést elkábították, a böllér leszúrta, kivéreztette, a pörzsölőpadon megtisztította, majd felbontotta és feldolgozta. A mészáros munkájánál már segíteni nem tudtunk – jegyezte meg Szabi.

Örök emlék marad számára, hogy este még az ólban látta a disznót, másnap részese volt a feldolgozásnak, és harmadnap abból ebédeltek-vacsoráztak. Mégis a legmélyebb nyomot az összefogás hagyta a lelkében. Mintha egy könnycseppet is elnyomott volna, amíg arról mesélt, milyen sokan segítenek ennél a közösségi eseménynél. „Az összetartás az, ami Pesten hiányzik. Nagyon. – sóhajtotta. – Jönnek, segítenek. Ez csúcs! Sejtettem, de egészen más így ezt látni.

A pénteki segítségeknek (akik a helybéliek és kápolnási rokonság mellett Nagyváradról, Budapestről, Szatmárnémetiből érkeztek; de voltak közöttük barátnők, komámasszonyok, keresztlányok is) orjasból főztek páratlan ízű húslevest. Nagy lábosban pirult az oldalas. A zöldágazóknak estére véres-májast szolgáltak fel.

Százötven liter húsgombóc csorba, kilencszáz töltelék – sorolta Veress Júlia szakácsnő, az örömanya, Emília unokatestvére. Előételként tokányt terveztek pillangótésztával. A főétel disznó- és csirkesült krumplival és bécsi szelet dinsztelt lila káposztával.

Kétóránként újabb fogást szolgálnak fel – jól fogott a legalább húsz helybéli és kápolnási asszony segítsége a konyhán. A háziasszony ilyenkor csak irányít és adogat.
Míg a fiatalasszonyok leveszöldséget daraboltak, hagymát pucoltak vagy húsgombócokat illetve töltelékes káposztát gömbölyítettek, mi Tripea Margit nénit faggattuk.

Ő hosszú évtizedekig főzött a Homoród mentén a közösségi rendezvényekre. Nem voltak nagy termek, kiüresítették a menyasszony és a vőlegény lakását. Külön volt a lakodalom. Nem volt hűtőszekrény, éjjel készültek rá. A kutakba engedték le feldolgozásig a húsokat. Amíg a lakodalmas menü része volt a húsleves, vasárnap a keresztszülők, szomszédasszonyok, rokonok segítségével elkészítették a laskát hozzá. A hét folyamán az asszonyok megsütötték az ünnepi asztalra a tésztákat, kenyeret, kalácsot, előkészítették a zöldséget és a húsokat a levesbe, a sülthöz.

Megtudtuk, még pár évvel ezelőtt is pénteken vitték a menyasszony ágyát, batyuját.

A lányos háztól a fiatalok lovas szekérre vagy szánra rakták a menyasszony ágyát és stafirungját, úgy vitték a legényes házhoz. Mindkét háznál két-három asszony felöltözött maskarának. Egyik rend a szekér előtt, másik – egy másik úton – a lányos házhoz ment.

„Kormot sepertek”, az ajtót kivették a sarkából – változatos mókákat találtak ki. Utána jó nagy mulatságot tartottak. Hétfőn szintén felöltöztek maszkurának a fiatalok, és a felsúrolt padlót sáros lábbal összejárták.

Hagyomány volt a leányszöktetés az olyan pároknál, ahol a szülők ellenezték a házasságot. Ilyenkor egy ebéddel vagy vacsorával megoldották az ifjú pár egybekelését.
Csütörtökön disznóvágás volt, este pedig az asszonyok „mentek a léhez valóval”, ami cukor, tojás, liszt, zsír, rizs, zöldség volt és húspénz. A közelebbiek még tyúkot is vittek. Kápolnáson ma is divat a „szatyorpénz” ilyenkor.

Péntek délután még magasan állt a nap, így a vőlegény barátai, kortársai csak estefelé indultak két szekérrel a határba a zöld ágakért, amelyek az élet ígéretét, újulást, megújulást, frissességet, a fiatalság örömeit jelképezik. Emígyen, szemérmesen fogalmazzák meg, virágnyelven mondják el, amiről nem illendő nyíltan beszélni: virággal, levelecskével, ágacskával sejtetik a nász titkait.

A vőlegényes ház kapuját és a násznép vonulásának útvonalán a villanyfákat felzöldágazták. A lakodalom helyszínéül szolgáló kultúrház kapujára, a lombkupola közepére egy virágcsokrot is felhelyeznek Almáson. Mint megtudtuk, Kápolnásfaluban a szomszéd fiúk díszítettek, színes krepp-szalagok is kerültek a lombokra. (Ott öt nagyobb fiú hívta be az esküvőt is.) A vidám, zöldág-illatú este közös vacsorával, nótázással ért véget.

A sok feladattal járó nap végén megkérdeztük a vőlegénytől, hogy érzi magát. Nagyon nagy izgalomként jellemezte az előkészületeket, főleg amiatt, hogy minden házilag készült. A menyasszonyával való kapcsolat is kiállta ezt a próbát, sok feladatot, tervet kellett közös nevezőre hozniuk. Jocó édesapja, József megjegyezte, nagy cécó a lakodalom.

De megkönnyítette a sok fejtörést a kultúrház felszereltsége, a hűtőháztól a tároló helyiségekig és a tágas konyháig.

Szombaton a vőlegényes háznál elbúcsúztatták a nagy útra készülőt, majd autókkal felkerekedett a násznép Kápolnásfaluba, a kikérésre. Igen ám, de egy lerobbant autó torlaszolta el a lányos ház kapubejáratát. Addig nem léphettek be, amíg a vőlegény el nem vitte a személygépkocsit. Indította volna, de nem moccant. Autóvillamossági szakemberként hamar meglelte a műszaki hibát, így elhárította az első akadályt menyasszonyával közös útjuk elől.

Nem mondott igent a két kislány, a nyoszojólányok felkínálására sem, de a kiérkező vénasszonynak sem nyújtotta a jobbját. Ám amikor kilépett Betti a menyasszonyos házból, felderült József arca, átvehette választottját, és indulhatott a zenés nászünnepély.

A vidámságot, amint lenni szokott, megöntözték a búcsúzók könnyei, a lányos örömszülőké, a lánypajtásoké, szomszéd- és rokonságé – kitett magáért a szószóló ezúttal is. A menyasszony bizalommal lépett ki a házból, ehhez Isten segítségét kérte a vőfély. A zenészek után felsorakozott a lakodalmas sereg. A menyasszonylesőket kontyalávalóval és házi süteményekkel kínálták. Esküvő nélkül nem vihetik ki a menyasszonyt a faluból, dalos ünnepélyességgel kísérték be a templomba.

Életük nagy regényének továbbírását hivatott szolgálni a nászmise is – hallottuk Major Sándor kápolnásfalvi plébánostól. Egy Hemingway-idézettel kezdte beszédét, kifejezve örömét, hogy a házasulandók találtak egy-egy embert, akire rábízhatják magukat, meglelték azt a személyt, akivel életszövetségre léphetnek.

Ezt pecsételték meg a házasság szentségével, Isten színe előtt váltak hitvestársakká. Amint a kánai menyegzőre, úgy hívták meg Jézust. Istenre, az Ő törvényeire és a szeretetre, mint sziklára épült házukban legyen családjuk tagja – hallottuk a szentbeszédben. A menyasszonyi csokor rózsáira hivatkozva kifejezte az eskető pap, törjék le az együttélés töviseit, hogy ne szúrjanak. Ha pedig fogyni látszik a „szeretet bora”, a Szűzanya rájuk tekint és Fia közbenjárást kéri. Az induló életszövetséget házastársi ígéreteikkel, fogadalommal és esküvel hitelesítette az új házaspár. A násznép pedig imádkozott értük: amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!

Személyautókkal, autóbuszokkal érkezett a násznép Almásra. A nagy hídtól gyalogszerrel, zenés kísérettel tették meg a kultúrházig vezető utat. A „lakodalom van a mi utcánkban” sokakat kicsalt a kapuba. Itóka, mazsolás-rahátos kemencés kalács volt a menyasszonylesők jókívánságainak jutalma.

Az új asszonyt a kultúrháznál a férj családja, anyós, após, sógor fogadta. Köszöntötték, mondván, Isten hozta a családjukba, fiúk élete párját maguk közé fogadták és virágcsokrokat adtak át neki.

Az ültetési rend szerint két asztalnál a kápolnásiak, kettőnél az almásiaknak foglaltak helyet – külön a fiatalok és az idősebbek. A középső asztalsor a fiataloké volt vegyesen. A díszasztalnál a menyasszony, a násznagyok és a szülők ültek, a gyermekeknek a színpadon terítettek.

Vidáman zajlott a lagzi. Az új asszony csokrát, cipőjét, a poharaikat, sőt őt magát is ellopták. A kiváltás alatt sokféle tréfa megesett, de állták a sarat a szereplők. Ki hogy tudott, úgy dalolt a kiváltásnál, a keringőre balettet, a csárdásra sasszét jártak – ha kellett. Minden az új pár összekapcsolását célozta: az együtt evés és ivás, a tréfacsinálás, illetve a kivilágos-kivirradtig tartó esküvői mulatság.

Kiderült, ki a megházasodott agy a főkötő alá került parancsol-e majd a háznál, és az is, kié lesz az utolsó szó. Valóban hegyen-völgyön lakodalmas volt, az ifjú pár fényképei az almási barlangnál készültek.

Ha mesét mondanánk a házasfelek további útjáról, úgy szólna: tojáshéjba ültek, és a Vargyas-patakán leereszkedtek.

Hogy örömükben mi is osztozhattuk, kívánjuk Bettinek és Jocónak, tartsanak élethosszig a mézeshetek, amit életük párjával élnek meg.