A testet és a lelket is gyógyítják a szárhegyi méhek

Pethő Melánia 2017. augusztus 18., 15:42

Családi méhészmúzeumot nyitott gyergyószárhegyi háztartásában Mezei Attila. A felmenőitől örökölt méhészszakmával együtt az ehhez szükséges eszközök is rámaradtak, ezeket gyűjtötte össze és állította ki a családi ház pincelakásában. A régiségeknek számító tárgyak kiállítása csak egyike azoknak a ritkaságoknak, amivel találkozik a látogató Mezeiéknél: nemrégiben apiterápiás kezelések folytatására „rendelőt” alakítottak ki. Ez teljesen egyedi a környéken.

Az apiterápiás ház belseje. Az itt zajló gyógyulások a méhek jótékony hatásának köszönhetők Fotó: Pethő Melánia

Azzal a kéréssel kerestük meg Mezei Attilát, mutassa be lapunknak is azt az újonnan létesített méhészmúzeumot, amiről rövid bejegyzésében értesíti ismerőseit a közösségi hálón. Ellátogattunk a szárhegyi birtokra, ahol kiderült, a Mezei méhészetben nem a mini múzeum a legnagyobb kuriózum, előbb azonban ezt vettük szemügyre.

Ükmama kezdte a méhes házban

A hátsó udvar legvégéből indította a birtok bemutatását a házgazda. Itt egy méhesház áll. A mestergerendára az 1928-as évszám van felvésve, de a ház még ennél is régebbi. „Ez az első írásos feljegyzés a családi méhészetünkről, bár a méhészkedés nálunk régebbre nyúlik vissza.

Ebben a helyiségben üknagyanyám méhészkedett 18 méhcsaláddal”

– avat be Mezei Attila. Elmondta, a ház valamikori felszereltségén nem változtattak, de a mára már elavult technológiáját nem használják, a helyiséget csak pergetéskor veszik igénybe. Na meg a szakma letűnt korára kíváncsiak előtt nyitják meg ajtaját.

Régi tárgyak a pincelakásban

A méhesház már önmagában egy kuriózum a mai ember számára, de Mezeiéknél jóval több ritkaság szemügyre vehető most már abban a minimúzeumban, amit nemrégiben alakítottak ki. „Rengeteg szerszám maradt rám apámtól, nagyapámtól, sajnáltam eldobni, mert gyermekkoromban hozzám nőttek” – mondja Attila.

Elmesélte, a régi tárgyak kiállításának ötlete egy szakmai körút során született meg benne. Egy magyarországi múzeumba látogatva fedezte fel a méhészetnek szentelt kis kiállítást, akkor döbbent rá arra, hogy az ő birtokában is van legalább annyi régi eszköz, mint a meglátogatott helyen. Családja segítségével kiállítóhelyiséggé alakították a pincelakást, a helyiséget berendezték a rendszerezett és felcímkézett eszközökkel.

Családi örökség a méhesház. Több méhészgeneráció használta Fotó: Pethő Melánia

Bőséggel van látnivaló a családi múzeumban, és szakmai tudnivalókkal is tájékoztatja az arra kíváncsiakat a házigazda. Tovább bővítené a kelléktárat, ezért felhívással fordul mindazok felé, akik birtokolnak régi méhészeti tárgyakat, és nem használják azokat, hogy bocsássák a családi múzeum rendelkezésére. A kölcsön kapott tárgyakat a tulajdonos nevének feliratozásával szándékozza kiállítani Mezei Attila.

Régi eszközök a családi méhészmúzeumban. Bővíteni szeretnék a kelléktárat Fotó: Pethő Melánia

A szárhegyi családi méhészeti múzeum ingyenesen látogatható, a tulajdonos kérése, hogy az érdeklődők előzetesen egyeztessenek időpontot, mivel a kis létesítménynél nincs állandó nyitvatartás. Ezügyben a 0741–534 995-ös telefonszám hívható.

A méhek gyógyító képessége

Mezei Attila nem a családi múzeumra a legbüszkébb: az udvaron egy új faházikót mutat. Első látásra nem tűnik különösnek az épület, de az oldalán, hátsó részén lévő mélyedések igencsak felkeltik az ember kíváncsiságát. Főleg, hogy ezeken ki-beszállnak a méhek. Aki még nem látott ilyent, fel sem tételezi, hogy a házban tulajdonképpen kaptárak vannak kialakítva, mégpedig úgy, hogy ezekből alakul ki a belső tér bútorzata.

Nyugágy, inhaláló maszk: terápiás eszközök Fotó: Pethő Melánia

Belépve a hangulatos kis szobába két fából készült nyugágy tűnik fel, illetve egy kis „szekrény”. Ez utóbbi mellé helyezett inhaláló maszk látványa veti fel a kérdést: mi az, amit ezen keresztül kell belélegezni? Mezei Attila azonnal megmutatja: a kis szekrény tulajdonképpen egy faburkolatba helyezett kaptár, az inhaláló szerkezet ezzel van összeköttetésben. Mégpedig azért, hogy a kaptárlevegő a lehető legintenzívebb és legtisztább formájában legyen belélegezhető.

„Hasznosítjuk a kaptárlevegőt. Ez a módszer a nyugati országokban már nagyon elterjedt.

Számos betegség kezelésére alkalmazzák, nagyon hatásosan a légzőszervi betegségekre” – világosít fel. A nyugágyakról pedig elmondta, nem pihenésre, inkább gyógyulásra szolgálnak. A két nyugágy alatt egyenként négy méhkaptár van, és tulajdonképpen a bennük lévő méhcsaládok végzik a „gyógyítást”.

Apiterápiás ház a Mezei méhészetben. A környéken az egyetlen Fotó: Pethő Melánia

Mint Mezei Attila részletezte, a méhek biorezonanciája és a szárnyuk által keltett mikrorezgések bizonyítottan jótékony hatásúak a legyengült vagy a beteg emberi szervezetre; a nyugágyak alóli kaptárakból intenzíven áradnak a jótékony rezgések. „A beteg vagy a legyengült emberi testtel itt tulajdonképpen ugyanaz történik, mint a lemerült akkumulátorral, amikor feltöltik. Sok gyógyulás megy itt végbe” – állítja Mezei Attila. Elmondta, a méhméregterápiát is lehetne alkalmazni az apiterápiás házban, de a méhszúrással járó kezeléstípust a család tagjain kívül mindeddig még senki más nem vállalta be.

Apiterápiás ház – Mezeiék ismerete szerint – a környéken egyáltalán nincs. Tudomásuk szerint egy Dolj megyében, egy másik pedig Kolozsváron működik.

Az apiterápiás kezelések igénybevétele szintén ingyenes Mezeiéknél. Hogy miért? „Mi annyi isteni kegyelemben részsültünk életünk során, hogy most rajtunk a sor, hogy hálából visszaadjunk valamit a sok jóból” – hangzik Attila válasza.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat