Aki mintha a városban is papucsban járna

Rusz-Ajtony Eszter a Nagy István Művészeti Iskola építész osztályában végzett, majd restaurátor-építész szakon folytatta tanulmányait Nagyszebenben, Budapesten mesterizett. Tavaly tavasszal költözött haza Csíkszeredába, jelenleg Sepsiszentgyörgyön dolgozik, de mint mondja, a szülővárosához kötődik leginkább. Miután hazaköltözött, érezte, hogy hiányzik valami számára a nagyobb városok után.

Éppen ezért, úgy gondolta, hogy noha azokat, akik jelenleg máshol élnek, visszahívni nem lehet az általa szervezett programokkal, de a pillanatnyilag itt élőknek és a mostani középiskolásoknak még megmutatható, hogy ebben a városban és környékén is vannak lehetőségek.

A fiatal lány felmenői között több olyan személyt találunk, akik aktívan részt vettek a város közéletében. „Nemrég előkerült egy, a negyvenes években megjelent könyv, amelyben felsorolták, hogy kik támogatták a kiadást. Több rokonom is benne van, például egyikükről írták, hogy minden csíki egyházi- és civilszervezet tagja volt. Egy kedvenc szereplőm a családból dédnagymamám, aki Budapesten a Notre Dame de Sion nővéreknél járt iskolába, majd Marosvásárhelyen zenét tanult, ahonnan szintén Budapestre készült a konzervatóriumba. A húszas években teniszezett, a hokicsapat oszlopos tagja volt. Az elbeszélések alapján nagyon sokoldalú volt, és mindig arra gondolok, hogy ő példakép tud lenni ma is. Vagy ott volt a patikus dédnagytatám. Ha valakinek valami baja volt, hozzá ment segítségért. Jellegzetes szereplők voltak Csíkszereda életében. Emiatt is érzem otthonosnak a várost. Mindig az volt az érzésem, amikor hazajöttem máshonnan, hogy itt mintha a városban is papucsban járnék. Otthon-érzésem van. Az otthonhoz való kötődés számomra azt jelenti, hogy ez a hely mindennek a közepe, a kiindulópontja. Úgy gondolom, hogy ha másokkal is megismertetjük, hogy mi az, ami értékes itt, akár természeti, történelmi vagy épített környezeti érték, akkor a megismerés révén kialakul a kötődés. És amihez kötődsz, arra vigyázol. Ez az a bizonyos oikophilia, ami több, mint az elvakult lokálpatriotizmus”

2011-ben indított Eszter egy blogot, KőBefőtt néven.

Eredetileg kézműves blog volt, majd gasztronómiai témákat dolgozott fel. Mivel nagyon sokat kirándult, a kirándulós élményeit is leírta,

és akkor jött az ötlet, hogy szervezzen közös kirándulásokat a város környékére, amihez más is csatlakozhat. Tavaly decemberben a csíkszentléleki hársfához kirándultak, ez év márciusában Víz Világnapi tócsaleső sétán lehetett részt venni, április elején pedig egy szemétgyűjtési akciót szervezett a Suta-tónál.

A Határátlépők nevű csoportot pedig nagyrészt Kolozsvárról, de a világ minden pontjáról hazatérő fiatalok társasága hozta létre, és elsősorban társasjáték-esteket szerveznek, de már egyéb ötletek is körvonalazódnak. „A legelső alkalom után megkerestem őket, hogy milyen remek dolog ez, és hogy lenne még néhány ötletem. Szívesen fogadták, és hívtak, hogy csatlakozzak a szervezéshez. Azóta én is ezen a néven szervezem a kirándulásokat, mivel mindannyiunk közös célja egy, a mostani fiatalok és a jövő nemzedékei számára is élhető, szerethető Csíkszereda léte. Emellett azt szeretnénk üzenni a tevékenységeink által, hogy érdemes átlépni a határainkat minden téren, menni, látni, tapasztalni, és itthon is meghonosítani a máshol már bevált, előremutató ötleteket. Havonta egy városi vagy városon kívüli tematikus séta kerül megrendezésre. A városi sétákat Jakab-Ladó Ágotával kezdtük tervezgetni, ennek a része volt a várostörténeti korzózásunk is. Ezek olyan témák, amelyek engem nagyon érdekelnek, de egyik sem szorosan a szakterületem, ezért kérek fel a témában jártas személyeket a séták vezetéséhez.”

A sétákat szervező lány rámutatott, az a cél, hogy minél több fiatalt tudjon megszólítani a programok által, hisz a fiatalok számára nem igazán vannak olyan terepek, ahol minőségi szórakozásban részesülhetnének, megismerhetnék a saját környezetüket. Szeretné megmutatni, hogy itthon is vannak lehetőségek, szépségek, és olyan helyek, amelyeket érdemes megnézni, illetve a helynek a megtartó erejére felhívni a figyelmet. „Novemberben egy budapesti kiállítás és konferencia szervezésével foglalkoztam. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy dicséretes dolog, hogy néhányunkat foglalkoztatnak a helyi értékek, és meg is mutatjuk őket a határon túl, de az igazi cél az lenne, hogy az itt élőkben tudatosuljon, hogy mennyi természeti és kulturális érték között élnek. Ezekre feladatunk vigyázni és legalább olyan állapotban átadni az utánunk következőknek, mint ahogyan azt mi kaptuk. Szeretném, ha ez a vidék élhető és szerethető hely lenne, ami megtart, és nem pedig elüldöz a kilátástalanság látszatával. Ezért vágtam bele a programok szervezésébe” – összegzett Eszter.