Amikor megértjük a BMW-seket: X3, az arany középút

A BMW rendkívül erős szedánvonalához mérve az X-széria középtermetű városi terepjárója olyan, mintha gyártósorra küldtek volna egy konzervatívabb, őrült manőverekre alkalmatlannak tűnő,

orvosoknak, ügyvédeknek, építészeknek – és úgy általában minden köztiszteletre méltó, normális polgárnak – tökéletes négykerekűt.

Természetesen ez csak annyiban igaz, hogy az X3 egy sztereotípiákat nagyon jól ellensúlyozó típus. De azért annál jóval több is.

Az X3 az arany középút a szerényebb termetű X1 és a batár X5 között, méretéből adódóan városban is vállalható, miközben emelt hasmagasságának – és lenyűgöző összkerékhajtási rendszerének – köszönhetően a hepehupás föld- vagy hóval borított mellékutaktól sem ijed meg. Az xDrive egyébként a BMW egyik fő ütőkártyája, alaphelyzetben az erő hatvan százaléka jut a hátsó kerekekre, így a „farcsóváló” játszadozás sem áll távol tőle – amíg a menetbiztonsági elektronika hada engedi. Dicséretet érdemes egyébként az X3 azért is, mert megadja a lehetőséget a vezetőnek: ha elég bátor, nem szab a szenzorrengeteggel operáló rendszer gátat semminek, azaz: teljesen kiiktathatók a főbb menetbiztonsági kisegítő rendszerek. Legtermészetesebb közege azért mégiscsak az országút/autópálya, a nyolcsebességes ZF 8HP automataváltó is profi partner ehhez. Noha nem duplakuplungos, bőven hozza azt a szintet, amit a VW-féle DSG vagy a Renault EDC-je tud, sőt.

A BMW-k elvakult rajongói és birtokosai amúgy épp annyira megosztottak, mint a Porsche-imádók: a hátul kaparó, hosszmotoros, legalább hathengeres „bivalygépek” vezetői egyfajta „szükséges rosszként” tekintenek a bajorok SUV-vonalára: azok eladásaiból szakít annyi többletpénzt a gyártó, hogy az élményautók fejlesztése világszintű maradhasson. Ha úgy tetszik: a BMW X-széria a Porsche Cayenne-je. Pedig az X3-asban benne van a BMW teljes esszenciája, legyen szó minőségről, menetdinamikáról vagy biztonságról. A tesztelt 2011-es évjáratú modell ráadásul prímán örökíti tovább a „vesemaszkos” géneket: ilyen jó arányú, okosan épített hobbiterepjáró, ennyire hosszú motorháztetővel, mégis mindkét utassorban bő helykínálattal és impozáns, 550 literes csomagtérrel nincs még egy.

Dízelre ritkán mondják azt, hogy „szép a hangja”, négyhengeres gázolajas BMW-ről ilyet kijelenteni pedig már-már főbenjáró bűn. Ám az igazság az, hogy míg az E39-es típusban hat hengerből és három literből hoztak ki 180 lóerőt, néhány év után ehhez már elég volt két liter és négy henger.

A 20d típusnevet kapott, kétliteres, közös nyomócsövessel haladó X3 hiába nyom „üresen” is több mint 1,7 tonnát, minden jobboldali pedálnyomásra veszettül meglódul – miközben az utastérbe szűrődő halk motorhang tényleg szép, üzemmelegen még nyomokban sem emlékeztet arra, hogy öngyulladós, sőt enyhén acélos, karcos, egy öblösebb kipufogórendszerrel akár sportosnak is nevezhetnénk.

A fő BMW-s sztereotípia oka rendkívül egyszerű az X3-asnál is: az autó egyszerűen „nem képes” a lassú haladásra. Persze, minden a vezetőn múlik, de ebben a közel 150 ezer kilométert futott, hétesztendős modellben akaratlanul is más a sebességérzés. Csúcsfelszereltségű típusról lévén szó, olyan finomság is bekerült a felszereltségi listájába, mint a szélvédőre, szem elé vetített kijelző – head up display –, az azon megjelenő sebességadat pedig sokszor „ijesztő”.

Bár a szabadidőautó kormánya mögött tényleg úgy tűnik, lelassul körülöttünk a forgalom, igazából mi vágtatunk: alig forog percenként többet kétezernél a motor, amikor a kevéssel szemmagasság alatt lévő kijelzőn 144 km/órás érték jelent meg.

Eközben bent csend honol, a Normál, Sport és Sport+ módba kapcsolható futómű kanyarokban befeszít, és mire észrevesszük, mennyire közel került hozzánk az előttünk haladó, alig marad idő lenyomni egy-egy előzéshez az indexkart. A tesztút óta nem hiszem, hogy minden BMW-s felsőbbrendűségi komplexusban szenved – egyszerűen megtévesztik a vezetőt a német csúcsminőség apró részletei, amelyek összehangolva egy új dimenziót nyitnak meg a közlekedésben. Mindezt úgy, hogy a 67 literes üzemanyagtartályt teletöltve ezer kilométert is lehúzhatunk, míg újra töltőállomásra kellene betérni.

Ahogy a műszaki megoldások, úgy az összeszerelés is magas minőséget képvisel. A beltér nemcsak átgondolt, a prémiumszint minden részletről visszaköszön, a változó rásegítésű kormánykeréktől a széles, de ergonomikus középkonzolon, kapcsolókon át a bőr és szövetborítású sportülésekig – még a csomagtér illesztőelemei és burkolása is lenyűgöző. Egy dolog hiányzik: a pótkerék – a „helyigényes” abroncs helyett defektjavító készlet jár az X3-ashoz.

A tesztautót a csíkszeredai Car Cosmetic használtautó-kereskedés bocsátotta rendelkezésünkre (Brassói út 137., carcosmetic.ro).