Átlépte a saját határait: Dacia Sandero Stepway

Romániában, ahol jó keleti szokás szerint még mindig a szedán jelenti a „hagyományos autóformát”, még kevésbé vetette meg a lábát a Logannal gyakorlatilag azonos, mindössze farrészében eltérő – ötajtós – Sandero. Igaz, ehhez az is kell, hogy előbbi orbitális méretű csomagteret kínál azonos felszereltségi szint mellett utóbbinál mintegy 250 euróért olcsóbban. Nyugaton már más a helyzet: ott az ötajtós városi alsó-középkategóriásoknak nagy hagyománya van, a szedánokat is inkább előkelőbbnek hangzó „limuzinoknak” nevezik, de a Logan-méretű igáslovakra javarészt kelet-európai, közel-keleti torzszülöttekként tekintenek.

A nyugati igény szülte Sandero tehát adott volt, gyönyörű eladási számokat produkált, csakhogy a piac lassan változásnak indult: elkezdődött a kis méretű crossoverek, a hegymászó – de nem terepjáró – típusok térhódítása. Ez lépésre kényszerítette a Renault birtokolta Daciát is: új típust fejleszteni hülyeség, elég lesz néhány pluszelemmel „megvadítani” az aranytojást tojó tyúkot – ilyen gondolatok mentén születhetett meg a Stepway-kivitel. A húzás bejött, nagyon, sőt már nálunk is egyre gyakoribbak ezek a modellek.

Visszatérő megjegyzés a laikusoktól, miszerint a Sandero Stepway tulajdonképpen egy „kicsi Duster”, holott ez távol áll a valóságtól. A Duster a maga lemezek alatti robusztusságával, kinézetét messze meghazudtoló terepjáró képességeivel egy más világ.

A Stepway egy szépen újra- és átgondolt Sandero, négy és fél centiméterrel megemelt hasmagassággal, vagányságot sugárzó fekete műanyagelemekkel és Daciától szokatlanul jól hangolt futóművel.

Jobb minőségű erdei utakon, kitaposott mezei nyomvonalakon tökéletesen elboldogul, de nem érdemel kínzást. Az viszont tény, hogy a modellpalettán minőség szempontjából nagyon közel áll a Dusterhez – pedig beülve ránézésre szinte semmi nem különbözteti meg például a flottaautók királyától, az egyszerű Logantól.

Noha elődjéhez képest jelentős a javulás, a Logan/Sandero duó a költségtakarékosság miatt még mindig egyszerű műanyagokból építkezik belül. Formai játékokról csak erős jóindulattal lehet beszélni, a Stepwaynek mégis van egy furcsa és megmagyarázhatatlan „bája”.

Az ismert kormánykerék és az elülső ülések is megkapták a megkülönböztető feliratot – és ugyanilyen betűtípusú, jókora matrica hirdeti a modell „felsőbbrendűségét” az első ajtókon is. A középkonzolon lévő érintőkijelző végtelenül egyszerű – és felhasználóbarát –, de például a feláras tolatókamera képén látszik, hogy eljárt felette az idő. Az összkép mégis barátságos, sőt meglepően kellemes.

Az alaphelyzetben 320 literes csomagtér aljáról hiányzik a pótkerék – defektjavító készlettel pótolták –, nem véletlenül: jelenleg benzines fronton csak az egyliteres, háromhengeres, turbós motor érhető el, száz lóerővel, amihez felszereltségi szinttől függetlenül gyári ajándék a gázkészlet – ennek 32 literes tartálya kerül a pótkerék helyére. A gáz- és benzinüzem közötti váltás gyakorlatilag észrevehetetlen, a beltérben is csupán a váltókar mellé helyezett mutató jelzi, hogy milyen autóban csücsülünk.

A motor rezgéscsillapítása amúgy kiváló, akárcsak maga az erőforrás: meglepő vehemenciával mozgatja a karosszériát, csendes, alacsony étvágyú. A fokozatok hosszúra áttételezettek, városban a negyedik gangra is ritkán van szükség. Érdekességképpen, bár nincs ebben semmi meglepő: a 73 lóerős szolgálati Loganom (1.0 SCE) motorja percenként háromezret forog óránként kilencven kilométeres tempónál, míg a Sanderóban lévő 100 lóerős TCE ugyanannál a sebességnél kétezret, 110-nél pedig 2500-at forgott percenként, ami sejteti, hogy a gyári 174km/órás végsebesség nevetve elérhető és tartható.

A futómű is összehasoníthatatlan az alapmodellekkel. Az emelt hasmagasságnak semmi hátránya nincs, sőt, sokkal finomabban „vasalja ki” az útegyenetlenségeket. A Flexwheel-felniken – olyan dísztárcsák, amelyek küllői tökéletesen takarják a lemezfelnit – feszülő 205/55R16-os abroncsok is sokat segítenek a nagyobb kanyarsebességnél.

Tény, hogy ez a típus átlépte a saját határait, minden szempontból többet és jobbat nyújt, mint a „mezei” testvérek. Az is nyilvánvaló, hogy a Sandero Stepway hangos sikere ihlette a Logan nemrég gyártásba küldött, ugyanilyen emelt-körbeplasztikozott kivitelét is, és a Daciának van igaza: csírájában kell elfojtani a hasonló „filléres” autókban gondolkodó konkurencia esélyeit, inkább házon belül püföljék egymást a szinte teljesen azonos típusok. A Renault-nál meg nevetnek, miközben tovább dől a pénz.

A tesztautót a csíkszeredai Mida márkakereskedés bocsátotta rendelkezésünkre (mida.ro).