Benzingőzös férfitestvériség: a motorosklubok

Jelen írás alapja azon nyilvános beszélgetés, amelyre a Székelyföldi Motoros Összefogás képviselőit hívták meg az idei Tusványos szervezői éppen ezért: hogy kissé jobban megismerhesse a nagyközönség ezt az egyébként zárt közösséget.

A nagyközönség aztán kevésbé fért be a kis sátorba, amelyben maguknak a motoros meghívottaknak is alig jutott hely. Mert elég szép számmal felvonultak, megmutatták dögös járgányaikat, majd beültek az asztalok mögé, és válaszolgattak a néha kifejezetten stupidnak ható, sokszor illuminált állapotban feltett kérdésekre is. Mert azért kérdésekből volt bőven, jeléül annak, hogy kíváncsiság övezi ezeket a misztikus figurákat, akik felvállalják azt, hogy annyira mácsók, hogy nőket nem vesznek be soraikba, de azért mégis ott látni mögöttük a motoron szinte mindig egy bombázót, aki a mácsó motoros hátába hajol. Illetve lehet, hogy ez is csak egy klisé: vajon tényleg így van ez?

Akik a legtöbbet vitték a szót: Gergely Mátyás, Imre István és Szentes Szabolcs, de mások is hozzáfűzték még mondandójukat, például a csajok is. Vegyük is előre őket, nem csak udvariasságból, hanem azért is, hogy megtudjuk: hogy élik meg ők ezt a nagy mácsóságot, azt, hogy nő nem lehet egy motorosklub tagja, viszont mégis ők kell együtt éljenek azzal, hogy – ahogy a beszélgetés moderátorát idézzem – életük párja napokra elmegy motorozni, majd piszkosan, büdösen hazaérkezik, s lefekszik pihenni?

– hangzott a túl sokat nem filozofáló válasz. „Személy szerint én jobban aggódom, amikor egyedül motorozik, nem vagyok ott vele, de ha a klubtagokkal megy, ha nem egyedül motorozik, akkor már nagyobb a biztonságérzetem” – fejtette ki egy másik hölgy.

Merthogy azért aggódnak a párok, ez tény, de amiatt nem idegesítik különösebben magukat, hogy ők nem léphetnek be a férfiak testvériségébe, a motorosok klubjába, hisz „amúgy sem lehetne a gyerekeket ilyen sok időre elhagyni”, hangzott el. Vagy úgy megrészegedni, ahogy mi szoktunk, tromfolt erre egy humorizáló férfihang. A gyerekek elhagyása és a megrészegedés ezek szerint a férfiak kiváltsága.

Na de ne filózzunk mi se túl sokat most ezen, megteszik ezt bizonyára mások helyettünk. Különbözik persze a helyzete annak a férfinak, akinek az életében már megvolt a klub, s ennek ismeretében választotta őt élete párja: bevallása szerint ilyen helyzetben Gergely Mátyás, akinek felesége tudta, kihez megy hozzá, teljesen elfogadja és szereti a férje „testvéreit”.

Merthogy a klub a tagok számára egyenértékű a családdal.

Így is beszél róla Gergely Mátyás: van a kis család meg a nagy. Imre István esetében a „kis” család volt először meg, s utána jött a nagy. Most szó szerint fogok idézni: „Motoros klub tagja csak egy férfiember lehet, nő nem. Ez lehet, hogy diszkrimináció, de a helyzet egyszerű: aki nem tud parancsolni, az fogadjon szót.” Ide sem kell ennél több kommentár, azt hiszem.

De beszéljünk (azaz írjunk) másról. A legirritálóbb kérdés volna, ha én motoros lennék (nem vagyok és nem is akarok az lenni), szóval a legidegesítőbb kérdés lenne, amit feltehetnének számomra, hogy „milyen érzés motorosnak lenni?” Márpedig ezt feltették legalább ötféle változatban, néha úgy is, hogy előtte ugyanazt már megkérdezték, de hát nem lehet mindig odafigyelni mindenre, főleg, ha a mikrofon sem működik, de sör is már sok elfogyott így délután 3-kor.

Milyen érzés motorosnak lenni? Milyen a motoros életérzés? Mitől lesz valaki motoros? Egy nap bekattan, hogy én motoros leszek és kész? A meghívottak dicséretére legyen mondva – meg gondolom, jócskán számítottak is ezekre a kérdésekre –, hogy nem kattantak be, türelmesen mondogatták az inkább üres válaszokat. Mindenkinek más érzés. Mindenki mástól lett motoros. Gergely Mátyásnak például már a nagyapja is motorozott, ő a gyerekkorát azzal az izgalmas várakozással töltötte el, hogy majd egyszer ő is motorozhat. Imre Istvánnak 12 évesen már volt egy Mobrája. Motoros pedig úgy lesz az ember, hogy vásárol magának egy motorbiciklit vagy hasonlót, és elkezdi használni.

De motorosnak lenni és motorosklub tagjának lenni nem ugyanaz.

Jóravaló, rendes pacákok lehetnek azok, akik élvezettel motoroznak az utakon, de a klubban lenni az más, az egy teljes értékű élet, egy életforma. Gergely Mátyás például tavaly alig tudott motorra ülni, mert épp az idény elején balesetezett, és az év legnagyobb részében nem volt járgánya, de ez nem akadályozta meg őt abban, hogy klubtársaival „teljes értékű motoroséletet” éljen.

A nagyközönség különböző motorostalálkozók, fesztiválok alkalmával szembesül leginkább ezzel a társasággal, már amikor nem a közúti forgalomban irigyli vagy nézi őket lesajnálva: közömbösen azért nem sokan maradunk irántuk. A Székelyföldi Motoros Összefogásnak saját találkozója van, az évtizedes múltra visszatekintő szentegyházi motorostalálkozónak idén már hatodik éve ők voltak a szervezői, házigazdái. Ennek bevételeiből minden évben ajánlanak fel jótékony célra, ez idén sem volt másképp. De mi a lényege az ilyen találkozóknak?

– mutatott rá a diplomatikus fogalmazást nem túl gyakran kereső Imre István. A barátságok ápolása, a bulizás a találkozók lényege. A motoros klubok életének legnagyobb részét amúgy is az egymás rendezvényeire való járkálás teszi ki. Itt jöhetnek össze a hasonló érdeklődési körű, ugyanazon értékrendszerben élő emberekkel. Nézzük meg az egyéb fesztiválokat, ahová a „mindenféle” emberek mennek, mennyi balhé, cirkusz van ott. Ehhez képest hiába fordult meg több ezer ember a motorostalálkozón, s bulizott keményen, mindössze egy embert kellett eltanácsolni, s az sem motoros volt. Aki meg nem motoros, de elmegy egy ilyen helyre, az tudja és felvállalja, hogy hová érkezett. A motorosok az ilyen találkozókkal amúgy a társadalom felé is nyitnak, ezt tükrözi még a fellépő zenekarok felhozatala is: nem feltétlenül csak „motoros” bandák lépnek fel a szentegyházi találkozón sem.

A kinézetük nem túl szelíd, viselkedésük sem mindig diplomatikus, bár azért nagyfokú tolerancia, mi több, filantróp hajlam is jellemzi őket. Hogyan tolerálja őket a társadalom? – hangzott el a közönség soraiból a kérdés. Tippelhetnek, hogy ki válaszolta a következőt: