HIRDETÉS
Ohh, az a fránya hüvelykujj. Na nem a kezemen található, a többi ujjammal szembefordítható, ezáltal számomra hatalmas evoluciós előnyt biztosító testrészemre gondoltam. Nem, nem. Ez a hüvelykujj egészen virtuális, ha úgy tetszik, digitális, de mindenképpen grafikus. Való életbeli elődje egy gesztus, ami olyasmit jelent, hogy príma, első osztályú, vagány. Ebből találta ki a Facebook-világ a tetsziket, azaz a lájkot, kinek ahogy tetszik. Na de még csak nem is erről akarok értekezni, hanem arról a hüvelykujjról, ami a Facebook Messenger üzenetküldő szolgáltatás egyik új funkciója: egy gomb, ami egy felemelt hüvelykujjú kézábrázolást generál. Miközben ez a lájk egyféle átvedlése, meghonosítása az üzenetküldő szolgáltatásban is, a felhasználók számára gyors és praktikus visszajelzési lehetőséget biztosít egy-egy beszélgetésben. Nem kell beírni ezután, hogy oké, kösz, vettem az adást.
Nem kell tulajdonképpen szavakat megfogalmazni, értelmükön tizedmásodpercet sem merengeni.
Nem kell egyáltalán a magyar nyelvet mint olyat, használni, azzal úgyis annyi baj van. Nyomsz egy hüvelykujjat, oszt annyi. Beszélgetőpartnered látja, hogy reagáltál, visszajeleztél. Egyetértesz. Akár még az is elképzelhető, hogy igen, tetszik neked az a felvetés. Sőt, nagyon tetszik: attól függően, hogy mennyi időt tartod az igazi ujjadat rajta a virtuálison, annak mérete megnőhet. Egészen nagy hüvelykujjat is küldhetsz a partnerednek. Miazhogy! Nemhogy nő, még vonaglik is enyhén, kissé mintha már kéjesen mozogna, inogna, kacérkodna, melléje izgatott fütyülés hangja emeli a feszültséget. Nyomod, nyomod, nyomod, egyre nagyobb a hüvelykujj, magasabb a frekvencia. Nő, nő, alakul, rezeg és sípol… Mígnem a végén elpattan, eltűnik, megsemmisül. Itt is úgy van, mint a való életben: ha túl sokat akarsz, semmivel sem maradsz.
Szóval, amikor kapunk egy ilyen hüvelykujjat valakitől, ne vegyük sértésnek. Mert egyáltalán nem biztos, hogy gyorsan le akartak pattintani, idő- és érdeklődés hiányában ezzel el akartak intézni. Az is lehet, hogy igenis izgalmas sztori bújik meg a virgonc kis kék ábra mögött. Még az is előfordulhat, hogy tetszik. Nagyon tetszik.
Milyen a húsvét Erdélyben? A városi barkaszenteléstől a gyimesi tojásírásig, a posztmodern külsőségektől az ősi mitológiák rétegein át – Málnási Levente néprajzossal beszélgettünk arról, hogyan él tovább a húsvét ünnepe a 21. századi Erdélyben.
Találkozás az unokatestvérekkel. Tojáskeresés az udvaron. Templomba menni. Locsolókat várni. A gyerekeknek is megvan a maguk hozzáállása és hozzájárulása a húsvéti ünnepekhez, ezt pedig nagyon lelkesen meg is osztották velünk.
A húsvéti tojás nem pusztán egy díszített tárgy, hanem egy ősi tudás lenyomata. Fehér Gizella Mária népi iparművésszel arról is beszélgettünk, hogy mit mesélnek a húsvéti tojások az életről, az emberekről, a világ különös rendjéről.
Szívvel, lélekkel, alázattal hozzáállni azokhoz az esetekhez is, amiket évekig szégyelt a páciens. Olti Mária Magdolna gyógyászati pedikűrössel beszélgettünk a szakma szépségéről, és arról, hogy mit is csinál egy gyógypedikűrös.
Ha van egy nap az évben, amikor érdemes duplán is ellenőrizni, hogy igazat mondanak-e nekünk, akkor az bizonyára április elseje. De honnan is ered a bolondok napi hagyomány?
A Duna Ház áprilisban is változatos programmal várja az érdeklődőket. Többek között a kétszáz éve született Jókairól is megemlékeznek, de mozgáslehetőséget is kínálnak, megünneplik a költészet napját, valamint tojásírásra is lesz lehetőség.
Nem lehet félmunkát végezni. Minden a helyén kell legyen. Nem kell helyettem megtenni. Ismerősek ezek a belső monológok? Bibók Bea a parentifikáció jelenségéről beszélt Csíkszeredában, az Ellopott gyermekkor könyvbemutatóján.
A nyolcvanhat éves Csiszér Imre nyugalmazott tanító, népművész életművét bemutató kiállítás nyílt a Csíki Mozi kiállítóterében, Székely-magyar festett és faragott népi ornamentika címmel.
Milyen volt egy gyerek élete az 1950-es években? Hogyan lehet a matematika nyelvi élmény is? Milyen volt a romániai magyar irodalom és mi volt neki a rákfenéje?
Szávai Géza József Attila-díjas szerzővel beszélgettünk.
Valóban eltűnőben vannak az életünkből az ünnepeink? Hogyan tudunk tudatosan is helyet, időt és teret adni a magyarságunkat is meghatározó eseményeinknek? És miért fontos, hogy a különböző generációk együtt ünnepeljenek?
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
