HIRDETÉS
Mivel több kinézett úticél sem tűnt oly módon elérhetőnek, ahogyan azt én szerettem volna, fedeztem fel a számomra – anyagilag is, idő szempontjából is – legmegfelelőbbet, Bécset. Az osztrák fővárosba Kolozsvárról egy óra alatt repít el a tájainkon legnépszerűbb fapados járat. A kolozsvári nemzetközi repülőtérre pedig élelmes vállalkozók rendszeres autóbuszjáratokat indítanak Marosvásárhelyről is.
Így történt, hogy a hétvégét nem valamelyik kies erdélyi tájon töltöttük, hanem Bécsben. Ráadásul déli órában indultunk és tértünk is vissza, tehát sem a korai keléssel, sem a késő esti tájékozódással nem volt bajunk. A jól felszerelt, kényelmes szálloda a belvárosban, tiszta és civilizált helyen, metróval, villamossal, busszal könnyen megközelíthető, gyalog tíz percre a városházától, a városi parktól, a Népszínháztól, húsz percre a Burgtól, a művészeti múzeumtól és 25 perc sétányira a Szent István katedrálistól, a legnevesebb sétálóutcáktól. Ugyanannyiért, mint bármelyik itthoni üdülőtelepülés szállodaszobája.
A bécsi repülőtérről több járművel is bejuthatunk a belvárosba. Van reptéri transzferbusz 8 euróért, nagyon gyors vonat 11 euróért, aztán még kétféle vonat 4,20-ért. Ez utóbbiaknak csupán a nevük különbözött, no meg az állomás, ahová érkeztek, egyébként ugyanolyan gyorsan, megállás nélkül tették meg az utat, mint a drágább kategóriájú szerelvény. Jegyet a pénztárban is vehetünk, de a jegyautomatából is, ahol előbb kiválasztjuk a nyelvet, amelyen kommunikálni akarunk, majd azt a típusú jegyet, amely a legmegfelelőbb. Egyszeri vagy többszöri utazásra, de a bécsi városi tömegközlekedésre érvényes jegyet, illetve napijegyet, vagy 24/48/72 órás bérletet is. Érdekes, hogy aki ezek közül a bérletek közül vásárolja meg valamelyiket, azzal egy 15 év alatti kiskorú is utazhat ingyen.
Húsz perc alatt értünk be a központi pályaudvarra, ahol egy térképen megnéztük, hol a szállodánk utcája, és hogyan jutunk el oda. Metróval, három átszállással ott is vagyunk. Csakhogy ha nem nézi eléggé figyelmesen a térképet az ember, akkor megtörténhet az, ami velünk meg is történt, hogy a harmadik átszállásnál nem az U6-ra, hanem az S50-re ültünk, ami egy ellenkező irányba tartó vonat volt. Mivel a kijelző képernyőn nem találtuk a megállót, ahová eredetileg tartottunk, rájöttünk a tévedésünkre, és az első megállónál leszálltunk. Megvártuk a következő visszafelé tartó járatot, és azzal újból a kiindulási pontra érkezvén már sokkal figyelmesebben néztük meg, milyen járműre ülünk.
Amióta magyar útlevéllel járjuk a világot és főleg Európát, azóta a szállodai recepciósok is sokkal nagyobb bizalommal vannak irántunk.
Míg régebb azonnal, az érkezés pillanatában fizetni kellett, most senki sem akarja előre a pénzt, ráér azt a végén, távozáskor rendezni – mondják.
Végignéztük a művészeti múzeumot, a Kunsthistorischet, a Burgban a császári lakosztályt, amelyben Sissy meseszerű, a festményeken is megörökített ruháitól a vasúti kocsi berendezéséig, amelyen többek közt Magyarországra utazott, a vécékagylótól a fürdőszoba kádjáig, a konyhától és konyhai edényektől a hálószobáig és konferenciateremig minden látható volt. Sajnos fotózni csak a konyhai edényeket, porcelán tálakat, ezüst és arany evőeszközöket szabadott.
A művészeti múzeum a legnevesebb festők munkáit sorakoztatja fel, Rubens, Tizian, Bruegel, Arcimboldo és sok más klasszikus alkotására csodálkozhatunk rá, olyanokra, amikről iskolában tanultunk, benne volt a tankönyvünkben, vagy illusztrációkon, képeslapokon, interneten láttuk már. Ezen kívül az ókori egyiptomi, római és görög kultúra legsajátosabb tárgyi emlékeiből egy reprezentatív gyűjtemény látható, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területéről származó régészeti kincsek, valamennyinek feltüntetve a származási helye. A nemrég Marosvásárhelyen a honfoglalás-kori aranykincsek hű, 19. században készült másolataiból láthattunk kiállítást, itt az eredeti darabokkal találkoztunk. Római szobrok, egyiptomi múmiák és szarkofágok, kőbe vésett feliratok, viseletek, lakberendezési tárgyak, használati eszközök minden korból. A múzeum valamennyi termében kényelmes ülőalkalmatosságok/kanapék állnak a látogatók rendelkezésére, meg lehet pihenni közben, vagy üldögélve tanulmányozni egyik-másik műalkotást.
Nem biztos, hogy mindenki hallott róla, én is csak hat éve ismertem meg Hundertwasser nevét, ezért leírom röviden, ki is volt ő: Friedensreich Hundertwasser (1928–2000) osztrák építész, festő és filozófus, művészetére a bécsi szecesszió volt nagy hatással. Organikus építészet az övé is, nemhiába szokták Gaudi mellett emlegetni. Épületeihez a megmaradt építőanyagokat használta fel, mindent újrahasznosított, szokatlan formákat adott az ablakainak, lépcsőinek, bejáratainak. Ennél már csak az általa használt színek „furcsábbak”. Messziről felismerhetőek ezek a meseszerű, szabálytalan formájú, tarka-barka házak, épületek.
Többemeletes „panelházat”, lakóparkot, óvodát, éttermet terveztettek vele, de még a bécsi szemétégető átalakításával is megbízták. Bécs egyik polgármestere vele terveztetett meg egy egész lakóparkot, amiből aztán botrány lett, mert házai egészen szokatlannak tűntek a megrendelőnek, két egyformát ugyanis nem tervezett, az ablakai, ajtói, lépcsőbejáratai is, ahány annyiféle volt, az építkezés során felhasznált minden megmaradt építőanyagot, sok fát, bokrot ültetett mindenhová, még oda is, ahová egyébként nem szoktak, a tetőre, az ablakba, vagy a házak falába. Csakhogy a lakópark annyira elnyerte a polgárok tetszését, hogy rengetegen szeretnének ott lakni. Olvastam, a bécsi városházán hosszú azoknak a listája, akik ezt kérvényezik.
Csak kihalásos alapon üresednek a lakások, ugyanis senki nem költözik ki onnan.
A turisták is folyton ott fényképeznek, csodálják a színes és szokatlan épületeket, amelyek számtalan látogatót vonzottak már az első időben. Annyira, hogy a szemközti autógumi-javító műhely tulajdonosa gondolta, profilt vált, és kihasználja az idegenforgalomban rejlő lehetőséget. Levelet írt az akkoriban már Új-Zélandon élő építésznek, tervezne számára egy kocsmát, szuvenírboltot, Hundertwasser pedig elvállalta a megbízást.
Amikor azt kérték, hogy tervezze meg a város szemétégetőjének átalakítását is. Hundertwasser – a környezetvédő – hallani sem akart erről. De aztán az adatok meggyőzték: a szemétégetőt olyan modern szűrőberendezéssel szerelik fel, amely a füstöt nem engedi ki a levegőbe, az új technológiával nyert energiát pedig negyvenezer bécsi lakás fűtésére használják. A munkáért honoráriumot sem kért az építész, ingyen végezte azt el.
Gazdagság és pompa, a barokk minden stílusjegyével – ez már a bejáratnál, aztán a kastélyparkban is látszik. Nem néztük meg, csak kívülről a palotát, túl sok időt vett volna igénybe, inkább sétáltunk a parkjában, megcsodáltuk a glodier alatti, nagy szökőkútját. Az U4-es metróval a Schönbrunn megállóig kell menni, és ott áll a kastély hatalmas méreteivel.
A Stephansdom, a belvárosi sétálóutcák, ahol a legnevesebb világmárkák üzletei sorakoznak egymás mellett, kávézók, éttermek, fagyizók, cukrászdák, a lovas bérkocsik, a Mozartnak öltözött jegyárusok, akik az operába, a császári lovasiskola bemutatóira és különböző szórakoztató produkciókra kínálják a belépőket, a sok-sok park a szökőkutakkal és szobrokkal, padokkal, zöld gyeppel, ahol nincs megtiltva a heverészés, a szépen karbantartott, szecessziós bérpaloták, a művészeti galériák, a pontosan közlekedő villamosok teszik Bécset olyanná, amilyen.
Számunkra üdítő volt, felfrissültünk, és megfogadtuk, jövőben is eljövünk, a számos kimaradt látnivalóból bepótolunk egyet-kettőt, és magunkba szívjuk egyedi hangulatát.
