Hazajönni az itthoni paradicsomért

A gyergyóditrói lakóház mögött két hatalmas fóliasátorban érik a zamatos paradicsom, ott sertepertél a kétéves Dávid is, aki előszeretettel szedi le olykor az éretlen zöldséget is, hogy megkóstolja.

Csibi Attila húszas évei közepén, 2012-ben indult el Svájcba szerencsét próbálni, ahol három és fél évig egy modern, gépesített állatfarmon dolgozott. Elvirával is az Alpok országában ismerkedett meg, a szintén a húszas évei elején lévő, borzonti származású fiatal lány egy zöldség- és gyümölcstermesztő farmon dolgozott. A későbbiekben aztán a két gyergyószéki fiatal együtt vállalt munkát Elvira korábbi munkahelyén, zöldséget és gyümölcsöt termesztettek, és Zürichben értékesítették – körvonalazódik a Csibi család története. Mesélik, hazatérésük után is sokszor hívta vissza őket svájci munkáltatójuk, hiszen megbízható, munkaszerető embereknek ismerte a két székelyföldi fiatalt, de ők inkább itthon maradtak. Amikor eldöntötték, hogy életüket összekötik, a következő gondolatuk már az volt – derül ki a fiatalember szavaiból –, hogy valamihez itthon is hozzá kellene látni, hogy „ne kelljen másnak dolgozni”.

„Az első fóliasátrat 2018-ban Magyarországról hoztuk el, ez használt volt, de meg akartuk először próbálni, hogy beválik-e, veszik-e majd az emberek a paradicsomot. Egy évre rá már két sátrunk volt, aztán az idén már egy sikeres pályázatnak köszönhetően a vállalkozás egy kis traktorral és két darab 8x36 méteres fóliasátorral bővül. Azt mondják, az első három év a legnehezebb, mi most vagyunk a harmadik évben. Ki kell alakuljon egy vásárlói kör, ha az megvan, akkor nincs baj.

Mi próbáljuk az árakat is úgy alakítani, hogy mindenkinek jó legyen, senkiről sem akarjuk lehúzni a bőrt. Termékeinket, a beérett paradicsomot, az uborkát, tavasszal pedig a palántákat a környező falvak piacán adjuk el, én szeretek oda járni. Kis számban, igaz, de van, aki házhoz jön” – magyarázza a család nappalijában vendéglátóm.

Mondják, az idei időjárás mostoha volt, az esős és hideg tavasz nem kedvezett a zöldségtermesztésnek, nehezen indult be a paradicsom- és uborkapalánták fejlődése, így később is érik be a zöldség. A tavalyi esztendő jónak számított, akkor július 6-án szedték le az első érett paradicsomot, idén erre pont egy hónappal később került sor. „Az a baj, hogy egy hónap kiesését már nehezen lehet behozni” – jegyzi meg Attila, aztán elindulunk, hogy szétnézzünk az a fóliasátrakban. Persze hogy az első út a kis traktorhoz vezet, az ifjú gazda büszkesége, aztán megcsodáljuk a színes, érett, méretes és kevésbé méretes paradicsomokat is. Három sátorban érik a paradicsom, úgy kétezer tő került ezekbe, a negyedikbe pedig az uborka, abból is több mint hétszáz tő. Ez már a másodültetés, most azon kísérleteznek, hogy kiderüljön, érdemes-e másodszor is uborkát ültetni egy szezonban, beérik-e, mert kereslet az lenne rá. Már azt fontolgatják – derül ki szavaikból –, hogy jó lenne egy ötödik fóliasátor is uborkának, hogy minden érdeklődőt tudjanak kiszolgálni.

A Csibi házaspár nem csak zöldséget termeszt, palántaneveléssel is foglalkoznak, természetesen munka is akad bőven. Nem egy derékkímélő munka a zöldségtermesztés – ismerik el mindketten. „Az első évben nagyon nehéz volt, nem is tudtak rólunk, volt vagy három-négyezer palánta, ennek felét adtuk el, a másikat elültettük” – mondja a családfő. Legutóbb már több mint tízezer palánta került ki a kezeik közül. Nyáron hajnali ötkor kelnek – mesélik –, délelőtt legkésőbb tíz óráig tudnak dolgozni a fóliában, ahová majd csak késő délután, este térhetnek vissza. Egyelőre szűk családban végzik el a szükséges teendőket, a bevételükből most még nem tudnak munkást alkalmazni.

– jegyzi meg Attila, s máris beszél a tervekről, a fejlesztésekről, hiszen tele van ötletekkel.

„Van olyan év, amikor minden jól sikerül, minden számításunk bejön. De nem tudni, mit hoz a következő év, így félre kell tenni, hogy legyen ahonnan pótolni az esetleges veszteséget. Palántaszezonban több mint négyezer lejre vásárolunk magokat, de ehhez még hozzátevődnek a további költségek. Persze szépen hangzik, hogy eladunk tízezer palántát, de ha kivesszük a kiadásokat, akkor már csak a munkadíj jön ki belőle” – jegyzi meg Attila.

Most már nevetve meséli: az első évben egy adott ponton, amikor egyedül kellett dolgozni a fóliasátorban, mert Elvira várandós volt a kisfiukkal, olyannyira beleunt, hogy azt mondta, feladja. Nem adta fel, pirosodni kezdett a paradicsom, s visszajött a kedve – kacagja el magát. Tudja, hogy türelemjáték a zöldségtermesztés, de türelmesnek lenni nem mindig könnyű.

Egyelőre elégedettek, a paradicsom iránt nagy a kereslet, de sokan igénylik az általuk készített paradicsomlevet is. Az idén – jegyzi meg büszkén a fiatalember – nagyon szépek a paradicsomok, eddig több mint ezer kilót gyűjtöttek be.

S ha ez megvan, a tartalékpénz sem árt, mert az első két-három évben nem lehet ebből megélni, a családot eltartani. De kell egy kicsit szeretni is, s egy kicsit érteni is kell hozzá. Oda kell állni, és nap mint nap dolgozni, mert ha két nap is kimarad, a harmadikon máris egy dzsungel fogad a fóliasátorban. Mi szeretünk ezzel foglalkozni, másként nem is lehetne ezt csinálni” – mondja Csibi Attila.